Szerző Téma: Tanulmányok,igehírdetések vegyes  (Megtekintve 30412 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

2012. Május 07. - 10:22:18

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
Olyan tanulmányokra,igehirdetésekre gondoltam amelyek hosszabbak.
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:

2012. Május 07. - 10:32:54
Válasz #1

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
Ruff Tibor - Élni vagy visszaélni Isten nevével?

Most a Tízparancsolat első kőtáblájának három hátralévő parancsával foglalkozunk. Mint az előző hetekben már kifejtettük, az első kőtábla arra tanít, mit ne tegyünk, ha Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes erőnkből akarjuk szeretni – ami pedig az egész Biblia legfontosabb útmutatása.


„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak, ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.” (2Móz 20:4–6) Természetesen itt nem arról van szó – ahogy néha szélsőségesen értelmezni szokták –, hogy egyáltalán semmilyen képmást nem szabad készíteni, például fényképeket a családban, illusztrációkat egy könyvhöz, játékfilmet vagy tévéközvetítést egy eseményről. Hanem arról, hogy vallási tevékenység céljául vagy eszközéül nem helyénvaló bármiféle képmásnak tisztelete, középpontba helyezése. Ha egészen pontosan akarunk fogalmazni: a természetfölöttivel, az Isten világával való kapcsolatteremtés, az istentisztelet, a szellemi élet során semmiféle ember alkotta képmás spirituális tisztelete nem elfogadható Isten számára. Valami miatt ez kizárja Isten teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből és minden erőből való szeretetének lehetőségét.


De miért? Ez a parancs nem olyan könnyen érthető, mint mondjuk az, hogy „ne ölj!”, „ne lopj!”, mert az ember a képmások istentiszteleti használatáról nem érzi azonnal és egyértelműen, hogy helytelen, s árt vele magának, Istennek vagy embertársának, úgy, mint a lopás vagy a gyilkosság esetében. A Biblia azonban súlyosabbnak ítéli még a gyilkosságnál is (!), mert a mágia, a varázslás minden formáját – amit ma öszszefoglaló néven okkultizmusnak nevezünk – halálos bűnnek, azaz következményeiben emberéleteket kioltó tevékenységnek tartja. A képek, szobrok, képmások vallási vagy spirituális célú alkalmazása és tisztelete pedig az emberiség kultúrájában ősi idők óta nem más, mint a mágia csúcstevékenysége. Ennek a tevékenységnek a jelenléte a vallási gyakorlatban mindig azt jelzi, hogy az az ember személyiségére súlyosan kártékony elemeket tartalmaz.


A parancsolat tehát úgy fogalmaz, hogy az emberek semmiféle képmást ne készítsenek vallási tisztelet céljából: „Ne imádd és ne tiszteld azokat!” Ez azonban nem pontos fordítása az eredeti héber mondatnak, amely sokkal konkrétabb: „Ne hajolj le azok előtt, és ne szolgáld őket!” Az eredeti szöveg tehát nemcsak a belső, szellemi magatartást, hanem a külső cselekvést is határozottan tiltja. Miért fontos ez? Mert ha valaki – például kényszer alatt – leborul egy szobor előtt, jóllehet magában ennek semmi jelentőséget nem tulajdonít, akkor is elkövette ezt a súlyos bűnt. Ezért nem volt hajlandó erre Sidrák, Misák és Abednégó, még halálbüntetés terhe mellett sem! Pedig megtehették volna, hogy leborulnak életük megmentése érdekében, miközben azt mondják magukban: „Fúj, undorító bálvány!” De nem tették meg. A mágia ugyanis a szimbólumok nyelvén kommunikál, és a leborulás vagy a képmás szolgálata (hordozása, díszítése stb.) szimbolikus tett, amely által az ember részesévé válik a mágikus cselekménynek, függetlenül attól, mit gondol erről.


A bálványimádásnak két fő típusa van: az animista bálványimádás szerint maga a képmás az istenség; míg a fejlettebb civilizációk (például a görögök, babilóniak) nagy vallásai szerint az istenek az Olümposzon vagy az égben vannak, tehát maga a kép nem az istenség, de a képmás tisztelete hozzásegíti az imádót ahhoz, hogy kapcsolatot létesítsen az adott természetfölötti lénnyel. Hiába hivatkozik tehát az ember arra, hogy ő tulajdonképpen nem a szobor előtt térdel, és nem ahhoz imádkozik, hanem csak a szobor által megjelenített mennyei lényhez: ez is beleütközik a fentebb idézett isteni parancsba. Az Újszövetség arra is fölhívja a keresztény hívők figyelmét, hogy még a bálványimádáshoz kötődő tárgyaktól is igyekezzenek távol tartani magukat (Csel 15:20, 29). Sajnos mindennek ellenére a képtisztelet gyakorlata a kereszténységet is végletesen megosztja immár több mint ezer éve.

A Tízparancsolat harmadik parancsa így hangzik: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” (2Móz 20:7)

A „Miatyánk” az imádkozás egyetlen rövid mintája, amit Jézus a hívőknek adott, méltán tekintjük tehát kulcsfontosságúnak és minden szavát különleges súlyúnak. Ennek első kérése – és bizonyára a sorrend sem lényegtelen! – így hangzik: „Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a Te neved!” (Mt 6:9) Tehát nagyon fontos, hogy Isten neve megszentelt legyen beszédünkben és életünkben. Isten – bármelyik – nevének minden olyan használata, amely az Istent segítségül hívó szó szentségét csökkenti, árt Isten és az ember kapcsolatának. Az Istent megszólító bármelyik név üres, tartalmatlan vagy hamis kimondása máris lehetetlenné teszi számunkra Isten teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből való szeretetét. Az a jó, ha bármelyik ilyen szó elhangzása egy beszélgetésben szentként cseng – azonnal valóban Isten jut eszébe mindenkinek –, és felidézi a jelenlévők előtt Őt, akiről szó van.


Ennek a bűnnek a leghétköznapibb formája Isten nevének az üres, értelmetlen emlegetése: „Atyaúristen”, „Jézusom” – mondjuk teljesen jelentés nélkül akkor, amikor éppen semmit sem akarunk mondani. Gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogy amikor a semmit akarjuk kimondani, miért éppen az Univerzum leghatalmasabb lényének, a Teremtőnek, minden létezés és a mi életünk forrásának a nevét használjuk?


Ennél jóval szörnyűbb változata ennek a bűnnek az Isten nevének kifejezett káromlása, trágár, brutális kifejezésekbe való belefoglalása. De talán még ennél is súlyosabb egy sokszor éppen tisztelettel övezett tevékenység is: amikor valaki emberi gondolatokat, tanokat isteni tekintéllyel fogalmaz meg az emberek számára, s jóllehet azok csak egy embercsoport, egyház vagy éppen az ő véleményei, úgy állítja be, mintha egyenesen Istentől származnának. Ezt nevezi a Biblia hamis prófétálásnak vagy hamis tanításnak.


Az Isten és ember kapcsolatát tanító első kőtábla utolsó parancsa: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van…” (2Móz 20:8–10)


A szombat parancsáról az Ószövetség azt mondja, hogy jel Isten és Izrael között. Ez tehát egy szimbolikus, nem erkölcsi jellegű parancs, ezért Pál apostol azt írja a nem zsidó keresztényeknek, hogy nem kell megtartaniuk a szombatot (Kol 2:16). " Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: "De útmutatást tartalmaz számunkra is: ne legyünk munkamániásