Szerző Téma: Kenneth E. Hagin Tanításai  (Megtekintve 32342 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

2010. Július 29. - 11:32:07
Válasz #75

Fehérkövecske

  • Vendég
"Õ pedig éppúgy szeret engem itt a földön, mint Jézust a földi életében."
HA......

Jn.10: 17.Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Jn 15: 7.Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek..............14Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.

2010. Szeptember 02. - 09:23:06
Válasz #76

Nem elérhető Ircsi

  • Hős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 7896
  • Ország: hu
  • Nem: Nő
  • Utoljára itt járt:2017. December 25. - 07:34:00
  • Testvérnő
  • Regisztrált: 15/08/2009
      • Békesség blog és fórum
Kenneth E. Hagin:

A magasztalás ereje I.



„Sok ember hisz az ima erejében, de nem mindig az ima egyedül, az ami végzi a munkát. A dicsérettel és hálával „fémjelzett” ima hozhat csak eredményt. Erő van a magasztalásban!
Az imádság témájához kapcsolódva a Biblia egy nagyon fontos nézőpontból tanít arról, hogy hogyan kaphatunk Istentől. A hálaadás és a dicsőítés közvetlenül kapcsolódik az imádsághoz.

Az Apcsel 16-ban olvashatunk arról, hogy Pált és Silást bebörtönözték Filippiben az evangélium hirdetése miatt. A 25. vers mutatja meg nekünk a kapcsolatot az imádság és a dicsőítés között:

„Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket.” Apcsel. 16. 25.

Rögtön láthatjuk ebből a versből, hogy Pál és Silás nem csöndben dicsőítették az Urat, mivel azt mondja a vers, hogy a foglyok hallották őket.
Néhányan azt mondják – „Nos, én hiszek a dicséretben, elfogadom, de csak csendben, magamban dicsérem Istent.” Most viszont épp azt olvastuk az Apcsel. 16. 25-ben, hogy Pál és Silás dicséretet énekeltek Istennek és nem voltak csöndben. Nemcsak a többi fogolytárs hallotta őket, hanem maga Isten! És mikor Isten meghallotta, hogy Őt dicsőítik, lenyúlt és megrázta az öreg börtönt úgy, hogy az ajtók kinyíltak!

Észrevetted, hogy nincs arról beszámoló, hogy bármilyen más épület is megrázkódott volna – csak a börtön? És azt is észreveszed, hogy Isten nem rombolta le a börtönt, csak megrázta, amíg minden ajtó kinyílt és a bilincsek feloldódtak? Miért? Mert Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették az Urat! Most nézzünk meg egy másik igét, ami ehhez a témához kapcsolódik:
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt” Fil. 4.6.

Pál akkor ezt a Filippibeli gyülekezetnek írta, de ez az egész egyháznak szól ma. Amikor azt írta „… ne aggódjatok …”, lehet, hogy épp a börtönben átélt tapasztalataira gondolt. Tudtad, hogy Pált és Silást nemcsak bebörtönözték, hanem meg is verték? Azért tudjuk, mert miután kiszabadultak, azt mondja az Ige a börtönőrről, hogy „… magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől.” Apcsel. 16.33.

Szóval, tudjuk, hogy Pált és Silást megverték, a hátuk megsérült és a lábukat is lebilincselték. Láttál mát megbilincselt embert? Nos, Pál és Silás lebilincselt állapota azt jelentette, hogy egy helyre voltak zárva és nem tudtak mozogni! Hátuk vérzett, lábuk bilincsben és a legbensőbb börtönbe voltak zárva.
Ilyen körülmények között, amiben Pál és Silás akkor volt, látszólag minden joguk meg lett volna a világon, hogy bosszankodjanak és aggodalmaskodjanak. De Pál ezt írta: „Ne bosszankodj és ne aggodalmaskodj semmi felől.” (angol fordítás)
SEMMI FELŐL! Ez azt jelenti: semmi kicsi, semmi nagy, semmi közepes dolog felől – semmi felől!
Nos mit szándékozol tenni, ha nem bosszankodhatsz, aggódhatsz, vagy aggodalmaskodhatsz? Azt szándékozod tenni, amit a Biblia mond: „.. imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt.” Fil. 4.6.
- Még a börtönben is, megbilincselt lábakkal? – kérdezgetné valaki. Igen.
- Még vérző háttal, ütésekkel telve ? – A válasz : igen. MINDEN ALKALOMMAL!
Elmondok néktek egy történetet egy fiatal szolgálóról, aki megtapasztalta a magasztalás erejét gyógyulást nyervén. Ő maga mondta el ezt a történetet.

A Nagy Gazdasági Válság első idejében ez a szolgáló – egy utazó evangélista – még nagyon fiatal volt. Megházasodott, született egy kisbabája, amikor a feleségével felfedezték, hogy a férfinek tuberkolózisa lett. (A Nagy Gazdasági Válság idején az Egyesült Államokban a tuberkolozis ölte meg akkor a legtöbb embert.)
Bárhova ment az evangélista, elmondta a gyülekezetnek, hogy tuberkulózisa van és kérte az embereket, hogy imádkozzanak érte. Azt mondta: „Imádkozzatok értem minden alkalommal amikor gondoljátok. Ha nem gondolod, ne érezd kényszernek, de azért próbáljatok meg rám gondolni. Hányan fogjátok megtenni?” Az emberek felemelték a kezüket jelezvén, hogy fognak imádkozni a férfi gyógyulásáért.
Nos, ez a férfi rosszabb állapotba került, ahelyett, hogy javult volna. Végül már prédikálni sem tudott. Eladták otthonukat és apósához költöztek, akinek egy farmja volt Texasban. Ágyhoz kötött lett, aki vérzett is. Az igazat megvallva a halál szélén volt. Annyira gyenge volt ez a férfi, hogy egyedül még felkelni sem tudott az ágyból.
Azt mesélte nekem: egy napon, mialatt az apósom szántott és az anyósom a ház mögött mosott kinéztem az ablakon és láttam néhány fát és egy csomó bokrot úgy negyed mérföldre a háztól. Nem tudtam megfordítani a testemet, csak a fejemet, úgy láttam meg a bokrokat. Nem tudom miért, hisz oly gyenge voltam, de azt mondtam az Úrnak: Uram, adj erőt, hogy ki tudjak kelni az ágyból és el tudjak jutni azokhoz a bokrokhoz . Odamegyek és addig imádkozom, míg meggyógyulok vagy meghalok. Vagy egyik, vagy másik.
Aztán így folytatta: „Tettem egy kisérletet hogy ki tudjak kelni az ágyból és valahogyan addig próbálkoztam, míg nagy nehezen sikerült kikecmeregnem a házból és eljutottam a bokrokig. Kimerülve lehuppantam, mire az ördög megszólalt: „Na fiú, most aztán tényleg bolondot csináltál magadból, még nem is kiabálhatsz segítségért. Nem tudsz olyan hangosan kiabálni, hogy azt bárki is meghallaná. Senki nem tudja, hol vagy és nem is fogják megtudni, mígnem az egerészölyvek oda nem vezetik őket hozzád.”
„Nem tudok hangosan beszélni, „ mondta a férfi – „csak suttogni tudok, de suttogom, hogy: Uram, tudod, hogy miért jöttem ide, imádkozni addig míg meggyógyulok, vagy ameddig meghalok. Amint egy kis erőt veszek, el kezdek imádkozni.”
A férfi így folytatta: ”Egy kicsit feküdtem és gondolkodtam azokról az emberekről, akik az elmúlt hónapokban és években ígérték, hogy imádkoznak értem.” Azt gondoltam: „Hogyha csak a fele is imádkozott azok közül az emberek közül, akik mondták, hogy imádkoznak az egészségemért, akkor is emberek ezreinek imája szállt fel.” Aztán azt gondoltam: ”Nos, ha az ima megtette a maga részét, akkor már megtörtént. Meg kell, hogy gyógyuljak.”

Láthatod, az imának megvan a maga helye. Menjünk vissza az Ap.csel. 16.25-höz.
„Éjféltájban pedig Pál és Silás IMÁDKOZTAK és énekkel dicsőítették az Istent …”
Mielőtt folytatnám gondolataimat, nézzük meg ezt a szót: „éjféltájban”. Hiszem, hogy ez a vers szó szerint éjféltájt jelent. Másrészt viszont átvitt értelemben is használhatjuk ezt a szót, mint „sötétségben”. Ilyen értelemben, a „sötétség” szó jelentheti életünk legsötétebb óráját, olyan helyzetet, amikor mindennek vége.
Nos, az Apcsel. 16-nak ez a verse elmondja nekünk, mit tegyünk a sötétségben. Nem kell sötétségben lenned! Nem kell azt mondanod senkinek, hogy :”Nem tudom, mit tegyek!”
A Biblia elmondja, mit tegyél! Az ördög azt mondja, hogy tárd ki a kezed és add fel. De az Apcsel. 16.25 azt mondja, hogy „Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték Istent….”
Igen az imának megvan a maga része, a probléma viszont az, hogy mi csak ezt a részt akarjuk megtenni. Mindkettő szükséges – ima és dicsőítés – csak a kettő együtt végzi el a munkát. Pál és Silás imádkozott és énekkel dicsőítették Istent! És a Biblia azt mondja, hogy ők megszabadultak. Ez volt az eredmény.
Lehet, hogy te is imádkoztál már a „sötétségben”, de vajon mennyi időt töltöttél el dicsőítéssel? Láthatjuk a Bibliából, hogy erő származik a magasztalásból.
Adok még egy példát az Igéből, mert meg van írva: ….. két vagy három tanú vallomásával erősítessék minden szó” (V. Móz. 19.15. Mt. 18.16. 2 Kor. 13.1) Timóteusnak írván , aki fiatal misszionárius és pásztor volt, Pál mondott valami mást is az imáról és magasztalásról.
„Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, HÁLAADÁSOK minden emberekért” (I. Tim. 2.1)
Vedd észre, hogy a vers imával kezd, és hálaadással végzi. Be akarom ültetni az elmétekbe, hogy a dicséret vagy a hálaadás szorosan kapcsolódik az imádsághoz. Nem az ima egyedül, ami a munkát elvégzi.

Például ez a szolgálótestvér, akinek tuberkulózisa volt, rájött, hogyha az ima egyedül az, ami őt meggyógyítja, már rég kijött volna a betegágyból. Belátta, hogy van egy hiányzó alkotórész és ez a dicséret. Azt mondta a szolgáló: „Megváltoztattam a szavakat, amiket addig mondtam az Úrnak. A helyett, hogy azt mondtam volna, hogy „Addig imádkozom, míg meggyógyulok vagy amíg meghalok” azt mondtam: „Uram, itt fekszem és addig dicsérlek míg meg nem gyógyulok vagy amíg meghalok”.
Miért dicsérte az Urat ez a szolgáló? A megválaszolt imákért. A megválaszolt ima ennek a férfinak az esetében a gyógyulást jelentette. A szolgáló folytatta:” Minden erőmmel megpróbáltam beszélni, de csak suttogni tudtam: Dicsérlek, Uram! Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, Jézus.” Aztán azt mondta nekem: „Két óra múlva lábaimon álltam, és olyan hangosan kiáltottam, hogy egy mérföldre is meghallhatták!”

Tíz, tizenegy évvel később mesélte el mindezt ez a férfi, és még mindig tökéletesen egészséges volt. Aztán láttam őt 4 vagy 5 évvel ezelőtt egy tulsai összejövetelen. Nyolcvanas éveiben volt és még mindig jól – nincs tuberkolózis. Dicsőség az Úrnak.
Amiről meg akarlak győzni titeket, az az, hogy az imának meg van a helye, de nem szabad megállni az imádságnál. Ima és dicséret! Pál és Silás esetében ekkor jött a válasz. Először imádkoztak, de aztán dicséretet énekeltek. Miért dicsérték Istent? Hiszem, hogy azért, hogy az ő imáik válasz nyertek. Dicsérték Istent mielőtt még látták volna a választ. És az én szolgatárs barátom esetében is jött a válasz, miután dicsérte Istent.

Évekkel ezelőtt egy bizonyos gyülekezetben prédikáltam, ahol 2000 ember volt jelen a csarnokban. Az egyik délelőtt összejövetel alkalmával előre jött az egyik helybéli tisztviselő egy másik férfival és egy papírt nyújtottak át a dicséretvezetőnek. Aztán mindkét férfi feljött a színpadra, abbahagyta mindenki az éneklést. „ Most kaptuk a hírt, hogy X.Y. pásztor kórházban van. Súlyos szívinfarktust kapott, eszméletlen állapotban van, az orvos szerint nem éli túl.” A férfi folytatta: ”Szeretném megkérni X.X. testért, hogy jöjjön fel ide és vezessen minket egy imába.” A szolgáló, akit a férfi megkért, hogy vezessen minket imába, gyógyító evangélistaként volt ismert, erőteljes gyógyító szolgálata volt. Ez az evangélista felment a színpadra és felolvasta egyik kedvenc versét a Zsidó levélből, amit mindig szokott használni az összejövetelein : „Mert mi hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta: Amint megesküdtem haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, jóllehet munkáit a világ alapításától kezdve bevégezte!” „Látjátok, ha hisztek Istenben, akkor nyugodalomban vagytok!”

Ezek után az evangélista megkérdezte: „Hányan hiszitek, hogy Isten hallott titeket?” Körülnéztem, és amennyire meg tudtam állapítani, kb. 90 % -a tömegnek felnyújtotta a kezét.

„Nos”- mondta az evangélista – „emeljük fel kezünket és dicsérjük az Urat a gyógyulásért. ”Mindnyájan fölemeltük a kezünket és hangosan dicsértük az Urat a megválaszolt imáért. Gyönyörűen hallatszott. Végül abbahagytuk a dicséretet, a dicséretvezető odalépett a mikrofonhoz, hogy folytassa a dicsőítést zenével és az evangélista kezdte elhagyni a színpadot. De aztán hirtelen megfordult és visszarohant a mikrofonhoz. Azt mondta a tömegnek: „Hányan fognak még közületek imádkozni X.Y. pásztorért? Újra körülnéztem és újra kb. 90 % nyújtotta fel a kezét. Én nem emeltem fel a kezem, mert nem volt szándékomban tovább folytatni az imát azért a pásztorért. Miért? Mert, ha hiszem, hogy Isten hallott, már csak dicsérni fogom Őt a válaszért.
Amikor a tömeg felemelte a kezét, az evangélista így szólt: „Mit akartok csinálni! Azt gondoltam, hogy elhittétek, hogy Isten már meghallgatott minket.” Nem mindenki értette, miről beszél az evangélista – még néhány jelenlevő prédikátor sem. Láthatjátok, ha nem tanultatok a hitről, akkor nem tudjátok megérteni, hogy a válasz az imára akkor jön, mikor dicsérjük az Urat.

Nos, ez a pásztor meggyógyult és hét évvel később hallottam őt prédikálni. Üzenetében épp az ő saját gyógyulásáról beszélt. Azt mondta, hogy mialatt eszméletlenül feküdt a kórházban, Jézus megjelent és azt mondta: „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód”. Aztán kinyújtotta a kezét az Úr és megérintette őt, mire ő rögtön felkelt – kijött a kórházból.

Gondolkoztál már azon, hogy mit mondott Jézus a Mt. 18.19-ben: „…ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek megadja nékik az én mennyei Atyám.” CSAK KETTEN! Értitek ? Nem azt mondja az Ige, hogy ha kétezer ember egy akaraton lesz! De, láthatjátok, az emberi okoskodás úgy következtet, hogy sok embernek kell imádkoznia azért, hogy a választ megkapjuk.
Sokan, akik nem értik a hitet most azt mondják: „Nem értem ezt az egész dicséret dolgot.” Nekik mindnyájuknak el kell olvasni az Újszövetségben, hogy a dicséret együtt jár az imával. Pál ismét Timóteusnak írt levelében ír a dicséretről és imáról, és most valami mást mond:

„Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen ( nemcsak bizonyos gyülekezeti körökben) tiszta kezeket emelvén fel harag és versengés nélkül.” (I. Tim. 2.8.)

Mint láthatod, igei az, ha felemeled a kezed és imádkozol és az is igei, ha felemeled a kezed és magasztalod Istent. Ha ez igaz, márpedig igaz, miért nem tesszük, amit az Úr akar, hogy tegyünk - imádkozni, hálát adni és dicsérni Őt? Ha ezt tesszük, megkapjuk az eredményt az Ige alapján. Erő van a magasztalásban!

ÁMEN!





Ján.14.6
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

2010. Szeptember 03. - 17:21:20
Válasz #77

Nem elérhető Ircsi

  • Hős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 7896
  • Ország: hu
  • Nem: Nő
  • Utoljára itt járt:2017. December 25. - 07:34:00
  • Testvérnő
  • Regisztrált: 15/08/2009
      • Békesség blog és fórum
Kenneth E. Hagin:

A magasztalás ereje II.



Az első részben arról beszéltem, mennyire fontos a dicséret az imában. Az Apcsel. 16.25. azt mondja: „Éjféltájt pedig Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent. A foglyok pedig hallották.” Mi történk akkor, mikor imádkoztak és dicsérték Istent, mi volt az eredmény? Pál és Silás megszabadult!

„És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai, és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak bilincsei feloldódnak.”

Pál és Silás imádkozott ÉS dicsőítették Istent éjszaka a börtönben és a válasz azalatt jött, mialatt dicsérték az Urat. Láthatod, hogy nem az ima egyedül, ami a munkát végzi! A hálaadással és dicsérettel „fémjelzett” ima hoz csak eredményt!
Van még a Bibliában példa az imádságra és hálaadásra. Észrevetted már, hogy az Újszövetségben Pál hányszor inti az embereket, hogy adjanak hálát is az imáik mellett? Számos ilyen igehely van.

A Zsidó levél 13. fejezetében nézzünk meg most egy verset, ami a dicséret áldozatáról szól:

„Őáltala azért ajánljuk fel folyamatosan a dicséret áldozatát Istennek, amely a mi ajkaink gyümölcse hálát adván az Ő nevének” (Zsid. 13.5. angol fordítás szerint)

Ez a vers „ajkaink gyümölcséről” beszél. Mi a mi ajkaink gyümölcse? Ebben a versben a mi ajkaink gyümölcse hálát adni az Ő nevének, vagyis dicséretet mondani a szánkkal! Emlékeztek, olvastuk az Apcsel 16.25-ben, hogy Pál és Silás imádkoztak és dicséretet énekeltek hangosan. Más szóval, imádkoztak és áldozatot kínáltak fel Istennek dicsérvén őt ajkaiknak gyümölcsét, hálát adván az Ő nevének.
Pál és Silás vérző háttal volt a börtönben. Megkorbácsolták őket, lábuk kalodában volt. Tudjátok, fájdalmaik volta, valószínűleg nem úgy érezték, hogy itt az idő dicsérni Istent. Mégis, Pál és Silás dicsérték Istent. Ez egy áldozat volt részükről, és ez az ami az igazi áldozatot jelenti – akkor ajánlani föl, amikor nem úgy érzed, hogy most felajánlhatod.

Az Apcsel 16.25 azt mondja ”Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozott..” Köszönet Istennek az imáért, az imának megvan a maga helye. De van itt más is, ami együtt jár vele: „És énekkel dicsőítették Istent..” Amikor Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent, Isten megrázta a börtönt, megnyílt az összes ajtó és a bilincsek leoldódtak a lábaikról. A börtönőr azt gondolta, hogy mindenki elmenekült. Tudta, hogy emiatt meg lesz büntetve, ezért meg akarta ölni magát a kardjával, de Pál így szólt: ”Semmi kárt ne tégy magadban mert mindnyájan itt vagyunk!” (Apcsel. 16.26-34.) Láthatod, ha megfelelő módon dicséred Istent, megvan az eredmény!

Mindez Filippiben történt. Szeretnék arra gondolni, hogy talán ez a börtönőr lett a filippibeli gyülekezet pásztora, akinek Pál később a filippibeliekhez írt levelet írta. Ugyanebben a levélben írta Pál azt is, hogy „Örüljetek az Úrban mindenkor ….semmi felől ne aggódjatok! (Fil. 4.4-6.) – mialatt eszébe juthatott mindaz az élmény, ami a börtönben történt.

Nos, ha Pál és Silás olyan keresztény lett volna, mint ma a legtöbb keresztény – mégha Szent Szellemmel betöltekezett úgynevezett „hitmozgalom”-ban részt vettről is van szó – valószínűleg még most is a börtönben lennének, persze ha ilyen sokáig éltek volna. Úgy értem ezalatt, hogy soha nem szabadultak volna ki. Ezt arra alapozva mondom, amit hallok emberektől, mikor átmennek egy próbán vagy egy kisértésen.

Ha Pál és Silás olyanok lettek volna, akkor éjszaka ahelyett, hogy imádkoztak volna és dícsőítették volna Istent, Silás megbökte volna Pált és mégkérdezte volna tőle: „Pál, itt vagy még?” Pál erre így válaszolt volna: „Hol máshol lennék?” Silás erre azt mondta volna: „Pál, biztos eltévedtél az Úrtól!”

Pál volt az, ki látomást kapott, melyben egy férfi azt mondta neki: „Gyere macedóniába és segíts nekünk (Apcsel 16.9). De hogy gondolkodott volna a mai Silás: „Ha Isten valóban benne van ebben a dologban – ha valóban Ő adta ezt a látomást Pálnak és Ő vezette őt ide – mostanra már az egész városnak meg kellett volna térnie. Mindaz ami történt, egy asszony megtérése és most itt vagyunk a börtönben.”

Láthatjátok, addig az ideig valóban csak annyi történt. Egy asszony üdvösséget nyert, ők pedig börtönbe kerültek. Ha Silás olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, azt mondta volna:” Biztos eltévedtél az Úrtól, Pál. Az a látomás nem lehetett Istentől, túl sokat ettél. Amikor még az ördögnek szolgáltam, soha nem voltam börtönben. Miért engedte Isten, hogy börtönbe kerüljünk?” (Valóban hallottam, mikor úgynevezett „hit emberei” beszélnek egymással, mikor átmennek egy próbán: „Soha nem volt ennyire „durva”, mikor még az ördögnek szolgáltam” – vagyis, ha ezt mondják., ezzel azt kívánják, bárcsak még az ördögnek szolgálnának!

Ha Pál lett volna olyan, mint ma a legtöbb keresztény, ő azt mondta volna: „Igen, Silás, azt hiszem igazad van. Valahol elvéthettem az Urat. Annyira fáj a hátam, tudod, az nem Isten akarata, hogy megkorbácsoljanak minket. Valahogy elvétettük a dolgot.” Silás erre azt felelné:” Egy dolgot mondok néked. Ha valaha is kijutok ebből a börtönből, nem merek a szégyentől hazamenni. Börtöntöltéknek fognak csak hívni.”

Ha Pál és Silás olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, bosszankodtak volna és tele lettek volna aggodalmaskodással. Pedig a Biblia ezt mondja: ”Semmi felől ne aggódjatok ….” (Fi. 4.6.) Még ha fáj is a hátad, ne aggódj.

Mit fogtok akkor ilyen esetében tenni? Imádkozni fogtok! De ugye utána nem fogtok megállni? Nem. Ha igen, akkor túl hamar fejeztétek be az imát.

Sok ember túl hamar abbahagyja. El kezdenek imádkozni, ez rendben is van, a Biblia mondja nekünk, hogy imádkozzunk. Aztán itt megállnak. Nem folytatják Isten dicsőítésével, hamar megállnak várván Istentől a választ.

Valaha Kelet- Texas vidékein volt található az egyik legjobb olajtermelő föld a világon. Ezek a földek ma is termelnek olajat, de nem annyit, mint akkoriban, Az emberek sok olajat kitermeltek a földből. Évekkel ezelőtt Kelet- Texasban pásztorkodtam és ismertem egy férfit ott, akinek egy millió dollárja volt olajban, de a Nagy Gazdasági Válság alatt mind elveszítette. A 30-as évekről beszélek, amikor 1 millió dollár még valóban 1 millió dollárt ért. Akkoriban 1 millió dollár annyit ért, mint ma több millió dollár. Miután elveszítette ez a férfi a pénzét, folytatta a fúrást. Kölcsönpénzből fúrt száraz lukakat. Egyszer a bankárok meg akarták őt állítani, hogy ne fúrjon tovább, de ő azt mondta: „El akarom érni a 150 métert! Mások is próbálták leállítani. Egy ideig nem talált olajat. Látszólag, mintha kiapadt volna a forrás. De az üzletember nem hagyta abba a fúrást. Lefúrt egy másik 150 méter mélyre és feltört a felszínre az olaj! Mi történt volna, ha a férfi hamarabb abbahagyja a fúrást? Éppen egy nagy földalatti olajtó szélén volt. Mi történt volna, ha abbahagyja, ahelyett, hogy tovább fúr? Lemaradt volna arról az olajkútról.

Szellemileg mondva, nagyon sok embernek van szüksége arra, hogy még „150 métert lefúrjon”, vagyis nemcsak imádkozniuk kellene, hanem addig dicsérni, magasztalni az Urat mígnem rábukkannak egy „olajkútra”. Szánjatok időt arra, hogy énekkel dicsőítitek Istent. Pál és Silás börtönben voltak és éjszaka volt, mégis imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent. Amíg ők énekeltek, jött a válasz.

Feleségemmel majdnem húsz éve, hogy pásztorkodunk (Onetke az első két-három évben még nem volt velem, mert még nem voltunk házasok). Ezalatt a húsz év alatt nem emlékszem, hogy bármikor is kimerülésig kellett volna imádkoznunk emberekért, manapság viszont azt látom, hogy a pásztorok végkimerültségig szolgának másik felé. Tudjátok, van egy titka ennek, hogy nekünk mért lehetett olyan keveset szolgálni mások felé. A titok nyitja az imádság és a dicséret.

Egyik este például az egyik gyülekezetben, ahol pásztorkodtam odajött hozzám egy férfi és láttam rajta, hogy valami komoly dolog történhetett. Nagyon csüggedtnek nézett ki. Azt mondta : „Hagin testvér, beszélni szeretnék veled.” Ránéztem az órámra és csak annyit mondtam: „Az alkalom néhány perc múlva kezdődik, majd utána beszélünk.” Alkalom után a hátsó ajtónál kezet fogtam az emberekkel. Végül ez a férfi is odajött. Mosolygott, egészen másként nézett ki, mintha kicserélték volna. „Rögtön végzek, pár perc múlva a rendelkezésedre állok”- mondtam neki. Nem szükséges.” – mondta a férfi. Azután rámutatott az oltárra és annyit mondott. „Ott lent már megkaptam a választ. Mi történt az oltárnál ezzel a férfival? Az Istentisztelet előtt úgy nézett ki, hogy valami nagyon szörnyű dolog történhetett vele. De miután vége lett az alkalomnak, a férfi csak mosolygott, tele volt az Úr örömével.

Tudjátok nálunk soha nincs úgy vége az Istentiszteletnek, hogy ne menne mindenki előre az oltárhoz imádkozni. Aztán nemcsak, hogy imádkozunk, sokszor ima után valaki elkezd egy dicséretet énekelni és mi csatlakozunk és mindnyájan énekelünk. Néha a zongorista vezet minket és időt töltünk avval, hogy dicsőítsük Istent.

Meg kell, hogy tanuljuk, milyen erőteljes helye van a dicsőítésnek a hívő imaéletében. Jó az imádság, de nem az ima egyedül, ami végzi a munkát. Amikor igazi magasztalást, igazi hálaadást adsz hozzá az imádsághoz, akkor fogsz csak kezdeni válaszokat kapni. A válasz akkor jön, amikor dicsőíted Istent.

ÁMEN!
Ján.14.6
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

2010. Október 06. - 11:58:31
Válasz #78

Nem elérhető figyelő

  • újonc tag
  • *
  • Hozzászólások: 13
  • Utoljára itt járt:2012. Július 06. - 19:51:00
  • Testvér
  • Regisztrált: 13/09/2010
A fenti anyagot néhány napja én is megkaptam. Megpróbálom közreadni a magam észrevételeivel...amik többnyire zárójelesek, s amelyek piros színe az "átültetéssel" elveszett... Ezért igyekszem pótlólag monogrammal ellátni.

Kenneth E. Hagin: A magasztalás ereje I.- II.
Sok ember hisz az ima erejében, de nem mindig az ima egyedül, az, ami végzi a munkát. A dicsérettel és hálával "fémjelzett" ima hozhat csak eredményt. Erő van a magasztalásban!
Az imádság témájához kapcsolódva a Biblia egy nagyon fontos nézőpontból tanít arról, hogy hogyan kaphatunk Istentől (mit? -M. Z.). A hálaadás és a dicsőítés közvetlenül kapcsolódik az imádsághoz.

Az Apcsel 16-ban olvashatunk arról, hogy Pált és Silást bebörtönözték Filippiben az evangélium hirdetése miatt. A 25. vers mutatja meg nekünk a kapcsolatot az imádság és a dicsőítés között:

"Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket." Apcsel. 16. 25.

Rögtön láthatjuk ebből a versből, hogy Pál és Silás nem csöndben dicsőítették az Urat, mivel azt mondja a vers, hogy a foglyok hallották őket.
Néhányan azt mondják - "Nos, én hiszek a dicséretben, elfogadom, de csak csendben, magamban dicsérem Istent." Most viszont épp azt olvastuk az Apcsel. 16. 25-ben, hogy Pál és Silás dicséretet énekeltek Istennek és nem voltak csöndben. Nemcsak a többi fogolytárs hallotta őket, hanem maga Isten!(Ő akkor is „hallotta” volna őket, ha halkan/némán dicsőítenek, de…- M. Z.) És mikor Isten meghallotta, hogy Őt dicsőítik, lenyúlt és megrázta az öreg börtönt úgy, hogy az ajtók kinyíltak!

Észrevetted, hogy nincs arról beszámoló, hogy bármilyen más épület is megrázkódott volna - csak a börtön? És azt is észreveszed, hogy Isten nem rombolta le a börtönt, csak megrázta, (a céleredmény szempontjából lényegtelen külónbség - M. Z.) amíg minden ajtó kinyílt és a bilincsek feloldódtak? Miért? Mert Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették az Urat! Most nézzünk meg egy másik Igét, ami ehhez a témához kapcsolódik:
"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt" Fil. 4.6.

Pál akkor ezt a Filippibeli gyülekezetnek írta, de ez az egész egyháznak szól ma. Amikor azt írta "... ne aggódjatok ...", lehet, hogy épp a börtönben átélt tapasztalataira gondolt. Tudtad, hogy Pált és Silást nemcsak bebörtönözték, hanem meg is verték? (Igen, tudtam - M. Z.) Azért tudjuk, mert miután kiszabadultak, azt mondja az Ige a börtönőrről, hogy "... magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől." Apcsel. 16.33.

Szóval, tudjuk, hogy Pált és Silást megverték, a hátuk megsérült és a lábukat is lebilincselték. Láttál mát megbilincselt embert? Nos, Pál és Silás lebilincselt állapota azt jelentette, hogy egy helyre voltak zárva és nem tudtak mozogni! Hátuk vérzett, lábuk bilincsben és a legbensőbb börtönbe voltak zárva.
Ilyen körülmények között, amiben Pál és Silás akkor volt, látszólag minden joguk meg lett volna a világon, hogy bosszankodjanak és aggodalmaskodjanak. De Pál ezt írta: "Ne bosszankodj, és ne aggodalmaskodj semmi felől." (angol fordítás)
SEMMI FELŐL! Ez azt jelenti: semmi kicsi, semmi nagy, semmi közepes dolog felől - semmi felől!
Nos mit szándékozol tenni, ha nem bosszankodhatsz, aggódhatsz, vagy aggodalmaskodhatsz? Azt szándékozod tenni, amit a Biblia mond: ".. imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt." Fil. 4.6.?
- Még a börtönben is, megbilincselt lábakkal? - kérdezhetné valaki. Igen.
- Még vérző háttal, ütésekkel telve is? - A válasz : igen. MINDEN ALKALOMMAL!
Elmondok néktek egy történetet egy fiatal szolgálóról, aki megtapasztalta a magasztalás erejét, gyógyulást nyervén. Ő maga mondta el ezt a történetet.

A Nagy Gazdasági Válság első idejében ez a szolgáló - egy utazó evangélista - még nagyon fiatal volt. Megházasodott, született egy kisbabája, amikor a feleségével felfedezték, hogy a férfinek tuberkolózisa lett. (A Nagy Gazdasági Válság idején az Egyesült Államokban a tuberkolozis ölte meg akkor a legtöbb embert.)
Bárhova ment az evangélista, elmondta a gyülekezetnek, hogy tuberkulózisa van és kérte az embereket, hogy imádkozzanak érte. Azt mondta: "Imádkozzatok értem minden alkalommal, amikor gondoljátok. Ha nem gondolod, ne érezd kényszernek, de azért próbáljatok meg rám gondolni. Hányan fogjátok megtenni?" Az emberek felemelték a kezüket jelezvén, hogy fognak imádkozni a férfi gyógyulásáért.
Nos, ez a férfi rosszabb állapotba került, ahelyett, hogy javult volna. Végül már prédikálni sem tudott. Eladták otthonukat, és apósához költöztek, akinek egy farmja volt Texasban. Ágyhoz kötött lett, aki vérzett is. Az igazat megvallva a halál szélén volt. Annyira gyenge volt ez a férfi, hogy egyedül még felkelni sem tudott az ágyból.

Azt mesélte nekem: egy napon, mialatt az apósom szántott és az anyósom a ház mögött mosott, kinéztem az ablakon és láttam néhány fát és egy csomó bokrot úgy negyed mérföldre a háztól. Nem tudtam megfordítani a testemet, csak a fejemet, úgy láttam meg a bokrokat. Nem tudom miért, hisz oly gyenge voltam, de azt mondtam az Úrnak: Uram, adj erőt, hogy ki tudjak kelni az ágyból, és el tudjak jutni azokhoz a bokrokhoz. Odamegyek, és addig imádkozom, míg meggyógyulok, vagy meghalok. Vagy egyik, vagy másik.
Aztán így folytatta: "Tettem egy kísérletet, hogy ki tudjak kelni az ágyból és valahogyan addig próbálkoztam, míg nagy nehezen sikerült kikecmeregnem a házból és eljutottam a bokrokig. Kimerülve lehuppantam, mire az ördög megszólalt: "Na fiú, most aztán tényleg bolondot csináltál magadból, még nem is kiabálhatsz segítségért. Nem tudsz olyan hangosan kiabálni, hogy azt bárki is meghallaná. Senki nem tudja, hol vagy és nem is fogják megtudni, mígnem az egerészölyvek oda nem vezetik őket hozzád."
"Nem tudok hangosan beszélni, " mondta a férfi - "csak suttogni tudok, de suttogom, hogy: Uram, tudod, hogy miért jöttem ide, imádkozni addig, míg meggyógyulok, vagy ameddig meghalok. Amint egy kis erőt veszek, elkezdek imádkozni."
A férfi így folytatta: "Egy kicsit feküdtem és gondolkodtam azokról az emberekről, akik az elmúlt hónapokban és években ígérték, hogy imádkoznak értem." Azt gondoltam: "Hogyha csak a fele is imádkozott azok közül az emberek közül, akik mondták, hogy imádkoznak az egészségemért, akkor is emberek ezreinek imája szállt fel." Aztán azt gondoltam: "Nos, ha az ima megtette a maga részét, akkor már megtörtént. Meg kell, hogy gyógyuljak." (És a szuverén Isten akarata? -M .Z.)

Láthatod, az imának megvan a maga helye. (Mennyiben látható, amikor eredménytelennek tűnik? - M. Z. )Menjünk vissza az Ap.csel. 16.25-höz.
"Éjféltájban pedig Pál és Silás IMÁDKOZTAK és énekkel dicsőítették az Istent ..."
Mielőtt folytatnám gondolataimat, nézzük meg ezt a szót: "éjféltájban". Hiszem, hogy ez a vers szó szerint éjféltájt jelent. Másrészt viszont átvitt értelemben is használhatjuk ezt a szót, mint "sötétségben". Ilyen értelemben, a "sötétség" szó jelentheti életünk legsötétebb óráját, olyan helyzetet, amikor mindennek vége.
Nos, az Apcsel. 16-nak ez a verse elmondja nekünk, mit tegyünk a sötétségben. Nem kell sötétségben lenned! Nem kell azt mondanod senkinek, hogy :"Nem tudom, mit tegyek!"
A Biblia elmondja, mit tegyél! Az Ördög azt mondja, hogy tárd ki a kezed és add fel. De az Apcsel. 16.25 azt mondja, hogy "Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték Istent...."
Igen az imának megvan a maga része, a probléma viszont az, hogy mi csak ezt a részt akarjuk megtenni. Mindkettő szükséges - ima és dicsőítés - csak a kettő együtt végzi el a munkát. Pál és Silás imádkozott és énekkel dicsőítették Istent! És a Biblia azt mondja, hogy ők megszabadultak. Ez volt az eredmény. (Én Isten célirányú csodájának tartom a megszabadulásukat, s nem annyira az ima-dicsőítés szükségszerű eredményének! - M. Z. )
Lehet, hogy te is imádkoztál már a "sötétségben", de vajon mennyi időt töltöttél el dicsőítéssel? Láthatjuk a Bibliából, hogy erő származik a magasztalásból.
Adok még egy példát az Igéből, mert meg van írva: ..... két vagy három tanú vallomásával erősítessék minden szó" (V. Móz. 19.15. Mt. 18.16. 2 Kor. 13:1) Timóteusnak írván , aki fiatal misszionárius és pásztor volt, Pál mondott valami mást is az imáról és magasztalásról.
"Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, HÁLAADÁSOK minden emberekért" (I. Tim. 2:1)
Vedd észre, hogy a vers imával kezd, és hálaadással végzi. Be akarom ültetni az elmétekbe, hogy a dicséret vagy a hálaadás szorosan kapcsolódik az imádsághoz. Nem az ima egyedül, ami a munkát elvégzi. (A hálaadás és a dicséret szvsz nem ugyanazt jelenti - M. Z.)

Például ez a szolgálótestvér, akinek tuberkulózisa volt, rájött, hogyha az ima egyedül az, ami őt meggyógyítja, már rég kijött volna a betegágyból. Belátta, hogy van egy hiányzó alkotórész és ez a dicséret. Azt mondta a szolgáló: "Megváltoztattam a szavakat, amiket addig mondtam az Úrnak. A helyett, hogy azt mondtam volna, hogy "Addig imádkozom, míg meggyógyulok, vagy amíg meghalok" azt mondtam: "Uram, itt fekszem, és addig dicsérlek míg meg nem gyógyulok vagy amíg meghalok". (Hol van itt a „legyen meg a Te akaratod” alázata? - M. Z.)

Miért dicsérte az Urat ez a szolgáló? A megválaszolt imákért. (Valami nem stimmel. Elébb arról volt szó, hogy gyógyulásának elmaradása késztette a dicséret „bevetésére”, amitől várta a gyógyulását - M. Z.) A megválaszolt ima ennek a férfinak az esetében a gyógyulást jelentette. (Akkor hát az ima-meghallgatás vagy a dicséret „alkalmazása” eredményezte a gyógyulást? -M .Z .) A szolgáló folytatta:" Minden erőmmel megpróbáltam beszélni, de csak suttogni tudtam: Dicsérlek, Uram! Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, Jézus." Aztán azt mondta nekem: "Két óra múlva lábaimon álltam, és olyan hangosan kiáltottam, hogy egy mérföldre is meghallhatták!"

Tíz, tizenegy évvel később mesélte el mindezt ez a férfi, és még mindig tökéletesen egészséges volt. Aztán láttam őt 4 vagy 5 évvel ezelőtt egy tulsai összejövetelen. Nyolcvanas éveiben volt és még mindig jól - nincs tuberkolózis. Dicsőség az Úrnak!

Amiről meg akarlak győzni titeket, az az, hogy az imának meg van a helye, de nem szabad megállni az imádságnál. Ima és dicséret! Pál és Silás esetében ekkor jött a válasz. Először imádkoztak, de aztán dicséretet énekeltek. Miért dicsérték Istent? Hiszem, hogy azért, hogy az ő imáik válasz nyertek. Dicsérték Istent mielőtt még látták volna a választ. És az én szolgatárs barátom esetében is jött a válasz, miután dicsérte Istent. (Én viszont mást állítok. Nem „befektetésül”, önérdekből, szabadulási vágytól hajtva imádkoztak és dicsőítették az Urat, hanem hitük megnyilvánulásaként, azaz boldogok voltak, amiért az Úr nevéért üldöztetést, bántalmazást szenvedhettek. Sidrák, Abednegó is örömmel vállalta a tűzre vettetést hitük megtagadása helyett, még, ha az Úr nem is szabadítja meg őket…- M. Z.)

Évekkel ezelőtt egy bizonyos gyülekezetben prédikáltam, ahol 2000 ember volt jelen a csarnokban. Az egyik délelőtt összejövetel alkalmával előre jött az egyik helybéli tisztviselő egy másik férfival és egy papírt nyújtottak át a dicséretvezetőnek. Aztán mindkét férfi feljött a színpadra, abbahagyta mindenki az éneklést. " Most kaptuk a hírt, hogy X.Y. pásztor kórházban van. Súlyos szívinfarktust kapott, eszméletlen állapotban van, az orvos szerint nem éli túl." A férfi folytatta: "Szeretném megkérni X.X. testért, hogy jöjjön fel ide és vezessen minket egy imába." A szolgáló, akit a férfi megkért, hogy vezessen minket imába, gyógyító evangélistaként volt ismert, erőteljes gyógyító szolgálata volt. Ez az evangélista felment a színpadra és felolvasta egyik kedvenc versét a Zsidó levélből, amit mindig szokott használni az összejövetelein : "Mert mi hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta: Amint megesküdtem haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, jóllehet munkáit a világ alapításától kezdve bevégezte!" "Látjátok, ha hisztek Istenben, akkor nyugodalomban vagytok!"

Ezek után az evangélista megkérdezte: "Hányan hiszitek, hogy Isten hallott titeket?" Körülnéztem, és amennyire meg tudtam állapítani, kb. 90 % -a tömegnek felnyújtotta a kezét.

"Nos"- mondta az evangélista - "emeljük fel kezünket és dicsérjük az Urat a gyógyulásért. "Mindnyájan fölemeltük a kezünket és hangosan dicsértük az Urat a megválaszolt imáért. Gyönyörűen hallatszott. Végül abbahagytuk a dicséretet, a dicséretvezető odalépett a mikrofonhoz, hogy folytassa a dicsőítést zenével és az evangélista kezdte elhagyni a színpadot. De aztán hirtelen megfordult és visszarohant a mikrofonhoz. Azt mondta a tömegnek: "Hányan fognak még közületek imádkozni X.Y. pásztorért? Újra körülnéztem és újra kb. 90 % nyújtotta fel a kezét. Én nem emeltem fel a kezem, mert nem volt szándékomban tovább folytatni az imát azért a pásztorért. Miért? Mert, ha hiszem, hogy Isten hallott, már csak dicsérni fogom Őt a válaszért.

Amikor a tömeg felemelte a kezét, az evangélista így szólt: "Mit akartok csinálni! Azt gondoltam, hogy elhittétek, hogy Isten már meghallgatott minket." Nem mindenki értette, miről beszél az evangélista - még néhány jelenlevő prédikátor sem. Láthatjátok, ha nem tanultatok a hitről, akkor nem tudjátok megérteni, hogy a válasz az imára akkor jön, mikor dicsérjük az Urat. (Az Urat dicsérni Önmagáért illendő, benső szükségszerűség. Nem egy varázsszer, amivel előre megköszönjük a végbemenő imameghallgatásunkat - M. Z.).

Nos, ez a pásztor meggyógyult és hét évvel később hallottam őt prédikálni. Üzenetében épp az ő saját gyógyulásáról beszélt. Azt mondta, hogy mialatt eszméletlenül feküdt a kórházban, Jézus megjelent és azt mondta: "Én vagyok az Úr, a te gyógyítód". Aztán kinyújtotta a kezét az Úr és megérintette őt, mire ő rögtön felkelt - kijött a kórházból. (Vajon miért nem tette hozzá: „Nem is tehettem másképp, mert sokan imádkoztak/dicsőítettek ezért a gyógyulásért” ? - M. Z.)

Gondolkoztál már azon, hogy mit mondott Jézus a Mt. 18.19-ben: "...ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek megadja nékik az én mennyei Atyám." CSAK KETTEN! Értitek ? Nem azt mondja az Ige, hogy ha kétezer ember egy akaraton lesz! De, láthatjátok, az emberi okoskodás úgy következtet, hogy sok embernek kell imádkoznia azért, hogy a választ megkapjuk.

Sokan, akik nem értik a hitet most azt mondják: "Nem értem ezt az egész dicséret dolgot." Nekik mindnyájuknak el kell olvasni az Újszövetségben, hogy a dicséret együtt jár az imával. Pál ismét Timóteusnak írt levelében ír a dicséretről és imáról, és most valami mást mond:

"Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen ( nemcsak bizonyos gyülekezeti körökben) tiszta kezeket emelvén fel harag és versengés nélkül." (I. Tim. 2.8.)

Mint láthatod, igei az, ha felemeled a kezed és imádkozol és az is igei, ha felemeled a kezed és magasztalod Istent. Ha ez igaz, márpedig igaz, miért nem tesszük, amit az Úr akar, hogy tegyünk - imádkozni, hálát adni és dicsérni Őt? Ha ezt tesszük, megkapjuk az eredményt az Ige alapján. Erő van a magasztalásban!

ÁMEN!


A magasztalás ereje II.
Az első részben arról beszéltem, mennyire fontos a dicséret az imában. Az Apcsel. 16.25. azt mondja: "Éjféltájt pedig Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent. A foglyok pedig hallották." Mi történt akkor, mikor imádkoztak és dicsérték Istent, mi volt az eredmény? Pál és Silás megszabadult!

"És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai, és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak bilincsei feloldódnak." (Legyen már annyi szabadságotok, hogy a mai, magyar nyelvet használjátok! Van ilyen fordítású Biblia többféle is…- M. Z.)

Pál és Silás imádkozott ÉS dicsőítették Istent éjszaka a börtönben és a válasz azalatt jött, mialatt dicsérték az Urat. Láthatod, hogy nem az ima egyedül, ami a munkát végzi! A hálaadással és dicsérettel "fémjelzett" ima hoz csak eredményt!
Van még a Bibliában példa az imádságra és hálaadásra. Észrevetted már, hogy az Újszövetségben Pál hányszor inti az embereket, hogy adjanak hálát is az imáik mellett? Számos ilyen igehely van.

A Zsidó levél 13. fejezetében nézzünk meg most egy verset, ami a dicséret áldozatáról szól:

"Őáltala azért ajánljuk fel folyamatosan a dicséret áldozatát Istennek, amely a mi ajkaink gyümölcse hálát adván az Ő nevének" (Zsid. 13.5. angol fordítás szerint) (Nálam a Zsid 13,5 így szól: „Kapzsiság nélkül való legyen az életetek; elégedjetek meg azzal, amitek van, mert Ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” Ez egészen másról szól.. - M. Z.)

Ez a vers "ajkaink gyümölcséről" beszél. Mi a mi ajkaink gyümölcse? Ebben a versben a mi ajkaink gyümölcse hálát adni az Ő nevének, vagyis dicséretet mondani a szánkkal! Emlékeztek, olvastuk az Apcsel 16.25-ben, hogy Pál és Silás imádkoztak és dicséretet énekeltek hangosan. Más szóval, imádkoztak és áldozatot kínáltak fel Istennek dicsérvén őt ajkaiknak gyümölcsét, hálát adván az Ő nevének.
 

Pál és Silás vérző háttal volt a börtönben. Megkorbácsolták őket, lábuk kalodában volt. Tudjátok, fájdalmaik voltak, valószínűleg nem úgy érezték, hogy itt az idő dicsérni Istent. (Jaj! Ha nem spontán jött elő belőlük, akkor Jon Palmer jut eszembe, aki azt hirdette, ha bankszámlája erősen negatív tartományban található, akkor ő ELKEZD VADUL ADAKOZNI, AMIT AZ ÚR BUSÁSAN MEGTÉRÍT, S ÍGY HELYREÁLL AZ ANYAGI LÉTE.. - M. Z.) Mégis, Pál és Silás dicsérték Istent. Ez egy áldozat volt részükről, és ez az ami az igazi áldozatot jelenti - akkor ajánlani föl, amikor nem úgy érzed, hogy most felajánlhatod.

Az Apcsel 16.25 azt mondja "Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozott.." Köszönet Istennek az imáért, az imának megvan a maga helye. De van itt más is, ami együtt jár vele: "És énekkel dicsőítették Istent.." Amikor Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent, Isten megrázta a börtönt, megnyílt az összes ajtó és a bilincsek leoldódtak a lábaikról. A börtönőr azt gondolta, hogy mindenki elmenekült. Tudta, hogy emiatt meg lesz büntetve, ezért meg akarta ölni magát a kardjával, de Pál így szólt: "Semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!" (Apcsel. 16.26-34.) Láthatod, ha megfelelő módon dicséred Istent, megvan az eredmény!  (Jaj! Jó „bót” ez… - M. Z.)

Mindez Filippiben történt. Szeretnék arra gondolni, hogy talán ez a börtönőr lett a filippibeli gyülekezet pásztora, akinek Pál később a filippibeliekhez írt levelet írta. Ugyanebben a levélben írta Pál azt is, hogy "Örüljetek az Úrban mindenkor ....semmi felől ne aggódjatok! (Fil. 4.4-6.) - mialatt eszébe juthatott mindaz az élmény, ami a börtönben történt.

Nos, ha Pál és Silás olyan keresztény lett volna, mint ma a legtöbb keresztény - mégha Szent Szellemmel betöltekezett úgynevezett "hitmozgalom"-ban részt vettről is van szó - valószínűleg még most is a börtönben lennének, persze ha ilyen sokáig éltek volna. Úgy értem ezalatt, hogy soha nem szabadultak volna ki. Ezt arra alapozva mondom, amit hallok emberektől, mikor átmennek egy próbán vagy egy kísértésen.

Ha Pál és Silás olyanok lettek volna, akkor éjszaka ahelyett, hogy imádkoztak volna és dícsőítették volna Istent, Silás megbökte volna Pált és mégkérdezte volna tőle: "Pál, itt vagy még?" Pál erre így válaszolt volna: "Hol máshol lennék?" Silás erre azt mondta volna: "Pál, biztos eltévedtél az Úrtól!"

Pál volt az, ki látomást kapott, melyben egy férfi azt mondta neki: "Gyere macedóniába és segíts nekünk (Apcsel 16.9). De hogy gondolkodott volna a mai Silás: "Ha Isten valóban benne van ebben a dologban - ha valóban Ő adta ezt a látomást Pálnak és Ő vezette őt ide - mostanra már az egész városnak meg kellett volna térnie. Mindaz ami történt, egy asszony megtérése és most itt vagyunk a börtönben."

Láthatjátok, addig az ideig valóban csak annyi történt. Egy asszony üdvösséget nyert, ők pedig börtönbe kerültek. Ha Silás olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, azt mondta volna:" Biztos eltévedtél az Úrtól, Pál. Az a látomás nem lehetett Istentől, túl sokat ettél. Amikor még az ördögnek szolgáltam, soha nem voltam börtönben. Miért engedte Isten, hogy börtönbe kerüljünk?" (Valóban hallottam, mikor úgynevezett "hit emberei" beszélnek egymással, mikor átmennek egy próbán: "Soha nem volt ennyire "durva", mikor még az ördögnek szolgáltam" - vagyis, ha ezt mondják., ezzel azt kívánják, bárcsak még az ördögnek szolgálnának!

Ha Pál lett volna olyan, mint ma a legtöbb keresztény, ő azt mondta volna: "Igen, Silás, azt hiszem igazad van. Valahol elvéthettem az Urat. Annyira fáj a hátam, tudod, az nem Isten akarata, hogy megkorbácsoljanak minket. Valahogy elvétettük a dolgot." Silás erre azt felelné:" Egy dolgot mondok néked. Ha valaha is kijutok ebből a börtönből, nem merek a szégyentől hazamenni. Börtöntöltéknek fognak csak hívni."

Ha Pál és Silás olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, bosszankodtak volna és tele lettek volna aggodalmaskodással. Pedig a Biblia ezt mondja: "Semmi felől ne aggódjatok ...." (Fi. 4.6.) Még ha fáj is a hátad, ne aggódj.

Mit fogtok akkor ilyen esetében tenni? Imádkozni fogtok! De ugye utána nem fogtok megállni? Nem. Ha igen, akkor túl hamar fejeztétek be az imát.

Sok ember túl hamar abbahagyja. Elkezdenek imádkozni, ez rendben is van, a Biblia mondja nekünk, hogy imádkozzunk. Aztán itt megállnak. Nem folytatják Isten dicsőítésével, hamar megállnak várván Istentől a választ.

Valaha Kelet- Texas vidékein volt található az egyik legjobb olajtermelő föld a világon. Ezek a földek ma is termelnek olajat, de nem annyit, mint akkoriban, Az emberek sok olajt kitermeltek a földből. Évekkel ezelőtt Kelet- Texasban pásztorkodtam és ismertem egy férfit ott, akinek egy millió dollárja volt olajban, de a Nagy Gazdasági Válság alatt mind elveszítette. A 30-as évekről beszélek, amikor 1 millió dollár még valóban 1 millió dollárt ért. Akkoriban 1 millió dollár annyit ért, mint ma több millió dollár. Miután elveszítette ez a férfi a pénzét, folytatta a fúrást. Kölcsönpénzből fúrt száraz lukakat. Egyszer a bankárok meg akarták őt állítani, hogy ne fúrjon tovább, de ő azt mondta: "El akarom érni a 150 métert! Mások is próbálták leállítani. Egy ideig nem talált olajat. Látszólag, mintha kiapadt volna a forrás. De az üzletember nem hagyta abba a fúrást. Lefúrt egy másik 150 méter mélyre és feltört a felszínre az olaj! Mi történt volna, ha a férfi hamarabb abbahagyja a fúrást? Éppen egy nagy földalatti olajtó szélén volt. Mi történt volna, ha abbahagyja, ahelyett, hogy tovább fúr? Lemaradt volna arról az olajkútról.

Szellemileg mondva, nagyon sok embernek van szüksége arra, hogy még "150 métert lefúrjon", vagyis nemcsak imádkozniuk kellene, hanem addig dicsérni, magasztalni az Urat, mígnem rábukkannak egy "olajkútra". Szánjatok időt arra, hogy énekkel dicsőítitek Istent. Pál és Silás börtönben voltak és éjszaka volt, mégis imádkoztak, és énekkel dicsőítették Istent. Amíg ők énekeltek, jött a válasz.

Feleségemmel majdnem húsz éve, hogy pásztorkodunk (Onetke az első két-három évben még nem volt velem, mert még nem voltunk házasok). Ezalatt a húsz év alatt nem emlékszem, hogy bármikor is kimerülésig kellett volna imádkoznunk emberekért, manapság viszont azt látom, hogy a pásztorok végkimerültségig szolgának másik felé. Tudjátok, van egy titka ennek, hogy nekünk mért lehetett olyan keveset szolgálni mások felé. A titok nyitja az imádság és a dicséret.

Egyik este például az egyik gyülekezetben, ahol pásztorkodtam odajött hozzám egy férfi és láttam rajta, hogy valami komoly dolog történhetett. Nagyon csüggedtnek nézett ki. Azt mondta : "Hagin testvér, beszélni szeretnék veled." Ránéztem az órámra és csak annyit mondtam: "Az alkalom néhány perc múlva kezdődik, majd utána beszélünk." Alkalom után a hátsó ajtónál kezet fogtam az emberekkel. Végül ez a férfi is odajött. Mosolygott, egészen másként nézett ki, mintha kicserélték volna. "Rögtön végzek, pár perc múlva a rendelkezésedre állok"- mondtam neki. Nem szükséges." - mondta a férfi. Azután rámutatott az oltárra és annyit mondott. "Ott lent már megkaptam a választ. Mi történt az oltárnál ezzel a férfival? Az Istentisztelet előtt úgy nézett ki, hogy valami nagyon szörnyű dolog történhetett vele. De miután vége lett az alkalomnak, a férfi csak mosolygott, tele volt az Úr örömével.

Tudjátok nálunk soha nincs úgy vége az Istentiszteletnek, hogy ne menne mindenki előre az oltárhoz imádkozni. Aztán nemcsak, hogy imádkozunk, sokszor ima után valaki elkezd egy dicséretet énekelni, és mi csatlakozunk, és mindnyájan énekelünk. Néha a zongorista vezet minket, és időt töltünk avval, hogy dicsőítsük Istent.
2
Meg kell, hogy tanuljuk, milyen erőteljes helye van a dicsőítésnek a hívő imaéletében. Jó az imádság, de nem az ima egyedül, ami végzi a munkát. Amikor igazi magasztalást, igazi hálaadást adsz hozzá az imádsághoz, akkor fogsz csak kezdeni válaszokat kapni. A válasz akkor jön, amikor dicsőíted Istent.

ÁMEN!

"A csüggedőnek mindig rossz napja van,

2011. Június 20. - 17:18:49
Válasz #79

Nem elérhető Ircsi

  • Hős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 7896
  • Ország: hu
  • Nem: Nő
  • Utoljára itt járt:2017. December 25. - 07:34:00
  • Testvérnő
  • Regisztrált: 15/08/2009
      • Békesség blog és fórum
Bocsánat egy kicsit hosszu lessz.


Forrás: canadahun.com/forum

AZ EGYHÁZTAG, AKI A POKOLBA MENT

 Déli baptistának születtem, és annak is neveltek. Azt gondoltam, az Úr Jézus Krisztus és összes tanítványa is déli baptista volt. Valósággal sokkolt, amikor ráébredtem, hogy mégsem voltak azok.

 Egy nap a Biblia olvasása közben jutottam el a felismerésre, hogy Pál nem lehetett déli baptista, hiszen ezt mondta: „Hálát adok az én Istenemnek, hogy... tudok nyelveken szólni." (1Kor 14:18 ) Egy baptistától ilyet sohase hallottam!
 Mivel déli baptistának születtem, és annak is neveltek, szánalommal néztem mindenkire, aki nem volt az. Csakhogy, tudjátok, barátaim — lehet valaki egyháztag úgy is, hogy közben nem is keresztény. Bár magam egyháztag vagyok, és úgy hiszem, helyes dolog gyülekezetbe járni, mindez önmagában még nem üdvözít, és nem tesz kereszténnyé. Legalábbis nem jobban, mintha tegyük fel ezt mondanám: attól, hogy kijársz az istállóba, tehénné változol. A gyülekezeti tagság nem tesz jobb kereszténnyé, mintha folklórklubba járnál. Újjá kell születned!

 Sokan attól gondolják magukat kereszténynek, hogy gyülekezetbe járnak.
 Én kilencéves koromban csatlakoztam a gyülekezethez. Ezt azért tettem, mert a bibliaiskolai tanítónk minden fiúnak ezt mondta egy vasárnap reggel: „Hányan akartok a mennybe kerülni?" Persze, hogy mind oda akartunk kerülni, így hát a bibliaoktató folytatta: „Amikor a pásztor, Dr. Ez-és-ez majd reggel invitál, menjetek ki előre!"

 Mivel mindannyian a mennybe akartunk jutni, a hívás elhangzásakor kimasíroztunk, és kezet ráztunk a prédikátorral. Csatlakoztunk a közösséghez, és megkereszteltek vízzel. Tényleg úgy gondoltam: semmi kétség, én keresztény vagyok.

 Később, egy evangelizációs jellegű szolgálat alkalmával, amely a mi gyülekezetünk támogatásával zajlott, Isten Szelleme ösztökélni kezdett a megtérés irányába. De én így okoskodtam: „Már van üdvösségem. A gyülekezethez tartozom, meg is kereszteltek. Én már keresztény vagyok."
 Deformált szívvel, koraszülöttként láttam meg a napvilágot. Alig nyomtam egy kilót a születésemkor. Akkoriban, több mint hetvenöt évvel ezelőtt még nem voltak inkubátorok a koraszülött csecsemők elhelyezésére, és a túlélési esélyeim gyakorlatilag a nullával voltak egyenlőek. Mégis életben maradtam, bár sohasem szaladgáltam és játszottam, mint más kisgyerekek. Nem volt normális gyerekkorom.

 Tizenöt évesen végleg ágyhoz kötött a betegség. Öt orvos is kijelentette: meg fogok halni, nincs lehetőség az életben maradásomra. Mégis ott, a betegágyon születtem újjá 1933. április 22-én, Texas állam McKinney nevű városában, a N. College utca 405. alatti épület déli fekvésű hálószobájában. Szombat este volt, húsz perccel nyolc előtt. A déli hálóban volt egy tűzhely, a kandallópárkányon nagypapa órájával. Anyám, nagyanyám és Pat öcsém ott ültek velem, mert rosszabbodott az állapotom. Orvost hívtak (1933-ban még házhoz hívták az orvosokat).

 Amint nagypapa órája fél nyolcat ütött, a szívem megállt a mellkasomban.
 Ereztem egész a lábam ujjáig, ahogy megszűnik a vérkeringés - gyorsabban, mint ahogy az ujjaddal csettintenél. A nagylábujjaim elzsibbadtak, és a zsibbadás fölkúszott a lábfejembe, a bokámba, a térdembe, a csípőmbe, majd a gyomromba. Amikor a szívemhez ért, kiugrottam a testemből.
 Nem vesztettem el az öntudatom — ez a kiugrás a testemből olyan volt, mint mikor valaki a trambulinról az úszómedencébe veti magát. Tudtam, hogy testen kívüli állapotban vagyok. Láttam a családom a szobában, de nem érintkezhettem velük.

 Épp az járt a fejemben, hogy elköszönjek Mamától, Nagyitól és a kisöcsémtől, de mielőtt megformálhattam volna a szavakat, kiléptem a testemből.
 Zuhanni kezdtem lefelé, egyre lejjebb és lejjebb egy aknában, mintha kútba dobtak volna, vagy egy barlangüregbe esnél. Nem tudatosult bennem, hogy a fizikai hangom is olyan lett, mintha a sírból jönne. Később mindhárom jelenlevő családtagom állította: „Mikor elbúcsúztál, a hangod olyan volt, mintha egy üreg vagy kút mélyéről jönne."

 Egyre lejjebb értem. Lábbal lefelé szálltam alá: csak le, le, le, egyre le. Ha fölnéztem, láthattam a föld fényeit, míg végül elenyésztek. Sötétség vett körül, feketébb sötétség, mint a legsötétebb éjszaka. Ha lett volna késed, leszelhettél volna belőle egy darabot, úgy tűnt. Az orrodtól egy centire se láttad volna a kezedet.

 Minél lejjebb szálltam, annál sötétebb lett - és annál melegebb is! Végül, épp alattam, valami fénynyelvek játszottak a sötétség falán. A gödör aljára értem.Hatvan évnél is régebben történt ez velem, mégis most is olyan valóságos az élmény, mintha a múlt héten éltem volna át. A szellemi dolgok sohasem évülnek el.

 Mikor a gödör aljára értem, már láttam, mi okozta a fényjátékot a sötétség falán. Odakint előttem, a pokol kapuin, vagyis bejáratán túl fehéres szegélyű, óriási narancssárga lángnyelvek lobogtak. Úgy vonzott valami a pokol felé, mint a mágnes a vasat. Tudtam, amint átlépek azokon a kapukon, többé nincs visszaút. Igyekeztem fékezni a zuhanást, mert a gödör aljáról egy lejtő vezetett még lejjebb.

 Tudatában voltam a ténynek, hogy legalul már várnak rám. Nem néztem oda. A tekintetem a kapukra szegeződött, noha tudtam, tőlem jobbra valami lény van ott. Csak jó néhány évvel később fedeztem fel, amit Ézsaiás mondott a Bibliában: „Alant a sír [pokol] megindul temiattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait" (Ézs 14:9 ) Miközben mérsékelni próbáltam az esésem sebességét, az a lény a karomra tette a kezét, hogy bekísérjen. Ekkor az éjfekete sötétség fölött megszólalt egy hang. Férfihangnak tűnt, de nem értettem, mit mond. Fogalmam sincs, hogy Isten szólt-e, vagy Jézus, vagy egy angyal, vagy kicsoda. Annyi biztos, hogy nem angolul beszélt, hanem valami idegen nyelven. Akárhogy is, az a hely attól a pár szótól rázkódni kezdett! A teremtmény levette rólam a kezét. Mintha valami szívóerő irányult volna a hátamra, ami visszafelé húzott. Lebegve eltávolodtam a pokol bejáratától, míg újra az árnyékban álltam. Aztán, mintha felülről kiszivattyúztak volna, emelkedni kezdtem, fejjel felfelé, át a sötétségen. Mielőtt teljesen felértem volna, megláttam odafönn a fényt. Valami kútfélében voltam, olyan volt, mintha egy kút mélyéről látnád a fényt a kávája felett.

 Nagypapa házának verandáján ért véget az utam. Olyan ódivatú házban éltünk akkor, amilyeneket Texasban szoktak építeni; szinte az egész épületet veranda vette körül. A ház déli részénél jutottam vissza a föld felszínére. Ott hintázott előttem nagypapa verandája. Viszontláttam az óriáscédrusokat az udvaron. Egy másodpercre megálltam a verandán. Azután átmentem a falon - nem az ajtón és nem is ablakon át jutottam be a szobába, hanem a falon keresztül, s mintha beleugrottam volna a testembe, ahogy reggel az ember a csizmába csusszantja a lábát.Mielőtt a testembe léptem, még láttam a nagymamám az ágy szélén üldögélve, amint a karjaiban tart engem. Mihelyt újra a bőrömben voltam, érintkezésbe léphettem vele.

 - Nagyi, megint elmegyek, és többé nem jövök vissza - mondtam, és fogalmam sincs, honnan tudtam ezt.
 - Fiam, én már most sem gondoltam, hogy visszajössz! - felelte.
 -Nagyi, hol van Mama? - kérdeztem.- Szeretnék elköszönni tőle.
 Körülnéztem a szobában, de anyám nem volt ott.
 - Fiam, azt mondtam neki, hogy elmentél, mire imádkozva kiszaladt a szobából.
 Akkor már hallottam is őt. A ház északi oldalán volt, és a verandán jött vissza körbe, teli torokból imádkozva.Később néhányan elmondták, hogy háztömbökkel távolabb is hallani lehetett kiáltó imáját.Amikor azt mondtam: „El akarok köszönni Mamától", a nagyanyám hívni kezdte: „Lillie!" - de a hangja nem jutott el hozzá, mert Mama olyan hangosan imádkozott.

 Ha nem állsz készen a távozásra, azt akarod, hogy valaki melletted maradjon. A félelem miatt van ez így. „Nagyi, ne hagyj itt! Ne menj el, félek! Meghalok, ha elmész! Valaki maradjon itt mellettem! Ne hagyj itt!" - és ő újra körémfonta a karjait.
 - Mondd meg a Mamának, hogy elbúcsúztam tőle - kértem. - Nagyon köszönök mindent, amit értem és mindannyiunkért tett. És mondd meg neki, bocsásson meg, ha miattam ráncosabb lett az arca és fehérebb a haja. Nagyon sajnálom.
 Úgy éreztem, kicsúszom az öleléséből.
 - Nagyi — mondtam. — Újra elmegyek.Amikor a Mama beteg volt, helyette is anyám voltál.
 Amikor Mama megbetegedett, mi négyen gyerekek különböző rokonainkhoz kerültünk. Én az anyai nagyanyámnál laktam, aki mindig „fiam"-nak szólított, és azt szokta mondani: „Oda kérek puszit - oda kérek puszit".Így hát megcsókoltam az arcát, és elköszöntem tőle.

 A szívem másodszor is megszűnt dobogni. Szinte ma, több mint fél évszázad múltán is ugyanolyan eleven az emlék, mint azon a napon.Éreztem, ahogy leáll a vérkeringés. A lábujjaim hegye elzsibbadt, majd a lábfejem is, a bokám, a térdeim, a csípőm, a gyomrom és a szívem. Kiugrottam a testemből, és zuhanni kezdtem lefelé, egyre lefelé. Ó, tudom, csak néhány másodperc volt az egész, mégis örökkévalóságnak tűnt. Egyre lejjebb jutottam, míg teljes sötétség vett körül. A fény szertefoszlott fölöttem. Minél lejjebb kerültem, annál forróbb és sötétebb lett, míg végül újra a gödör alján landoltam, ahol elém tárult a pokol bejárata vagy kapuja, ahogy én nevezném. Tudtam, az a lény ott vár.

 Próbáltam lassítani a zuhanást, olyan volt, mintha lebegve sodródtam volna - mégis úgy tűnt, valami vonz lefelé. Az a teremtmény karon ragadott. Ám ugyanekkor újra megszólalt a hang, egy férfi hangja, valamilyen ismeretlen nyelven. Nem tudom, mit mondott, de míg beszélt, az az egész hely belerázkódott. A lény elengedett. A hátam mögül szivattyúzni kezdtek. Anélkül, hogy megfordultam volna, visszasodródtam a sötétség árnyába. Valami húzni kezdett, fejjel felfelé. Mielőtt kiértem volna a kútból, láttam a földi fényeket magam fölött. Ám ezúttal - ez volt az egyetlen különbség - az ágy lábánál értem a felszínre. Első ízben a verandán kötöttem ki, most viszont az ágy lábánál. Egy pillanatig ott álltam, és láttam a saját testemet az ágyon kiterülni. Láttam Nagyit is, ott ült, és a karjaiban tartott. Onnan, az ágy lábától a testembe ugrottam a szájamon keresztül. Amikor újra kitöltöttem a testem, már képes voltam Nagyival beszélni.

 -Nagyi, megint el fogok menni, és most már nem jövök vissza.
 Újra ezt mondta:
 - Fiam, most se gondoltam, hogy visszajössz.
 - Nagyi, hol van Nagypapa? El akarok köszönni tőle - mondtam.
 - Fiam, tudod, hogy a nagyapád a város keleti részére ment, hogy beszedje a lakbért az albérlőitől.
 - Ó, már emlékszem. Egy pillanatra elfelejtettem. Nagyi, köszönj el nagyapától a nevemben! Sohasem tudtam, milyen az, ha az embernek van apja. Leginkább ő volt az, akit apámnak mondhattam. Otthont nyújtott nekem, amikor nem volt otthonom.-Mondd meg neki, milyen hálás vagyok érte. Mondd meg neki, hogy szeretem. Add át neki a búcsúmat!
 Üzentem még egyetlen nővéremnek (ő volt a legidősebb a gyerekek között) és a bátyámnak, aztán megkérdeztem: „Hol van Pat?" Ő volt a kilencéves kisöcsém.
 -Átfutott a szomszédba a doktorért
 - felelte Nagyi.

 Mindegyiküknek hátrahagytam pár szót, azzal harmadszor is megállt a szívem. Éreztem, ahogy megszűnik a vérkeringés, és zsibbadni kezdenek a lábujjaim, majd - gyorsabban, ahogy az ujjaddal csettinthetnél - terjed fölfelé a lábfejen át a bokáimra, térdemre, csípőmre, gyomromra, majd elhalt a szívem is - és már ki is ugrottam a testemből, majd zuhanni kezdtem. Mindeddig azt gondoltam: „Ez nem is történik meg velem, hallucináció az egész. Nem lehet valóság!" De azután átfutott az agyamon: „Harmadszorra vagyok így. Most nem fogok visszajönni!" Köröskörül bebugyolált a sötétség. A Biblia beszél olyan férfiakról és nőkről, akik a „külső sötétségre vettetnek", ahol „sírás van és fogcsikorgatás" (Mt 8:12).
 Kiáltozni kezdtem a sötétben: „Isten! Én az egyházhoz tartozom! Meg is kereszteltek! " (Lényegében azt mondtam ezzel: „Én nem mehetek ebbe az irányba, itt valami tévedés történt, rossz irányba megyek!")

 Válaszra vártam, de nem volt felelet; csak a kiáltásom visszhangja tört át hozzám a sötétségen.Halálra rémíteném az embereket, ha egy gyülekezetben utánoznám, ahogy harmadszorra sikoltottam, bár ha ezzel elijeszteném őket a pokoltól, be a mennybe, akkor megtenném, meg bizony!
 Szó szerint sikoltoztam: „ISTEN! ISTEN! AZ EGYHÁZHOZ TARTOZOM! MEGKERESZTELTEK VÍZBEN!" Csakhogy, érted: bár vízkeresztségben részesülni helyes, és az egyházhoz tartozni is helyes, egyháztagságnál többre van szükség, és a megkeresztelkedésnél is többre van szükség ahhoz, hogy elkerüld a poklot, és a mennybe menj.

 Csupán a szavaim visszhangját hallottam viszont a sötétségen át. Újra leértem a gödör aljára. Újra éreztem arcomba verni a forróságot. Újra a bejárat, magának a pokolnak a kapui közelébe sodródtam. Az a lény karon ragadott. Harcolni akartam, hogy ha lehetséges, elkerüljem a belépést a kapun. De csak kicsit tudtam fékezni az esésemet, és az a szörnyűség megragadott.

 Hála Istennek, újra felhangzott a hang. Nem tudom, ki volt - senkit sem láttam -, csak a hangot hallottam. Nem tudom, mit mondott, de akármi is volt, az a hely rázkódni kezdett, remegett az egész. Az a lény pedig eleresztett. Mintha valami kiszippantott volna onnan a hátamnál fogva. Visszahúzott a pokol bejáratától, míg újra az árnyékban nem álltam. Aztán pedig kezdett felhúzni, fejjel fölfelé.
 Miközben fölfelé haladtam a sötétségen keresztül, imádkozni kezdtem.

 Szellemem, aki ebben a fizikai testben él, örökkévaló lény; egy szellem-ember. Imádkozni kezdtem: „Ó, Isten! Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. Kérlek, bocsásd meg a bűneimet, és tisztíts meg minden bűntől!"
 Ezúttal az ágy mellett találtam magam a földön. A három átélés közötti különbség az volt, hogy míg először a verandán kötöttem ki, másodszor az ágy lábánál, harmadszor viszont éppen az ágy mellett, és rögtön utána beugrottam a testembe.

 Amikor a testembe kerültem, a fizikai hangom ott a mondat közepén átvette az imát. A szellemem már előtte is imádkozott, de most a fizikai hangom is bekapcsolódott és folytatta az imát. Mindez 1933-ban történt. Korántsem volt annyi autó akkor, mint ma, ráadásul dühöngött a nagy gazdasági válság. Mégis elmondták nekem: én és Mama olyan hangerővel imádkoztunk, hogy a házunk mindkét oldalán két utcasarokra feltorlódott a forgalom!
 Szeretném, ha tudnátok: mintha két-tonnás teher gördült volna le a mellemről! Békesség áradt szét ott legbelül. Nagyapa régi órájára pillantottam a kandallópárkányon. Nyolc előtt húsz perccel volt, vagyis az egész tíz perc alatt történt!

 Így hát este nyolc előtt húsz perccel újjászülettem, 1933. április 22-én, a déli hálószobában, és azóta is üdvösségem van. Még mindig ágyhoz kötött beteg voltam, a doktor szerint nem kerülhettem el a halált. Ami azt illeti, öt orvos állította ezt. Egyikük a híres Mayo Klinikán praktizált. Mint mondta, az esélyem egy a millióhoz, és úgy gondoltam, meg kell halnom.
 Mégis, megmondom nektek, mit tettem: minden este álomba dicsértem magam Isten dicséretével. Mikor minden fény kialudt a házban, mindenki nyugovóra tért már, én, az egyszerű tizenöt éves fiú egyedül maradtam a gondolataimmal.
 A doktor nem kertelt velem:
 - Tudod, amilyen állapotban van a szíved, bármelyik pillanatban meghalhatsz. Lehet, hogy valaki itt ül veled a szobában, aztán egy pillantást vet az ablakon kívülre, s mire újra rád néz, te már elmentél egy hang nélkül. Vagy bármelyik reggel holtan találhatnak az ágyban.
 - Lehet, hogy reggel holtan találnak - feleltem -, de ó, milyen boldog vagyok, hogy akkor nem a pokolba távozom!
 „Köszönöm, Jézus - mondtam magamban éjjelente. - Dicsőség Istennek! Dicsőség az Úrnak! Mosoly lesz az arcomon. Ha a holttestem úgy találják, hogy mosoly van az arcomon, tudni fogják, hogy boldogan haltam meg."

 Halál - És a dicsőség felhője

 Tizenhat hónapig nyomtam az ágyat, mielőtt meggyógyultam. Az újjászületésem után négy hónappal, 1933. augusztus 16-án, egy szerdai napon történt valami, mindössze négy nappal a tizenhatodik születésnapom előtt. Haldokoltam. Egész nap tudtam, hogy haldoklom. Tapasztalataim a halállal túl régre nyúltak ahhoz, hogy ezt ne tudhattam volna biztosan.

 Átköltöztettek az északi hálószobába.' Kilencéves kisöcsém ott volt velem, minthogy valakinek állandóan velem kellett lennie. Ott feküdtem, igen rossz bőrben. A hőség negyven fok fölött járt aznap, és 1933-ban még nem volt légkondicionálás. Legfeljebb egy ventilátor kavarta a levegőt, de nekünk az sem volt. A nyitott ajtó és ablakok ellenére a testem kihűlt. Délután egykor már közel 38 fokon állt a hőmérő - három órára emelkedett negyven fölé -, a testem mégis annyira kihűlt, hogy takarókba bugyoláltak. Összeszedtek minden forró vizes tömlőt, melegített téglát, beburkolták és körülvettek velük, hogy fölmelegedjem.
 1933. augusztus 16-án délután fél kettőkor értem jött a halál, és belém csimpaszkodott. Odaszóltam a kisöcsémnek:
 - Szaladj el Mamáért, gyorsan! El kell búcsúznom tőle!
 Kirohant a szobából, és akkor az egész helyiséget beragyogta Isten dicsősége. (A Biblia az Apostolok cselekedetei 7. fejezetében azt állítja, hogy amikor Istvánt halálra kövezték, látta Isten dicsőségét és Jézust az Atya jobbja felől állni. Aki fellapozza az Ószövetséget, és tanulmányozni kezdi Isten dicsőségét, azt találja, hogy sokszor fehér, fényes és ragyogó felhő formájában jelent meg.) Az egész szobát betöltötte az a tündöklő fény, ragyogóbb a havon sziporkázó napsugárnál, pedig tudod, milyen szemkápráztató az is. És akkor felmentem a dicsőségbe. Elhagytam a testem, és emelkedni kezdtem. A háztető magasságából visszanéztem a szobába, láttam a testemet az ágyon, a semmibe meredő szemekkel és nyitott szájjal.

 Láttam anyámat fölém hajolni, ahogy a kezem a kezébe veszi. Egy angolul beszélő hangot is hallottam, de magát a szólót nem láttam. Mindig úgy gondoltam, Jézus volt, mert férfihangon szólt. „Menj vissza! Menj vissza! - utasított. - Menj vissza a földre! A munkádat még nem végezted el!"
 Ereszkedni kezdtem, és visszajutottam a szobába. Becsusszantam a testembe, és ezt mondtam anyámnak, aki még mindig a kezében tartotta az enyémet: „Mama, most nem halok még meg!"

 Azt gondolta, úgy értem, hogy nem abban a pillanatban halok meg. De arról volt szó, hogy egyáltalán nem akkor halok meg, mert végigélem a teljes életem, Isten munkáját végezve. (A gyógyulásom egy évvel később történt, amikor hittel kiléptem Isten Igéje szerint.) Amikor átlépsz az örökkévalóságba, ott az időnek nincs realitása. Sok évig senkivel sem osztottam meg ezeket a tapasztalataimat. Számomra túl szentségesek voltak ahhoz, semhogy beszéljek róluk. Ám amikor már tizenöt éve szolgálatban álltam - baptista tinédzser-prédikátorként kezdtem -, az Úr utasított: „Mondd el másoknak is!" így hát tenni kezdtem, amit mondott.
 Az anyám persze hallott már a pokoljárásomról, de a dicsőségben való
 felmenetelemről még neki sem beszéltem. Kevéssel az előtt, hogy
 nyolcvanévesen az Úrhoz költözött, egy nap a rádióban hallott engem tanítani. Épp a „Mit jelent szívből hinni" című témáról tanítottam - a belső és a külső emberről, arról, hogy szívből hinni szellem általi hitgyakorlást jelent, azt, amikor a belső ember gyakorol hitet. Üzenetem illusztrálásaként kitértem a dicsőségről kapott e megtapasztalásomra is.

 Legközelebb, amikor meglátogattam anyámat, elővett:
 - Fiam, eddig sosem hallottam ezt, csak most a rádióban. Ám van valami, amiről te sem tudsz. Hadd mondjam el azt is, hogy mi ketten Nagyival mit láttunk az egészből.
 Te azt mondod - folytatta -, hogy talán pár másodpercig voltál a dicsőségben. Valójában tíz percnél is tovább voltál odafenn.
 Pat futva jött a konyhába: „Mama, Mama, Nagyi! Ken a halálán van!" Én voltam a legközelebb a szobádhoz, hát kirontottam a konyhából, át az étkezőn és a nappalin, és már léptem volna be a szobába, de képtelen voltam rá!
 Az ajtó nyitva volt, mégsem tudtam belépni. Úgy tűnt, a szoba tele van valamivel. Éreztem Isten jelenlétét - a dicsőségét -, ezért visszamentem az ebédlőasztalhoz, és imára hajtottam a fejem. (Mama nem látott be a szobába, mert kicsi korom óta vak volt.)

 Nagyi beszámolója (ő hetven felé járt akkor) így hangzott: Mama mögött futott, és megpróbált áthatolni a dicsőségen, de visszapattant róla, mint egy gumilabda. Akkor visszahátrált az étkezőig, és újra nekifutott, de megint visszapattant. Erre egész az étkező túlsó faláig visszakozott, hogy onnan vegyen lendületet. Átszaladt a helyiségen, de a szobám nyitott ajtajánál nem jutott tovább!
 Összeroppanva az ajtókeretre támaszkodott.

 - Lillie, nem látok! - mondta. - A szoba tele van valami köddel vagy fehér felhővel! Nem látom az ágyat, nem látom Kenneth-t sem. Semmit sem tudok kivenni a szobában, és nem tudok bemenni se!
 Mama így folytatta:
 -Mondtam, neki: „Jobb, ha várunk!" Ott álltam tíz percig, lehajtott fejjel imádkozva a nyitott ajtónál, és Nagyi még mindig nem látott be a szobába. Végül ezt mondta: „Lillie, felemelkedik! A felhő felemelkedik! "
 Olyan volt, mint amikor a köd szétoszlik. Kicsit jobban belátott a szobába, aztán egyre tisztábban. De amíg az utolsó ködgomoly is el nem oszlott, nem mertünk bemenni. Nagyi a fizikai szemével látta azt a ködöt. Ott állt az ajtónál. És amikor megszólalt: „Eloszlott az egész", Mama berontott a szobába.
 - Föléd hajoltam, és a kezembe fogtam a kezed, de már elmentél. És egyszer csak megszólaltál: „Mama, nem fogok most meghalni!"
 Attól a naptól fogva sohasem sajnáltam azokat a keresztényeket, akik meghalnak, akár fiatalok, akár középkorúak, akár idősek. Igen, tudom, miénk a gyógyulás - de valamikor mind hazamegyünk majd. Én nem sajnálom őket, mert tudom, hova mentek.
 De ó jaj, egészen más azoknak a története, akik nem ismerik az Urat!

 Akik isten nélkül halnak meg

 Emlékszem, amikor ott feküdtem a betegágyon, a nagyanyámat meglátogatta egy távoli unokanővére. Az őseik mind Tenessee államból költöztek Texasba, még évekkel korábban. Közel negyven évvel később fedezték fel, hogy ők ketten, a két unokatestvér alig ötven kilométerre élnek egymástól. Ez a bizonyos unokanővér Sherman városában lakott, és úgy negyedévente eljött hozzánk látogatóba.

 Hanem Istenről nem lehetett beszélni előtte. Ilyenkor a lányának kellett kivinni őt a szobámból. Valósággal dühöngött: „Már maga a gondolat is! Én mondom, ezek a prédikátorok csak halálra rémítik a népet azzal, hogy van pokol és van menny! Nahát, az ember csak megdöglik, mint a kutya! Minden templomot be kellene zárni és felrobbantani! Ki kéne nyírni az összes prédikátort, úgyis csak a pénzért csinálják!"

 Már sok éve prédikáltam, mikor egyszer Shermanban jártunk a feleségemmel a szüleinél. Mr. Rooker a következőt mondta
 - Kenneth, emlékszel még L.-re?
 - Igen - mondtam.
 - Nos, a férje megkeresett engem azzal, hogy ha Orethával erre jársz, szeretné, ha tiszteleteteket tennétek náluk. Az anyja a halálos ágyán van, az orvosok állítása szerint.

 Így hát elmentünk hozzájuk a feleségemmel. Egy nő nyitott ajtót, és felismertem benne a lányát, bár vagy tizenkét éve nem láttam.
 - Kenneth Hagin vagyok - mutatkoztam be.
 - Ó, Lillie fia, aki prédikátor lett?
 - Igen, így van.
 Megragadta a kezemet, és sírva fakadt.
 - Kenneth, emlékszel Mamára. Emlékszel, milyen volt. Nem lehetett neki Istenről beszélni.
 - Emlékszem - mondtam.
 - Nem beszélnél vele? A hálóban van egy kórházi ágyon. Az orvos csak pár perce távozott. Azt mondta, a halálán van. Beszélnél vele?
 - Igen, L., ha lehetséges - mondtam.
 Kézen fogott, és az egyik hátsó fekvésű hálószobába vezetett. Kinyitotta az ajtót; és beléptünk, egy kórházi ágy mellé. Itt volt az az asszony, olyan hetvenkét éves. Az ágy fejrészét kitámasztották, hogy félig ülő helyzetben fekhessen.

 A szája nyitva volt, és a szeme is. Olyan volt a szeme, mint a márvány. A torkából halálhörgés tört fel.L. megfogta az anyja kezét, és így szólt:
 - Mama! - A szemei nem mozdultak, csak üvegesen meredtek a semmibe, mint a márvány. A szája is mozdulatlanul nyitva maradt. Egyre csak hörgött. Csak egyszer-egyszer kapott levegőt.
 - Mama! - Semmi válasz.
 - Mama! - Semmi válasz.
 A lánya a füléhez hajolva kicsit hangosabban hívta: „Mama!" Én jobb kéz felől álltam, fölé hajolva. Azok az ajkak és szemek nem moccantak, tágra nyitva maradtak. Aztán az ajkai megremegtek egy kicsit, és valahonnan belülről egy hang megszólalt: „Igen? Igen?"
 - Mama, megismersz?
 - Igen, babám, (így hívta, pedig a lánya már ötvenéves volt.)
 - Mama, itt van valaki, látni akar.
 - Valami erőtlen gurgulázás volt a válasz.
 - Mama, emlékszel Sally nénire McKinney-ből? Emlékszel a lányára, Lillie-re? És az ő ágyban fekvő fiára, Kennethre, aki prédikátor lett?
 Amikor a prédikátor szót kiejtette, az anyja hevesen megvonaglott, mintha lövés érte volna, de a szeme nem mozdult most sem. A kezével felnyúlt.
 - Kenneth! Kenneth! Hol vagy? Hol vagy?
 Megfogtam a kezét, mire ezt mondta:
 - Ó, Kenneth, Kenneth! Te prédikátor vagy - mondd, hogy nincs pokol! Kérlek, mondd! Én azt mondtam, hogy nincs pokol, nincsen. Azt mondtam, meg kellene ölni az összes prédikátort. Félek, ó félek!Úgy félek!
 - Olyan sötét van, olyan sötét! OLYAN SÖTÉT, OLYAN SÖTÉT! És... - Hátrahanyatlott a párnára. Nem tudtunk áttörni a tudatához.
 Meghalt, és a pokolba ment sírva: „Olyan sötét van! Olyan sötét van!"
 Férfiak és nők, fiúk és lányok, fiatalok, tudjátok meg: van menny, amit megnyerhettek, és van pokol, amelytől megmenekülhettek. Ha egyesek fülének ódivatú is, amit mondok, de ez az ódivatú evangélium ma is igaz!

 ( Kenneth E. Hagin - A Pokol kapujában )
Ján.14.6
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

2014. Június 26. - 18:27:31
Válasz #80

Mariann

  • Vendég

Kenneth E. Hagin:

  Nőkérdés az Ige fényében



A férfi a feje a nőnek?

A férfi a feje a nőnek? Felszínesen megvizsgálva úgy tűnhet, hogy a következő igevers egyértelműen kijelenti ezt.

Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus, az  asszonynak feje pedig a férfiú, a Krisztusnak feje pedig az Isten.
                                                                                            1 Korinthus 11.3


Ha azonban megnézzük ezt az igeverset más - nem a King James - fordításban, láthatjuk, hogy összhangban van az  Efézus 5.23-mal, amely azt mondja: „Mert a férj feje a feleségének….”

1.Korinthus 11:3  ( Weymouth fordítás )
Akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinek feje a Krisztus, az asszonynak feje pedig a férje, a Krisztusnak feje pedig az Isten.

1 Korinthus 11:3   ( Worrel fordítás )
De azt szeretném, hogy tudjátok, hogy minden férfinek feje a Krisztus, a feleségnek pedig a férje a feje, a Krisztusnak feje pedig az Isten.


  Nos, minden férfi feje minden nőnek? Egész biztosan nem! A férfi csak  egy  nőnek lehet a feje  - saját feleségének. De nem feje minden nőnek.
  Emlékszem néhány dologra, amit egy férfi prédikált egy ébredési összejövetelen, abban a gyülekezetben, amelyet legutoljára pásztoroltam. Ez az ember nemigen szerethetett tanulni, mert különben nagyobb tudása lett volna. Csak felületesen futotta át az igeverseket, mint amikor valaki a felszínen keresi az aranyat. Én nem javítottam ki azt az embert, amint a dolgait prédikálta a pulpitusról. Tudtam, hogy a hívek úgysem fogadják el azt, amit mond. De miután visszajöttünk a szolgálati lakásunkba, még ott sem akarta abbahagyni ezt a témát. Végül azt mondtam neki:
- Testvérem, az az igevers nem ezt mondja.
- Dehogynem - mondta ő -, itt írja, hogy a férfi feje a nőnek.  A férfi a feje a nőnek mindenben.
- Nem, ez nem így van- válaszoltam.  - A férfiak nincsenek a nők felett az Úrban.  Ha ez így lenne, a nők sohasem juthatnának üdvösségre, csak ha a férjük engedné.
  Ez az ember nagyon kemény álláspontot képviselt a nőkkel szemben. Mindig csak a nőkről prédikált. Valóban nehéz ember volt.  A feleségét nem tartotta partnerének, lábtörlőként kezelte, akin taposhat. Többnyire, képletesen szólva, a felesége és a gyermekei nyakán taposott.
- Először is - mondtam neki -, te nem vagy a feje az én feleségemnek. Én vagyok az ő feje.
  Megpróbálta előírni a nőknek, így a feleségemnek is, hogyan kell öltözködniük, és egyebeket is. Ezért azt mondtam neki:
Az én feleségem úgy öltözködik és fésülködik, ahogy az Urat dicsőíti, és ezáltal nekem is tetszik. Ő maga tudja, mert az Úrban van, hogy milyen legyen a viselete. Ha mégsem így lenne, akkor ez rám tartozna először.
Az Újszövetségben az „aner” görög szó szerepel mind a  férfi mind a férj szavakra. Az újszövetségi görög nyelvben nincs külön szó a férjre. Ugyanúgy nincs külön szó a feleségre. Vagyis a „gyne” görög szó fordítható nőnek és feleségnek is.
Ebből az következik, hogy a szövegkörnyezet határozza meg, miről van szó. Neked kell megállapítanod a szövegkörnyezetből, hogy általában a nőkről, vagy kizárólag a feleségekről van-e szó. Néha Pál általánosságban beszél a nőkről, máskor viszont kizárólag a feleségekről szól. Az ilyen igerészeket a feleség szerepével kapcsolatosan kell értelmeznünk.
  Szövegünk ( 1Korinthus 11:3 ) nem jelentheti azt, hogy minden férfi ugyanabban a kapcsolatban áll minden nővel, amelyben Krisztus áll minden férfivel.  Ez így nem lehet igaz.
Krisztus a feje a nőnek épp annyira, amennyire Ő a feje a férfinek. Ha nem Ő a feje a nőnek, akkor a nő nincs a Gyülekezetben, mert Krisztus a feje a Gyülekezetnek. 
  Lehetséges a Bibliával azt mondatni, amit csak hinni akarsz. Amiben csak hinni akarsz, arra találhatsz igeverseket, félreértelmezheted őket, kiveheted a szövegkörnyezetükből, és azt mondathatod velük, amit csak akarsz.
  A közelmúltban odajött hozzám valaki, miután azt a kijelentést tettem, hogy a férfi nem a szellemi feje a nőnek.
- Márpedig a férfi a feje a nőnek - mondta ő.  - A Biblia így mondja: Ahogy Krisztus feje a Gyülekezetnek, úgy a férfi feje a nőnek.
Majd megkérdezte tőlem:
- Krisztus a szellemi feje a Gyülekezetnek?
- Igen - válaszoltam.
- Akkor a férfi a szellemi feje a feleségnek.
- És Krisztus nem a feleség szellemi feje? - kérdeztem én.
- Nem, Ő nem.
- Ha Krisztus nem szellemi feje a feleségnek, akkor ő nincs a Gyülekezetben, igaz?
- Na, igen-igen, - mondta ő - persze, hogy a Gyülekezetben van.
- Nos- mondtam -, ha a nő a Gyülekezetben van, és tagja Krisztus Testének, akkor Krisztus a nő feje, nem a férfi.
  Pál egyszerűen szemléltette ezt. Családi szempontból - az otthon vezetése szempontjából - a férfi feje a feleségnek, éppúgy, ahogy szellemi szempontból Krisztus feje a Gyülekezetnek.

  Pál nem mondja, hogy a férj a feleség feje szellemi értelemben.  Ha ez igaz lenne, akkor az újjászületett feleségnek, ha a férje még nem nyert üdvösséget, nem lenne szellemi feje. Érted már? De dicsőség Istennek, a nőnek van szellemi feje - az Úr Jézus Krisztus!

  Ugyanez az ember még azt is állította, hogy mivel a férfi a feje a nőnek, a feleségnek engedelmeskednie kell, és mindenben alá kell vetnie magát a férjének. Azt mondta nekem:
- Ha egy férj azt mondja a feleségének, hogy feküdjön le egy másik férfivel, azt is köteles megtenni.
 Ez nem így működik! A férj nem ura felesége lelkiismeretének - felesége szellemének. Jézus a feleség Ura szellemileg, pontosan annyira, amennyire Ő az Ura a férfinek szellemileg.
  A Biblia azt mondja:  „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek(szellem) Ővele.” ( 1Kor.6:17) És ugyanabban a fejezetben ez áll „…aki paráznával egyesül, egy test vele. Mert ketten lesznek, úgymond egy testté.” ( 16.vers )
Az Írás ugyanezzel a szóhasználattal él:„…és lesznek ketten egy testté”, amikor a férjről és a feleségről beszél.  ( Ef. 5.31 )

  Érted már, hogy ez csak a férj és a feleség közötti kapcsolatban van - az otthoni dolgokban -, hogy a férj a feje a feleségnek?  Szellemi szempontból, ha a férfi vagy nő egyesül az Úrral, egy szellem lesz Ővele, és Jézus lesz a szellemi feje. A nő pont annyira tagja Krisztus Testének, mint a férfi. És Krisztus a szellemi feje a nőnek, éppúgy, ahogy Ő a szellemi feje a férfinek.

    Minden nő közvetlenül Krisztushoz jöhet, nincs szüksége a férfi közbenjárására, vagy jóváhagyására.
  Hallottam olyan férfiakat, akik azt mondták, hogy hozzájárulásuk nélkül feleségük még csak nem is imádkozhat. Ez nem így van! Minden nő Istenhez járulhat, a férje vagy bármely más férfi közbenjárása és beleegyezése nélkül.
   A nő ugyanolyan szoros személyes kapcsolatot alakíthat ki az Úr Jézus Krisztussal, mint bármely férfi. Valójában sok asszony bensőségesebb kapcsolatban van Krisztussal, mint sok férfi.

  Feleségként viszont, a természetes emberi kapcsolat tekintetében, a nőnek alárendelt helye van a családban.
( A nőnek nincs alárendelt helye Krisztus Testében. És ez nem jelenti azt, hogy a férj és a feleség ne lenne egyenlő Isten előtt!)
  A családi jó rend kedvéért a férjnek kell a ház fejének lennie. Intelligens nő nem gondol arra, hogy hozzámenjen olyan férfihoz, aki szerinte nem méltó arra, hogy elfoglalja ezt a helyet. Sok szerencsétlenséget el lehetett volna kerülni, ha elfogadták és betartották volna Istennek a családi kormányzásra vonatkozó rendjét. A férj ne legyen akaratos, és ne zsarnokoskodjon a felesége felett! Inkább legyenek egymásnak kölcsönösen segítőtársak minden dologban, ami jelen és örök sorsukat illeti! A férjnek kell viselni a nagyobb felelősséget, így neki kell, hogy nagyobb hatalma legyen.(A bűnbeesés után Isten mondja: „Epekedel a te férjed után, az pedig uralkodik rajtad!” I. Mózes 3:16. Az asszony teremtetett a férfiért, és a bűnbeesés következtében a férj vezető szerepe a családban megerősödött. De Pál apostol írja: „Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Eféz. 5.28 Tehát nem uralkodik, hanem szeretettel vezet! A feleség szívesen engedelmeskedik férjének, ha az szereti őt!) Ha mind a férj, mind a feleség az, aminek lenniük kell, a férj át fogja venni helyét a természetes szinten, mint a család feje, a feleség pedig örülni fog, hogy a helyén látja a férjét. Egy valódi nő sem akarhatja, hogy férje „Bólogató János”, vagy „pincsikutya” legyen. Abban leli örömét, hogy aláveti saját akaratát férjének, ha ez szükséges, nem pedig abban, hogy nevetségessé teszi őt a szomszédok előtt.
Nem téveszthetjük szem elől az Ige világos és egyszerű tanítását ezzel kapcsolatban.
:
.Efézus 5. 21-25

21. Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. 
22. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak;
23. mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. 
24. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 
25. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte!


  Pál az egész Gyülekezethez szól, amikor azt mondja: „Engedelmesek legyetek egymásnak…” Azt érti ez alatt, hogy uralkodnunk kell egymás felett a Gyülekezetben?  Nem! Ez azt jelenti, hogy legyünk előzékenyek, kedvesek, és alkalmazkodjunk egymáshoz.
Majd a következő versben ez áll: „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak!”
Ez azt jelenti, hogy a férjnek uralkodnia kell a felesége felett úgy, hogy a feleségnek soha semmiben nem lehet szava? Nem! Ez azt jelenti, hogy legyenek egymáshoz kedvesek és törekedjenek arra, hogy jól kijöjjenek egymással.

  Jézus így imádkozott: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk…” (Ján.17.21) Ebbe a hívő feleségek éppúgy beletartoznak, mint a hívő férjek.

  A legtöbb elméletet, amit az alávetettség témakörében hallunk, nem lehet igeversekkel alátámasztani; az emberek kiveszik az igeverseket szövegkörnyezetükből, és olyat mondatnak velük, amit azok nem mondanak. Az ilyen tanítások miatt érzik azt a nők, hogy ők alacsonyabb rendűek a férfiaknál. Ezek miatt érzik úgy, hogy rabszolgának, vagy cselédnek kellene lenniük. Ezek a tanítások megkötöznek, ahelyett hogy felszabadítanának.

   Isten Igéje azonban világosan kijelenti: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Ján.8.32)  Az igazság sohasem tesz megkötözötté.




A feleség mindig engedelmes legyen a férjének?

Ebben a fejezetben a választott igeversünk utolsó részével foglalkozunk csupán, és ezzel a kérdéssel: Mindenben engedelmes legyen a feleség a férjnek?
  A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja.  1 Kor. 14:34
                                                                                                               
  Hogy megvilágosítsa ezt a verset, Pál elküld minket a törvényhez:  „….amint a törvény is mondja.”
A törvény szó, ahogy az Újszövetség használja, vonatkozhat: 
-          A Tízparancsolatra,
-          Mózes öt könyvére, melynek neve „Pentateukhosz”, 
-          Az egész Ószövetségre.
Mivel a Tízparancsolatban nincs semmi a nők jogairól, Pál itt vagy a „Pentateukhosz”-ra, vagy az egész Ószövetségre utalt. Nézzük meg akkor, mit mond a törvény. ( Néha feltételezzük, hogy tudjuk, mit mond a törvény, és azt a saját elgondolásunk szerint magyarázzuk, és nem annak fényében, amit az valóban mond. )
  Láthatjuk, hogy kezdetben, a Teremtés Könyvében, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Mind a férfinak, mind a nőnek feladata volt, hogy hatalma alá hajtsa az egész Földet és uralkodjon felette. (1Móz.1. 26-28 )  A vadállatok ösztönösen ugyanúgy félnek a nőktől, mint a férfiaktól. A nő nem Ádám lábából, hanem oldalából vétetett. A nő nem azért van, hogy elnyomják, ahogy az szokás a pogányoknál, hanem hogy a férfi oldalán álljon keresztény módon. (1Móz.2:21,22)

„ És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni…” ( 1Móz.2:18 ) Isten tudta, hogy nem jó a férfinek, ha nincs segítőtársa, ha nincs a nő, aki ösztönözheti. Így Isten a nőt a férfi segítőtársának teremtette; olyan segítőtársnak, aki méltó hozzá. Pál felismeri ezt a kölcsönös egymástól való függést a következő igerészben, amit a jobb megértés kedvéért szeretnék a Weymouth-féle fordítás szerint idézni.

Nem a férfi származik a nőből, hanem a nő a férfiból.
Mert nem a férfi lett teremtve a nő miatt, hanem a nő a férfi miatt.
Mégis, az Úrban a nő nem független a férfitól, sem a férfi a nőtől.
Mert, ahogy a nő a férfiból származik, a férfi is születésekor a nőtől származik; de minden végül is Istentől származik.
                            1 Kor. 11:8,9,11,12  ( Weymouth )

A Teremtés Könyvében nem találunk arra utalást, hogy egyenlőtlenség lenne a férfi és a nő között. A nők nincsenek alávetve a férfiaknak. Van viszont egy férj-feleség kapcsolat. A feleségeknek valóban alárendelt helyük van a családban. Nincs viszont alárendelt helyük az Úrban.

  A Biblia szerint: „…nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”(Gal.3.28)
A nők „Isten fiai”-nak hivatnak, csakúgy, mint a férfiak.  János az egész Gyülekezetnek írt - nem csak a férfiaknak.  Amikor azt mondta: „Szeretteim, most Isten gyermekei  ( „ Isten fiai” -angol ford. ) vagyunk….” ( 1Ján.3.2) ( Az 1 János 3.1-ben a Károli fordításban is így áll: „Isten fiainak neveztetünk. „ - a ford. megj.)
Ez a vers így folytatódik: „…és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” A nők is éppen annyira hasonlóvá lesznek Őhozzá, mint a férfiak.


Ószövetségi példák

  Vizsgáljunk meg néhány férjet és feleséget, ahogy feljegyeztettek a törvényben. Péter Sárát említi olyan mintafeleségként, akinek példáját érdemes követni a keresztény feleségeknek.
„Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek.” (1 Pét.3.6 )
  Ki  lehet emelni ezt az egy verset és azt mondani: „ Na látod, hogy a feleségnek engedelmeskednie kell férjének, ahogy Sára is engedelmeskedett Ábrahámnak. „Viszont ez azt jelenti, hogy a feleségnek nincs joga kifejteni saját véleményét? Néhány ember szavaiból az derül ki, hogy a feleségnek soha nem lehetett arra joga, hogy kifejtse saját nézetét, a feleség irányítás alatt van - engedelmességben, alávetettségben - és nem sokkal különb egy rabszolgánál. Péter azonban nem ezt mondja. Nézzük most meg, mit mond a törvény.


„Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr énközöttem és teközötted.
És monda Ábrahám Szárainak: Ímé, a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele, amit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta őtőle.” 1 Mózes 16: 5,6
                                                                 
  Itt azt látjuk, hogy Ábrám megengedte Szárainak, hogy saját belátása szerint cselekedjen. Ábrám nem uralkodott a felesége felett, mint valami kényúr.
  Mózes első könyvében, a 16.fejezettől fogva egészen a 21.fejezetig, a Biblia egy nézeteltérésről számol be. A vita csúcspontján láthatjuk, hogy Ábrahám engedett Sára erőszakoskodásának, és hagyta, hogy felesége azt tegye, amit jónak lát. Ahogy majd látjuk, Isten a feleségnek adott igazat, és nem a férjnek.   

(Sára) monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egyben, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért.
De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga;
Valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.  1 Mózes 21: 10-12
                                                                                                                   
  Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy hallgasson a feleségére. Ezek szerint ebben az esetben Sára irányította a férjét. Isten pedig jóváhagyta ezt. Isten mindig ezt teszi, amikor a feleségnek van igaza. Isten mindig azt hagyja jóvá, ami helyes.  Néhány teljes evangéliumi szolgáló, még szégyellem kimondani is, azt mondta nekem, hogy a nőnek mindent meg kell tennie, amit csak a férje mond. Szemembe mondták, hogy ha a férj azt mondja feleségének, feküdjön le egy másik férfivel, a feleségnek azt is meg kell tennie, mert a Biblia szerint engedelmességgel tartozik férjének. Isten sohasem fogja támogatni azt, ami helytelen.  Ez még a Tízparancsolat egyikét is áthágná.
  Egyszer azt mondta nekem valaki: „Ha a férj azt mondja a feleségének, menjen el vele inni, akkor az asszony köteles elmenni vele.  Ha a férj azt akarja, hogy a felesége menjen el a kocsmába, akkor a feleségnek el kell mennie.” Egy másik illető meg azt mondta: „Ha az üdvösséggel még nem rendelkező férj megtiltja a feleségének, hogy gyülekezetbe járjon, a feleségnek nem szabad elmennie oda. Ha a férj megtiltja a feleségének a Biblia olvasását, akkor a feleségnek nem szabad olvasnia.  A feleség szó szerinti engedelmességgel tartozik a férjének.”

  Péter Sárát adta nekünk követendő példaként.  Kövessük tehát ezt a példát. Amikor Sárának volt igaza, Isten az ő pártjára állt.  Isten nem fogja támogatni a férjet, amikor a férjnek nincs igaza, hasonlóképpen Isten nem fogja támogatni a feleséget, amikor neki nincs igaza.

Abigail bölcs asszony volt, a férje viszont bolond volt.  A Biblia „Béliál fiá”-nak nevezi a férjét. Azzal, hogy nem engedelmeskedett férjének, megoldott egy súlyos helyzetet, és elnyerte Dávid kegyét. Ha a férjére hallgatott volna, sok vér kiontatott volna.

„ És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, Aki téged ma előmbe küldött! És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!      1 Sámuel 25. 32,33
Olvasd el az egész történetet a Bibliádból és majd észreveszed, hogy Isten Abigail oldalán áll - bár engedetlen volt a férjének.


Mindenben engedelmeskedni?

Az nem lehet józan vélekedés, hogy minden feleségnek mindig mindenben engedelmeskednie kell a férjének.  A második fejezetben már beszéltem  arról az esetről, amikor egy férfi, aki bibliaoktató volt odajött hozzám, miután azt mondtam, hogy a férj nem hatalmaskodhat felesége felett, és hogy Jézus a feleség szellemi feje. Ez a férfi a továbbiakban így szólt: „Lapozz az Efézus 5.24-hez.”  Majd pedig felolvasta nekem : „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben.”- Ahogy olvasta, igen nagy nyomatékkal kihangsúlyozta: „mindenben”.  „A feleségnek - mondta - engedelmeskednie kell a férjének mindenben.”
  Akkor mondta azt is, hogy ha a férj azt mondja a feleségnek, feküdjön le egy másik férfivel, a feleségnek még azt is meg kell tennie. Ez az ember nagyon hangsúlyozta azt a tényt, hogy az Ige nem köti ki, hogy a férjnek kereszténynek kell lennie; csak azt mondja, hogy a feleség engedelmes legyen.  „Még ha a férjnek nincs is üdvössége, a feleségnek akkor is meg kell tennie, akármit is mond neki a férje.” Ő ehhez az egy vershez ragaszkodott, hogy alátámassza nézeteit.  Viszont Isten Igéje világosan mondja, hogy két vagy három tanú vallomása alapján áll meg minden dolog. ( V. Mózes 17.6, 19.15, 2Kor. 13.1) Az egész Biblia tanításait figyelembe kell vennünk. Nem szabad kiemelnünk egy elszigetelt részt és arra építeni valamiféle tantételt.
  Szeretném megismételni: Az nem lehet józan vélekedés, hogy minden feleségnek mindig mindenben engedelmeskedni kell a férjének. Ha egy őrjöngő férj azt parancsolná a feleségének, hogy ölje meg a gyermekeit, épeszű ember nem mondja azt, hogy a feleségnek ilyenkor is engedelmeskednie kell. Ha pedig ilyen esetben a feleségnek nem kell engedelmeskedni, akkor van még egy sor más dolog, amiben nem köteles engedelmeskedni - mert ezek helytelen dolgok!

A FÉRJ NEM TEHETI MEG, HOGY VISSZAVONJA AZ ÚR BÁRMELY PARANCSOLATÁT!

      Smith Wigglesworth, Istennek ez a hatalmas szolgája egyszer azt mondta: „Isten után, minden, amit egész szolgálatomban elértem, drága feleségemnek köszönhetek. Majd elmesélte, hogy amikor még vízvezetékszerelő volt Angliában, és kezdett neki jól menni anyagilag, mivel ő végezte a régi bérházakban és épületekben a vízvezeték beszerelését, néha hét napot is dolgozott egy héten. Elmondta, hogy elhidegült Istentől és visszaesett szellemében. Nos, amikor az ember visszaesik és kikerül az Istennel való közösségből, akkor már nem érdeklik annyira Isten dolgai. Aztán amikor látod, hogy a másik ember Istennel jár, ez ítélkezővé tesz téged.
- Túl sokat jársz a gyülekezetbe - mondta a feleségének. - Többet nem mehetsz oda. Ismerem én annyira a Bibliát, hogy tudjam, a férj a feje a feleségének. Neked pedig engedelmeskedned kell. Én tehát azt mondom, ne járj a gyülekezetbe, és így te nem fogsz többet odamenni.
A felesége édesen mosolygott, és azt mondta:
- No, Smith, te vagy ennek a háznak a feje, és te vagy az én férjem. Amit ebben a házban mondasz, az úgy van. És te épp olyan jól tudod, mint én, hogy én nem hanyagollak el téged, se a gyerekeket, se a háztartást. De nem te vagy az én Uram. Jézus az én Uram. A Bibliában az áll, hogy ne hagyjuk el a gyülekezeteinket. A Biblia azt mondja, hogy járjak a gyülekezetbe, és én járni is fogok.
  Nos - mesélte ő-, dúltam-fúltam a haragtól, és még átkozódtam is. Egy nap végül is azt mondtam neki:
- Ha ma este elmész a gyülekezetbe, ki foglak zárni. 
  Ennek ellenére elment, én pedig kizártam őt. Feleségemnek nem volt kulcsa, így nem tudott bejönni. Másnap reggel lejöttem a lépcsőn, kinyitottam a hátsó ajtót, és ott találtam a feleségemet, kabátjába burkolózva, az ajtónak támaszkodva. Ott töltötte az egész éjszakát. Amikor kinyitottam az ajtót, majdnem beesett a konyhába. Majd felugrott, kedvesen mosolygott és azt mondta:
- No, drágám, hogy vagy ma reggel?
  Rendkívül kedves és aranyos volt, azonban én jobban örültem volna, ha egy kicsit megszid. De ő nem ezt tette. Egyszerűen visszaszeretett Istenhez. Ugyanakkor feleségem nem engedett az igazságból. Ha ő kimaradt volna a gyülekezetből és engem követ, mindketten bajba jutottunk volna.”
  Sokszor láttam ezt megtörténni pásztori szolgálatom során. Hallottam nőket így beszélni: „A férjem nem akarja, hogy a gyülekezetbe járjak. Ő azt akarja, hogy ide meg oda járjak, és ezt meg azt tegyem. Arra gondoltam, hallgatok rá, és így talán megnyerem őt.” Láttam, hogyan csúsztak vissza az ilyen nők, férjeikkel együtt.  Néhányuknak végül sikerült visszakerülni az Istennel való közösségbe, de arra nem emlékszem, hogy akár egynek a férje is üdvösségre jutott volna.

  Másrészről, emlékszem, hogy sok olyan hithű asszony volt azokban a gyülekezetekben, akiknek erőszakos férjeik megtiltották a gyülekezetbe való járást.
  Különösen jól emlékszem egy kis asszonykára. Micsoda nehézségei voltak! Ha az embernek ösztönzésre volt szüksége - ha prédikálni próbált az ember és az egész összejövetel halottnak tűnt -, csak rá kellett pillantani erre az asszonyra, és máris ihletet kapott a prédikálásra. Az arca mindig úgy ragyogott, mint a Nap.
Egyik este azt mondta nekem a feleségem:
- Drágám, észrevetted Mary lábát?
- Nem, nem vettem észre. Valami baj volt vele?
- Nos - mondta a feleségem -, csak az, hogy sárcipő volt rajta.
- Sárcipő! Már egy hónapja nem esett! Miért volt rajta sárcipő?
- Joe nem akarta, hogy eljöjjön a gyülekezetbe. Mérges volt és eldugta a cipőjét.
A férje azt gondolta, ha eldugja a cipőjét, akkor nem megy el a gyülekezetbe. Ő viszont felvette a bakancsát és mégiscsak eljött. Biztos vagyok abban, ha a férje kidobta volna a bakancsát, akkor is eljött volna mezítláb.
Szelíd kis asszony volt, viszont emlékszem, mikor azt mondta nekem:
- Semmiképpen nem akarok a férjem felett uralkodni. Ő a férjem, és én tisztelem őt. Ő az apja a gyermekeimnek és én arra tanítom a gyerekeket, hogy tiszteljék őt. De ő nem tölti be azt a helyet, amit be kellene töltenie. Őt nem érdeklik Isten dolgai, és nem hajlandó gyülekezetbe járni. Úgy tűnik, ezekben a dolgokban nekem kell átvenni az irányítást. Vagy tévednék?
- Nem - mondtam -, nem tévedsz. Igazad van.
Nem engedett az igazságból. Később elmondta nekem, hogy mit mondott a férjének:
- Joe, én nem akarom elvenni tőled a hatalmadat. De a gyerekeket továbbra is viszem a vasárnapi iskolába és a gyülekezetbe. Ha a gyerekek téged követnének, akkor rászoknának a kártyára és az italra. És van még valami; nekünk imádkoznunk kell az asztalnál. Úgy ülünk asztalhoz és kezdünk enni, mint egy disznócsorda. Mielőtt eszünk, én imádkozni fogok.”
  Nem kérdezte meg férjétől, hogy megteheti-e. Azt mondta: „Én meg fogom tenni.” És már a következő étkezésnél így is tett. Egyik gyermeke megleste apját, és azt mondta: „Mami, a papa csak ült ott mereven, mintha nagyon dühös lett volna” Egy idő után azonban már ő is velük együtt lehajtotta a fejét és becsukta a szemét.
Azt is elmesélte, hogy mit mondott a férjének egy kis idő múlva: „Joe, nekünk olvasnunk  kell a Bibliát ebben a házban, ez pedig a te feladatod kellene hogy legyen. De mivel te nem teszed, ezentúl minden lefekvés előtt én fogok felolvasni egy fejezetet, és én imádkozom a gyerekekkel. Mivelhogy te is itt élsz, biztos van annyi tisztelet benned irántam és a gyerekek iránt, hogy leülsz és hallgatsz.”
Elmesélte, hogy a férje néha meg is hallgatta őket. Igaz, eleinte amikor ő és a gyerekek letérdeltek imádkozni, a férj még ülve maradt. Egy idő után azonban kiszállt székéből és ő is letérdelt velük.
Hála Istennek, ez az asszony nem engedett az igazságból! Ahogy tudom, minden gyermeke keresztény lett. Később valaki azt is elmondta, hogy közel a hatvanhoz az öreg Joe is megtért Istenhez.

Sohasem viszed semmire, ha bármi módon is kompromisszumot kötsz az Ördöggel! Egyensúlyra van szükségünk ezekben a dolgokban. A férj nem teheti meg, hogy visszavonja az Úr bármely parancsolatát! A férj nem ura felesége lelkiismeretének. Jézus Krisztus az Ura.

    A feleség maradjon hű meggyőződéséhez, még azon az áron is, ha ezzel elveszti férjét, ha a férj nem hajlandó eltűrni a feleség Krisztushoz való hű odaadását!   

       „Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztény férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”     1 Kor. 7.15


Engedelmesség

1 Péter  3: 1-7  ( WEYMOUTH fordítás )

1.Házas nők, hasonlóképpen vessétek alá magatokat férjeiteknek, hogy így, még ha közülük néhányan nem is hiszen az Igének, ők az Ige nélkül is megnyeressenek, látván feleségeik napi életvitelét.
2.Mivelhogy látják, hogy a ti napi életviteletek milyen tiszta és tiszteletre méltó.
3. A tiétek ne legyen külső díszítés, hajfonatok, aranyékszer viselete, vagy különféle ruhák viselete;
4.Hanem a természetes belső szépség, a békés és szelíd szellem romolhatatlan díszítése, mely valóban értékes Isten szemében.
5. Mert a régi szent asszonyok is így díszítették magukat, Istenbe vetették reményüket, alávetették magukat férjeiknek.
6. Így engedelmeskedett Sára Ábrahámnak, urának nevezete őt. És ti Sára gyermekei lettetek, ha a helyeset cselekszitek, és ha nem engeditek meg, hogy bármi is megrémisszen titeket.
7. Férjek, hasonlóképpen éljetek úgy feleségeitekkel, hogy tisztában vagytok azzal a ténnyel, hogy ők gyengébbek nálatok. Mégis, mivelhogy velük együtt örökösei vagytok az Istentől való élet ajándékának, tisztelettel bánjatok velük; azért, hogy imáitoknak ne legyen akadálya.

Az újszövetségi fordítások, a „hupotasso” görög szót fordítják úgy, hogy alávetni, engedelmeskedni, engedelmesnek lenni. Ez a szó szerepel. az 1 Péter 3:1-ben és máshol is, amikor arról van szó, hogy a keresztények vessék alá magukat egymásnak.
Pál is ezt a szót használja az 1.Kor.16.16-ban: „Hogy ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindenkinek, aki velük szolgál és fárad.” Az efézusi levélben is ezt a szót használja:  „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében. Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.” ( Ef.5. 21,22)

Milyen engedelmességről van itt szó? Pál biztosan nem arra gondolt, hogy a testvérek egymás rabszolgái legyenek, inkább arra, hogy próbáljanak meg egymás kedvében járni, amennyire csak lehet, így kerüljék el a vitákat, veszekedéseket és szakadásokat.
Csupán erre gondolt, amikor azt mondta: „Engedelmeskedjetek”

Látnunk kell, hogy ez a fajta engedelmesség, a szeretet engedelmessége, hogy a szeretet uralkodjék.


Hallgassanak a nők a gyülekezetben?

„A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék
meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben. Avagy titőletek származott-é az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el?”       1 Kor. 14.  34-36

  Ahogy már előzőleg említettük, az eredeti görögben egyazon szó van a férfi és a férj szavakra - vagyis nincs külön szó a férjre; ugyanígy csak egy szó van a nő és a feleség szavakra - vagyis nincs külön szó a feleségre. Nekünk kell eldönteni a szövegösszefüggésből, hogy a nőkről van-e szó általánosságban, vagy kizárólag a feleségekről.

A 34. vers például nem vonatkozik minden nőre. Nem vonatkozhat, hiszen a következő versben ez áll: „Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő FÉRJÜKET...”  Nem minden nőnek van férje. Ez a szövegrész biztosan nem vonatkozik a hajadon nőkre.  A „gyne” görög szót itt feleségnek kellett volna fordítani. „A ti feleségeitek hallgassanak a gyülekezetekben..."

A.S. Worrel így fordítja ezeket a verseket: „A feleségek maradjanak csendben a gyülekezetekben; mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak, hanem legyenek alávetettségben, ahogy a törvény is mondja. És, ha akarnak tanulni valamit, kérdezzék meg saját férjeiket otthon; mert szégyen az, amikor a feleség szól a gyülekezetben. "
 ( 1 Kor. 14. 34,35 )

A másik híres szövegrész ebben a tárgykörben, nagyon hasonlatos az iméntihez.

1. Timótheus  2: 11-15

11. Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel.
12. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.
13. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva.
14. És Ádám nem csalatott meg, hanem az asszony megcsalatván, bűnbe esett.
15.Mindazonáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben  mértékletességgel.


Segít a megértésben ezeknél a szövegrészeknél, ha nem felejtjük el, hogy
- Pál nem beszél minden nőről, csak a feleségekről,
- Pál arról szól, hogy tanulni valamit és kérdéseket feltenni.
                ( 1 Kor.14.35,  1 Tim.2.11)

Ha a görög „gyne” szót feleségnek fordítjuk, nem pedig asszonynak, ezek a szövegrészek érthetővé válnak. Pál Ádámra és Évára hivatkozik a Timótheusnak írt levelében, vagyis egy férjre és egy feleségre.  Itt a férj-feleség kapcsolattal foglalkozik.

  Az akkori nők kevésbé, vagy egyáltalán nem voltak iskolázottak. Pál azt tanácsolta a feleségeknek, ha akarnak tanulni valamit, kérdezzék meg otthon a férjeiket - utalva arra, hogy az akkori férfiak nagyobb tájékozottsággal bírtak, mint a nők. (Abban az időben másképpen zajlott le az istentisztelet, lehetett kérdezni attól, aki hirdette az Igét, hiszen akkor még nem értettek sok mindent az evangéliumból az emberek. A nők is kérdeztek, de ismerethiány miatt olyasmit is, ami a férfiak előtt világos volt. Ezért utasít az apostol, hogy otthon kérdezősködjenek a férjüktől, és úgy tanuljanak.)
Manapság ez nem mindig van így. Sok nő reménytelen tudatlanságban halna meg, mit sem tudva szent hitünk alapelveiről, ha információik egyedüli forrása férjeik zavaros, sokszor téves, éppen ezért veszedelmes elképzelései lennének.

Az igei értelmezés törvénye

Minden igeverset annak fényében kell értelmezni, amit a többi igevers mond ugyanarról a témáról. Összhangban kell lennie az összes többi igeverssel.

  Sok hiba keletkezett abból, hogy nem vették figyelembe az értelmezés ezen törvényét. Ezért vannak az embereknek nehézségeik a mi itt tárgyalt témánkkal és más egyebekkel is. Amikor egy szövegrész igeverseit értelmezzük, értelmezésünknek összhangban kell lennie az összes többi igeverssel.
  Ki lehet emelni verseket a szövegkörnyezetükből, figyelmen kívül hagyva az értelmezés törvényét, és azt mondatni velük, amit csak akarsz.

  Voltak nagyszerű emberek, csodálatos szerető szívvel, Szent Lélekkel betelve, akik hatalmas bizonyságtevők voltak, és áldásként működtek mások számára - egy ideig.  Hibákba estek azonban, mert az általuk hirdetett igeverseket nem értelmezték más Igék világosságában.

  Egyszer egy ember egy igevershez ragaszkodva próbálta bizonygatni igazát, én viszont rámutattam neki egy másik Igére. 
- Hát - mondta ő erre -, lehet, hogy voltak kivételek. De Isten így akarja.
 Nem, nem így van!
Ha egy értelmezés nincs összhangban az összes többi Igével, akkor az az értelmezés helytelen!

1 Korinthus 11:5
Minden asszony pedig, aki befedett fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyíratott volna.

Pál itt azokról a nőkről beszél, akik imádkoznak és prófétálnak a gyülekezetben. Néhány ember azt hiszi, hogy a prófétálás prédikálást jelent. És valóban a prédikálásnak része a prófétálás. Ha mialatt prédikálsz, mondasz valamit Isten Lelkének ihletésével, akkor prófétálsz.
  Lehetséges volna az, hogy Pál annyira következetlen lett volna - különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Szent Lélek ihletésére írta leveleit - hogy egyszer engedélyezi a nőknek a gyülekezeti imát és prófétálást ( sőt még a prédikálást is)  a 11. fejezetben, azonban mire a 14.fejezethez ér, már azt mondja a nőknek, hogy hallgassanak a gyülekezetben?

Ap.csel.  2: 16-18

16. Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
17.És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és  prófétálnak a ti fiaitok és LEÁNYAITOK; és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
18. És éppen az én szolgáimra ÉS AZ ÉN SZOLGÁLÓLEÁNYAIMRA is kitöltk azokban a napokban az én Lelkemből , és prófétálnak.

  Több száz évvel Pünkösd napja előtt Jóel próféta így prófétált erről: „És lészen azután, hogy kiöntöm Lelkemet minden testre...”
( Jóel.2.28 ) Péter azt mondta Pünkösd napján: „Ezzel beteljesedett Jóel próféciája.” Mi még mindig ebben az időkorszakban élünk - a Szent Lélek kitöltésének időszakában. Isten kitöltött a Lelkéből  minden testre - mely magában foglalja a nőket éppúgy,  mint a férfiakat. „.... a ti fiaitok és leányaitok prófétálnak...”
A leányok éppúgy prófétálnak majd, mint a fiak.
Amikor fiatal baptista lelkipásztor voltam, néhány kollégám a baptisták közül óva intett engem ezektől a pünkösdi emberektől.
- Azok a pünkösdi emberek egészen biztosan tévelyegnek- mondta egyik alkalommal a testvér.
- Miből gondolod ezt? - kérdeztem.
- Még női prédikátoraik is vannak.
- Valóban?
- Igen. Megengedik a nőknek, hogy tanítsanak, bizonyságot tegyenek, még az összejöveteleiken is fontos szerepet kapnak. Ez pedig helytelen.
- Úgy gondolod?
- Igen. Nem helyes, hogy a nők prédikálnak, vagy bármilyen vezető szerepet vállalnak. A Biblia azt mondja: „A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben..."
- A mi asszonyaink nem ezt teszik.
- Na igen- mondta ő-, mi megengedjük nekik, hogy tanítsanak a vasárnapi iskola épületében, de a gyülekezeti épületben nem.
- De hiszen ez nevetséges! - mondtam,  - És Jézus szerint, épp ezt csinálták a zsidók is. Az volt a szavajárásuk:
„Ó, a templom itt az oltár körül szent, de a többi része már nem az. Ott kint már azt csinálhatsz, amit akarsz. Juhokat árusíthatsz, és ott kint már az embereket is becsaphatod.” Jézus viszont ostorral űzte ki onnan a pénzváltókat.
- A vasárnapi iskola épületszárnya - folytattam - épp annyira szent, mint az istentiszteleti hely. És mellesleg, ami a gyülekezetet illeti, ahol ketten, vagy hárman összejönnek, ott egy gyülekezetet alkotnak. Nem az épület számít. Az épület csupán egy hely, ahol összejönnek.

  Az újszövetségi gyülekezet nincs egy épülethez kötve. Pál és mások is többször írtak gyülekezetekről ennek és annak a házát említve. A gyülekezet összejöhet a szabad ég alatt, egy fészerben, egy sátorban, de akár egy nagy katedrálisban is.
 
- Péter Jóel próféciáját idézte Pünkösd napján, miszerint ezen időszakban a leányok és a fiak is prófétálni fognak. Prófétálni azt jelenti, hogy prédikálni, igaz? Akkor lehet a nőknek prédikálni?
- Háát, háát.... ezen egy kicsit még gondolkodnom kell - felelte.
- Ha már ennél a témánál vagyunk – mondtam -, hadd mondjak még valamit. Női misszionáriusokat küldünk külföldre, és ezek a misszionáriusnők tanítanak és prédikálnak. Tanítanak más nőket és férfiakat, meg gyerekeket is. Nemrég olvastam az egyik missziós magazinban, hogy van olyan missziós központ, ahol egyáltalán nincsenek férfiak. Egy nő vezetése alatt áll ez a létesítmény. Valójában helyi gyülekezetnek lehetne nevezni és mi az engedélyünket adtuk hozzá.

Hiszem, hogy következetlenség lenne azt mondani nekik: „Testvérnők, ti itt nem szólhattok! Nem beszélhettek a nagy gyülekezetben! Nektek hallgatnotok kell! Persze, elismerjük, hogy ott van rajtatok Isten elhívása, így elküldünk titeket a missziós területekre. Itt a gyülekezetben nem taníthattok és nem is prédikálhattok a férfiaknak, ott viszont megtehetitek. Majd aztán elküldjük ezeket a nőket a frontvonalakra, ahol a legnehezebb. Mi a különbség - kérdeztem ettől a férfitól - aközött, hogy itt prédikálnak a pogányoknak, vagy hogy ott prédikálnak a pogányoknak?”

„És mikor bementek, felmenének a felsőházba, ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab az Alfeus fia, és Simon a zélóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel - lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az ASSZONYOKKAL és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt. Ap.csel. 1. 13-14
  Százhúsz ember - mind férfiak és nők - jött egybe a felső szobában Jeruzsálemben. Amikor a Pünkösd napja eljött, a Szent Lélek leszállt rájuk, ők mindnyájan betöltekeztek és mindannyian nyelveken szóltak - hangosan.
Ez a pünkösdi reggel egy igen dicsőséges reggel volt, mikor is a nők nem hallgattak!
„Igen - mondhatja erre valaki -, de az a felső szobában volt.”
  Ők ott gyülekezetet alkottak éppen úgy, mint ahogy bármely más épület is alkalmas a gyülekezet befogadására. Nem az épület teszi a gyülekezetet gyülekezetté! A gyülekezet attól lesz gyülekezet, hogy összejönnek az emberek imádkozni és Istent imádni - ez az összejövetel lehet akár a te otthonodban is.
  Biztos, hogy Kornéliusz házában is voltak jelen nők. Péternek a történtekről való beszámolójából tudjuk, hogy miként jelent meg Kornéliusznak Isten egyik angyala és mondta neki: „Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ő szólni fog hozzád, olyan Igéket, melyek által megtartatol te és a te egész házad népe.” ( Ap.csel. 11. 13-14)
  Biztos, hogy Kornéliusz egész házanépe nem csupán férfiakból állt. Háza népéhez tartozott a felesége, a fiai, a lányai, stb. Amikor Péter megérkezett hozzájuk, ők egy gyülekezetet alkottak. Lehet, hogy belül voltak a házban, de nem ez a fontos, ők mindenképpen egy gyülekezetet alkottak. Isten Igéjét prédikálták.
„Mikor még szólá Péter az Igéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet. És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka. Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent." Ap.csel. 10: 44-46
  Figyeld meg, itt nem az áll, hogy ők hallották a férfiakat szólni, a nők viszont csendességben voltak. Péter azért küldetett, hogy prédikáljon az egész háznépnek, és ebből arra következtethetünk, hogy mivel a Szent Lélek mindazokra leszállt, akik hallgatták az Igét, a nők éppúgy, mint a férfiak, hangosan más nyelveken szóltak és magasztalták Istent.

A nők, akik prófétáltak
  Amikor Isten Lelke leszállott Máriára, Jézus anyjára, Erzsébetre, János anyjára és Annára, a prófétanők nem hallgattak, hanem szóltak.
„Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietségben méne a hegységbe, Júdának városába, és beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet. És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel. És fennszóval kiálta, mondván...” Lukács 1: 39-42
  Amikor Isten Lelke leszállt Erzsébetre, ő fennszóval kiáltott, és elkezdett prófétálni. Az Úr adott neki egy üzenetet. Amikor Isten Lelke leszállott Máriára, ő hangosan elmondta azt a csodálatos próféciát, amit a Lukács 1. 46-55-ben olvashatunk.
- Na igen - mondja majd valaki -, de ez otthon történt. Otthon lehet.
  Amikor Isten Lelke mozdul, amint az emberek imádják Őt, otthonukban, a nappali szobában vagy a gyülekezeti épületben, gyülekezeti összejövetelről beszélünk. Amikor pedig Isten Lelke mozdul, ami Istent illeti, nincs számára különbség férfi vagy nő között. Ha Isten Lelke egy nőre száll le, én nem fogom azt mondani neki, hogy hallgasson. Egyetérthetünk ebben? Ha egy nő éppen prédikál, én nem fogom azt mondani neki, hogy maradjon csendben, ugye ezzel is egyet érthetünk? Mert ha ezt megtennénk, ellenszegülnénk Isten akaratának.
 „És vala egy próféta asszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szüzességétől fogva hét esztendeig élt férjével, és ő mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala), aki nem távozék el a templomból, hanem böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal. Ő is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, akik Jeruzsálemben a váltságot várták.” Lukács 2. 36-38
  A Biblia prófétaasszonynak hívja Annát, ami egyszerűen a próféta női formáját jelenti. Anna hangosan szólt Isten házában.
  Pál biztosan nem akadályozta a nőket abban, hogy a Lélektől kapott üzeneteiket elmondják. Mert az Úr azt mondta: „A ti leányaitok prófétálni fognak.”  Pál nem vonta vissza az Úr rendelését, mondván: „A leányaitok nem fognak prófétálni.” Ő ezt nem tette. És más férfi sem teheti ezt meg!
  Meg vagyok győződve arról, hogy Pál azt mondta: „Nem engedem meg, hogy a feleség a férjet tanítsa, sem azt, hogy uralkodjon felette!” Viszont, ha a férj nem keresztény, akkor semmit sem tud a feleségének tanítani és ez esetben a feleségnek kellene tanítani őt. A feleségnek még a hatalmat is át kellene vennie, ami pedig nem igazán az övé, mert a gyerekeket tanítani kell otthon. Ha a férj nem foglalja el a helyét a családban, nem olvas fel a Bibliából és nem imádkozik a gyerekekkel, akkor ezt a feleségnek kell megtennie. Az a feleség, aki megteszi ezt, nem szegül ellen Isten akaratának.
  De ha még meg is maradunk a King James fordításnál: „Nem engedem, hogy a nő tanítson”, lehet, hogy nem lett volna tanácsos abban az időben és a Római Birodalom ama részében a nőknek tanítani. Mára viszont megváltozott a helyzet, most már azok is, akik nagyon ellene voltak annak, hogy a nők szolgáljanak a gyülekezetben, ők is engedtek annyit, hogy megengedik a nőknek a vasárnapi iskolákban és más nyilvános iskolákban való tanítást.
„Pál ezzel azt akarta mondani - jegyzi meg valaki-, hogy a nőknek nem szabad a férfiakat tanítani.”
  Priscilla és Akvila Pál társai voltak, akikben ő nagy örömét lelte. És Priscilla, aki nő volt, tanította Apollóst.

„Na, egy férfit még lehet tanítani” - érvelhet valaki. De ha egy férfit lehet tanítani, akkor akár egy tucat férfit is. Ez olyan, mintha azt mondanánk, egy dollárt még lehet lopni, de ötöt már nem.
- Rendben van. A nők mindenhol taníthatnak, kivéve a gyülekezetben.
  Ezt meg ki mondta? Ők összejöttek gyülekezetként. Hárman összejöttek az Ő nevében. Jézus nem adott arra vonatkozóan utasítást, hogy hol kell összejönniük.
„Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának.” Zsoltárok 68.12
  Ez egy prófétikus zsoltár. Az Örömhírről - az Evangéliumról - beszél, és arról a napról, amelyben élünk.
  Néhányan, akik a nők szolgálatát ellenzik, nem szívesen veszik tudomásul, hogy a csapat szó az eredeti héber nyelvben nőnemben szerepel - és nem csupán egy nőnemben szereplő szóról van szó, hanem még ráadásul azt jelenti: asszonyok.
  Így szól Isaac Leeser fordítása, az eredeti héberből:
„Az Úr közölte az örömhírt, melyet női hírnökök hirdetnek, egy hatalmas sereg” Zsoltárok 68:12
  Végül is, az első ember - aki elment és hirdette Jézus feltámadásának örömhírét - egy nő volt. Elmenni és hirdetni annyit jelent, mint prédikálni. Jézus azt mondta neki: „Menj, és mondd meg nekik...” Ők azóta is mondják - és továbbra is mondaniuk kell.

Válaszoljanak a nők az elhívásra?
„Te jóváhagynád az Evangélium szolgálatára elhívott nők legális elismerését és bejegyzését?” - kérdezhetné valaki. „Betölthetik a nők az apostoli, a prófétai, az evangélista, a pásztori és a tanítói hivatalokat is?”
  Olvastunk Annáról, akit a Biblia prófétaasszonynak hív. Az Ige nem csak azt mondja, hogy prófétált - hanem prófétaasszonynak nevezi. Különbség van a kettő között!
  Ismertem egy szolgálónőt, aki ma már visszavonult, Isten hatalmasan használt evangélistája volt. A férje nem volt szolgáló, építkezési vállalkozó volt. Az asszony már azelőtt is prédikált, mielőtt a férfi elvette volna. A férfi házakat épített és meglehetősen meggazdagodott. Az asszony gyülekezeteket épített. Eljárt olyan kis városokba, ahol még nem volt evangéliumi gyülekezet, felállított egy sátrat, vagy szabadtéri összejövetelt tartott. Meg tudta nyerni az elveszetteket. Isten érintése volt rajta. Szolgálata során emberek százai jutottak üdvösségre és legalább hét olyan - még ma is működő - gyülekezetet ismerek, amely az ő szolgálata által jött létre.
„Ez egyáltalán nem helyes!” - tiltakozhat most valaki. Ha helytelen volt, biztos vagyok abban, hogy Isten megbocsátja ennek a nőnek, hogy emberek százait vezette üdvösségre, és beindított hét gyülekezetet. De nem, nem volt helytelen. Isten elhívása volt felette, és ott is tudott prédikálni, ahol másoknak nem ment. Ő elment, az emberek üdvözültek, majd létrejött egy gyülekezet. A férje felügyelte a gyülekezeti ház építésével kapcsolatos dolgokat. Az asszony mindig ott maradt addig, amíg a gyülekezet be nem indult, néha egy évet, néha két évet. ( Pál apostol néha még három évig is maradt az új gyülekezetnél.) Majd átadta a gyülekezetet egy férfi pásztornak és elment máshová.
  Azt mondta: „Valójában csak prédikáltam. Volt egy férfiakból álló vezetőség, akikkel a férjem tartotta a kapcsolatot. Az összejövetelekkel kapcsolatos összes dolgot a férjem intézte.”
  Ez a nő senki felett sem hatalmaskodott. P.C. Nelson, akinek jegyzetei felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak számomra ezen témakörben, azt mondta:
„Hiszem, hogy általában az a legjobb, amikor gyülekezeteink és intézményeink élén isteni ajándékkal megáldott férfiak állnak. Ha viszont nem találunk ilyeneket megfelelő számban, akkor a nőtestvéreken a sor. Gondolj csak bele, hogy milyen sok csodálatos dolog jött létre istenfélő nők önfeláldozó, szent erőfeszítései által, anélkül, hogy a férfiak segítették vagy akár bátorították volna őket. Szigorú kézzel tartsuk vissza ezeket az asszonyokat, akiket Isten elhívott és természetes ajándékokkal és a Lélek ajándékaival felruházott? Ha Isten elhívta őket - kik vagyunk mi, hogy visszatartsuk őket? Engedjük meg Istennek, hogy kiküldje őket - hiszen Ő Az, Aki elhívta őket. És amikor Isten kész arra, hogy visszahívja őket, hagyjuk, hogy megtehesse.
  Szerintem nagyszerű tanácsot adott Dad Nelson a következőkben:
„Ezt tanácsolnánk nőtestvéreinknek, akik prédikálnak, tanítanak, sőt még pásztorként, evangélistaként és misszionáriusként is szolgálnak. Amikor csak lehetséges, hagyják a keresztelést a férfitestvérekre, és legyenek elégedettek azon a helyen, ahova őket az Úr helyezi. Szolgálják Őt alázatosan, és szerényen és hűségesen maradjanak a helyükön, míg az Úr más területre nem hívja őket."

Befedjék a nők a fejüket a Gyülekezetben?
 „Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú a Krisztusnak feje pedig az Isten. Minden férfiú, aki befedett fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét.  Minden asszony pedig, aki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyiretett volna. Mert ha az asszony nem fedi be fejét, nyiretkezzék is meg, hogy ha pedig éktelen dolog asszonynak megnyiretkezni, vagy megberetváltatni, fedezze be az ő fejét. Mert a férfiúnak nem kell befednie az ő fejét, mivel ő az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfiú dicsősége. Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból. Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.  Ezért kell az asszonynak hatalmi jelt viselni a fején az angyalok miatt.  Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban. Mert amiképpen az asszony a férfiúból van, azonképpen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentől.  Magatokban ítéljétek meg: illendő dolog-é asszonynak fedetlen fővel imádni az Istent?  Avagy maga a természet is nem arra tanít-é titeket, hogy ha a férfiú nagy hajat visel, csúfsága az néki?  Az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékesség az néki; mert a haj fátyol gyanánt adatott néki.  Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk olyan szokásunk nincsen, sem az Isten gyülekezeteinek.”    1 Korinthus 11: 3-16

  Ha az ember csak átfut ezen a nagyszerű igeszakaszon, még azt hihetné, hogy Pál parancsba adta minden nőnek mindenütt és minden időben, hogy fátyolt viseljenek, vagy fedjék be a fejüket az istentiszteleti alkalmakon. Sok lelkiismeretes nő még manapság is fél levenni kalapját a gyülekezetben, nehogy megsértse ezt a bekezdést.
  A dolog lényege ettől a kérdéstől függ: Kötelező érvényű-e ez mindenütt és minden időben? Vizsgáljuk meg alaposan ezt az igeverset, mert ha manapság is kötelező érvényű, akkor be kell tartanunk azt.
  Mivel indokolja Pál, hogy a nőknek be kell fedni fejüket az istentiszteleti alkalmak során? Először is, nem mondja azt, hogy ez tiszteletlenség. Azt sem mondja, hogy ez nem tetsző Istennek. Ha ezt mondta volna, akkor ezt a parancsot nem lehetett volna kikerülni.

Tiszteletadás a Fejnek
  A második fejezetben már megbeszéltük, hogy mit mondott arról Pál, hogy a férj a feje a feleségnek. Pál érvelésének ez az alapja. A világosság kedvéért ismét a Weymouth fordításnak megfelelően olvassuk el azt az igerészt.
„Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfinek feje a Krisztus, hogy a nőnek feje az ő férje, a Krisztusnak feje pedig az Isten. Ha a férfi fátyolt visel, mialatt imádkozik vagy prófétál megszégyeníti az ő fejét. Ha a nő befedetlen fejjel imádkozik vagy prófétál megszégyeníti az ő fejét, mert ez ugyanaz, mintha megnyiratkozott volna. Ha a nő nem visel fátyolt, vágassa is le a haját. Mivel szégyen, ha a nő levágatja haját, vagy megborotváltatik, viseljen inkább fátylat. Mert a férfinek nem kell fátylat viselnie fején, mivel ő Isten képe és dicsősége, a nő viszont a férfi dicsősége.” 1 Korinthus 11: 3-7 ( WEYMOUTH )
  Pál itt miért tiltakozik az ellen, hogy a férfiak befedett fővel imádkozzanak vagy prófétáljanak? Később ez majd világosan kiderül, itt legyen elég annyi, hogy a fátyol illetve a befedés, annak az elismerésére szolgált, hogy valakinek látható módon jelen van a "feje".
  Pál azt mondta, ha a nő fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál megcsúfolja az ő „fejét”. Nem azt mondta, hogy megcsúfolja Istent, hanem az ő fejét, azaz az ő férjét, aki jelen van.
  A fátyol annak a szimbóluma volt, hogy a nő alá van vetve a férjének. Ez olyannyira elismert jelképe volt a feleség alárendelt helyét tekintve, hogy fontos házassági szertartás volt a fátyol felvétele. Marcus Dodd azt mondta: „A fátyol levetésével a keresztény asszonyok azt akarták kifejezni, hogy mivel tagjai lettek Krisztus Testének, így megszabadultak alávetett helyzetükből.”
  Ezt fejezi ki a még manapság is viselt menyasszonyi fátyol a házassági szertartás során. A „fátyol felvételének” szokása még mindig él, amikor valakit apácává avatnak.
  Az exousia görög szót az angol nyelvű fordítás „erő”-nek fordítja a 10.versben (A Károli fordítás ezt a szót helyesen „hatalom’’-nak, „ szabadság’’-nak, „tekintély”-nek ,ill. „fennhatóság’’-nak fordítja).
  Ennek a furcsán hangzó versnek adjuk vissza most más szavakkal a jelentését: „Ezért kell a feleségnek (a 8.és a 9.versben leírt tények miatt) befednie a fejét, hogy jele legyen annak; hogy a férje hatalma alatt áll, az angyalok miatt.”
  Újra látjuk itt, hogy ez nem egy általános nőkérdés, hanem a férj-feleség viszonyt érintő kérdés. Krisztus iránti tiszteletből a férfinek nem szabad befedni a fejét. A férje iránti tiszteletből azonban a feleségnek be kell fednie fejét – és meg kell ezt tennie még az angyalokra való tekintettel, mivel tudatában voltak, hogy a nyilvános istentiszteleten az angyalok is jelen vannak, és valamely rendetlenség megszomorítaná őket.
  A bibliai időkben több figyelmet fordítottak az angyalok jelenlétének és szolgálatának, mint manapság. Nagyon jó hatással lenne az összejöveteleinkre és imacsoportjainkra, ha tisztában lennénk azzal, hogy ezen mennyei hírvivők jelen vannak. Ők valóban jelen vannak. Isten Igéje jelenti ki ezt.
  A baptisták körében ismert Gyülekezeti Szerződésben találjuk ezt a kifejezést: „Mi ezennel Isten, az angyalok és ezen gyülekezet jelenlétében ünnepélyesen és örömmel belépünk ebbe a szövetségbe…”,  elismerve, hogy az angyalok jelen vannak.




A társadalmi szokások tisztelete
  A következő ok, ami miatt Pál elrendelte, hogy a nők fedjék be fejüket a gyülekezetben, a bevett társadalmi szokások tisztelete volt. Figyeljük meg, mit mond a 16.versben: „ ….nekünk olyan szokásunk nincsen….”
„…hogyha pedig éktelen dolog asszonynak megnyiratkozni, vagy megborotváltatni, fedezze be az ő fejét.” (6.vers.)  Pál itt azt mondja, hogyha a nő a nyilvános gyülekezeti istentiszteleten fedetlen fővel jelenik meg, az ugyanaz, mintha levágott hajjal vagy borotvált fejjel jelenne meg. Ez ellentétes volt az akkori keleti szokásokkal.
  Manapság, a mi országunkban ez nem szokás. A nő attól nem tűnik szerényebbnek, ha a nyilvánosság előtt fátyolt vagy csuklyát visel. Manapság a női szerénységet az őszinte, természetes viselkedés, a nyílt arckifejezés, az őszinte tekintet jelzi, ahogy azt Pál idejében Korinthusban a fátyol viselete jelezte.
  Az erényes férjezett asszonyok fejükön hordták a férjüknek való alávetettség jelképét.  Ha egy asszony Pál idejében Korinthusban fedetlen fővel jelent volna meg a gyülekezetben, az megbotránkoztatta volna a gyülekezetet.  A kívülállók erkölcstelen, városi nőnek tartották volna az ilyen nőt.  Ezzel szégyent hozott volna az ő fejére, vagyis férjére.

Amerikai szokások
  Nekünk is megvannak a társadalmi szabályaink és szokásaink. A századforduló idején Észak-Amerikában a legtöbb gyülekezetben az volt a szokás, hogy egyik oldalon ültek a férfiak, a másik oldalon a nők. Én már majdnem ötven éve vagyok a szolgálatban, és jó pár évvel ezelőtt még prédikáltam olyan gyülekezetekben, ahol ez a szokás élt. A férfiak nem mertek a női oldalra ülni, és a nők sem mertek a férfiak oldalára ülni. Náluk ez volt a szokás.   Jobb, ha az ember alkalmazkodik az ilyen szokásokhoz, mert különben úgy gondolják, hogy veled van a baj.
  Ha hatékony bizonyságtevője akarsz lenni az Úr Jézusnak, nagyon is alkalmazkodnod kell az emberek szokásaihoz. Biztos vagyok abban, ha nálunk meglenne az a szokás, hogy a feleségek fátyolt viselnek, nem lenne bölcs dolog megsérteni ezt a szokást.  Sok prédikátor szolgálata lett gyümölcstelen, mert nem tartották be a társadalom íratlan szabályait.
  A második világháború végén, az amerikai pünkösdi gyülekezet egyik vezetője elment Németországba, hogy találkozzon az ottani pünkösdi mozgalom vezetőivel. Volt egy bankett jellegű összejövetelük, ahol megvitatták terveiket az ébredési központok felállításával kapcsolatban.
  Ez az amerikai ezt mesélte: „Náluk szokás volt, hogy megigyanak egy kis pohár bort étkezések előtt. Nem voltak borivók, csupán ez volt náluk a szokás. Engem viszont eléggé nyugtalanított a lelkiismeretem.
- Mit kell most tennem? Ezen töprengtem. Végül is, Isten Lelke így szólt hozzám: „Az Ige szerint mindent megehettek és megihattok, amit elétek tesznek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt.”
Így én is szürcsölgettem a borból.
- Ekkor történt – mondta ő – hogy a Német pünkösdi közösség vezetője odahajolt hozzá és ezt súgta a fülébe:  „Úgy  hallom, vannak olyan szentek Amerikában, akik kávét isznak.”  Tovább mesélte. Természetesen én magam is kávézom, mégis odafordulva ehhez a nőhöz, azt találtam mondani neki: Testvérnő, sajnálatos dolog, de tényleg így van.
  Mialatt ez az ember náluk tartózkodott, nem ihatott kávét, mert ez sértette volna az ő szokásaikat. Tetszik nekem, ahogy a Weymouth-féle fordítás visszaadja ezt: „De ha valaki hajlamos arra, hogy okoskodjon ebben a kérdésben, nekünk nincs ilyen szokásunk, sem az Isten Gyülekezeteinek.” (16.v.) Más szavakkal, azt mondja itt Pál, hogy a Gyülekezet alkalmazkodjon az illető ország szokásaihoz.

Pál felhívása a természetességre
  Pál még egy felhívást tesz – természetes érzékeinkre hivatkozva. „ Avagy maga a természet is nem arra tanít-é titeket hogy ha a férfiú nagy hajat visel, csúfsága az néki? Az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékessége az néki…’’  1 Kor.11. 14,15
  A természet felruházta a nőt a szerénység és a visszafogottság jelképével. A fátyol, mely jelképezi a nő otthoni kötelességeinek való odaszánását, csupán mesterséges megfelelője haja természetes ajándékának.  Figyeld meg újra, Pál nem azt állítja, hogy ezt Isten mondta. Azt mondja Pál: „Avagy maga a természet is…” A természettel bizonyítja állítását. Kisebb fajta háborúkat folytattak, és gyülekezetek szakadtak szét e kérdés kapcsán: Tanítja-e a Biblia, hogy a nőknek hosszú hajat kell viselniük? Milyen hosszú a hosszú haj? És milyen rövid a rövid haj? Én évtizedekig végeztem pásztori munkát. Egyes helyeken valahogy csak boldogultam ezzel, bár feleségemnek nem volt hosszú haja, mint a többi nőnek. A nők hosszú hajukat szorosan befonták és összekötötték a fejükön. De az én feleségem feje mégis jobban be volt fedve, mint az övéké. Bármennyire is hosszú volt a hajuk, nem fedte be a fejüket. Az én feleségemnek a feje be volt fedve.
Most összegezzük Pál érvelését: 
1)     Nem mondja, hogy tiszteletlenség, ha a nő fedetlen fővel jelenik meg. Még csak    burkoltan sem céloz erre.
2)     Nem mondja, hogy ez Istennek nem tetsző dolog.
3)     Azt viszont mondja: ez a szokás. És bölcs dolog megfelelni a szokásnak.
4)     A természetességre hívja fel a figyelmet.
  Pál az egyetemes alkalmazás alapelveivel foglalkozott. Mivel viszont az idők és a szokások megváltoztak a nőkre vonatkozó illemszabályok tekintetében, semmi olyasmit sem fedezek fel ebben az igerészben, ami megakadályozhatná azt, hogy a nők fedetlen fejjel jelenjenek meg a nyilvánosság előtt a mi országunkban. Ha viszont olyan országban élnél, ahol ez a szokás, arra bíztatnálak, hogy felelj meg ennek a szokásnak.
 
 A keresztény nők megfelelő öltözete és ékesítése

„Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel,  Hanem, a mint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.”   1 Tim. 2: 9,10
&
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
bist, Lilla, Ircsi

2014. Június 27. - 06:46:30
Válasz #81

Nem elérhető Lilla

  • Hős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 3044
  • Ország: 00
  • Utoljára itt járt:Ma - 14:26:23
  • Regisztrált: 27/12/2009
Érdekes, fiatal koromban, föleg falun, voltak még olyan gyülekezetek, ahol külön ültek a férfiak, külön a nök, és a gyerekeknek az elsö sorban kellett fegyelmezetten ülni végig a többórás Istentiszteletet.... Söt, NO-ban még ma is némely pietista közösségekben szokás ez. Sose tudtam megérteni. Otthon a férj a feleség kéz a kézben imádkoznak, térdelnek az ÚR elé, de a gyülekezetben szét lesznek választva. Hála az ÚRnak, hogy már csak igen kevés helyen maradt meg ez a szokás.

 cw6

Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
bist, Mariann
Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.
Jak 1,18

2015. Március 07. - 22:21:12
Válasz #82

Mariann

  • Vendég

2015. November 03. - 09:42:31
Válasz #83

Nem elérhető Ircsi

  • Hős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 7896
  • Ország: hu
  • Nem: Nő
  • Utoljára itt járt:2017. December 25. - 07:34:00
  • Testvérnő
  • Regisztrált: 15/08/2009
      • Békesség blog és fórum
Isten szeretete munkálkodjon

Tanuld meg Isten szeretetét munkába állítani az érdekedben.


Azok a hívők, akik érettek Isten szeretetében, tudják, hogyan lehet szabad utat adni Isten
szeretetének, hogy uralkodjon felettük. Tudják, hogyan kell Isten szeretetének lehetővé tenni, hogy
munkálkodjon érdekükben.
Emlékszem, amikor Dub még csak csecsemő keresztény volt, egy nap bement a városba, hogy
elintézzen valamit a mamának. A városban nézeteltérése támadt a rokonokkal, majdnem össze is
verekedett velük. Nekem kellett elmennem rendezni a dolgokat.
Dub azt mondta: Legjobb, ha oda se mész. Rád fognak támadni.
Én viszont azt mondtam: Nem, nem fognak. Az a baj, hogy te még nem tudod, hogyan kell
gyakorolni Isten szeretetét, és hogyan kell munkába állítani az érdekedben.
Gondolj csak bele. Hogy fogod Istent munkára? A Biblia azt mondja: Isten szeretet. Ezért, ha
Isten szeretetét munkára fogod, Istent fogod munkára az adott helyzetben.
A Biblia azt mondja: "nagyobb az, Aki bennetek van, mint az, aki e világban van." (I. Ján. 4:4)
Nos, ki az, Aki benned van? A Szent Szellem Isten van benned, ha már újjászülettél. A Szent
Szellem kitöltötte Isten szeretetét a szívedbe. A benned levő szeretet nagyobb, mint az ördög abban,
akinek még nincs üdvössége és a sötétségben jár.
Így én mentem el az egyik rokonhoz, aki Dubnak olyan nagy problémát okozott, és ez az
asszony el is kezdett nagy hangon össze-vissza beszélni. Nem szóltam egy szót sem, csak néztem
őt, és úgy megesett rajta a szívem. Azt gondoltam magamban: Nem tehet arról, hogy így viselkedik,
mert az ördög természete van benne. Nem tehet arról, hogy ilyen önző.
A bensőmben egyre csak azt mondogattam: Hála Istennek, az Ő szeretete bennem van. Isten
szeretete bennem nagyobb, mint a benne levő gyűlölet. Nagyobb Ő, Aki bennem van, mint az, aki
őbenne van. Csak álltam ott, és szeretettel néztem őt. Hirtelen rám nézett. Haragosan megnyitotta a
száját, de semmi sem jött ki rajta! Egy szót sem tudott szólni.
Észrevehette a szeretetteljes kifejezést az arcomon, mert hirtelen letérdelt a földre, megfogta
és megcsókolta a kezem, majd a fejére tette, és azt mondta: Ken, imádkozz értem. Tudod,
mindnyájunknak szükségünk van az imára. Így elkezdtem imádkozni érte.
Majd behívta a férjét, aki hozzám fordult:
— Egyesek a rokonok közül megpróbálnak elvenni mindent szegény édesanyádtól. Mit akarsz
tenni?
Én persze tudtam, hogy épp ő az a bizonyos rokon. Így egyszerűen csak odaléptem hozzá, és
azt mondtam:
— Szeretném ha megtudnád, felkészültem minden eshetőségre. Az az igazság, hogy — még
közelebb lépve hozzá, halkan folytattam — van egy bizalmas értesülésem. Azt akarom, hogy tudd:
kész vagyok mindenre.
Az ábrázata erre teljesen megváltozott:
— Mondok én neked valamit. Gondom lesz arra, hogy édesanyád megkapja a részét. Majd mi
gondoskodunk róla. És valóban állta is a szavát.
Az én bizalmas értesülésem a Bibliából származott. Ez a bizalmas értesülés az volt, hogy
nagyobb Ő, Aki bennem van, mint az, aki őbennük van. Nagyobb Isten szeretete, ami bennem van,
mint a gyűlölet, ami a világban van. A szeretet mindig győzedelmeskedik, mert az isteni fajta
szeretet az Újszövetség útja, és ez sohasem vall kudarcot.
Élj a Bibliában, és engedd, hogy a Biblia éljen benned, akkor mindenre kész vagy. Nem kell
készülnöd; már kész vagy. Isten szeretete sohasem vall kudarcot.
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
Ján.14.6
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

 



SimplePortal 2.3.3 © 2008-2010, SimplePortal | Fordítás: SMF-Portal.hu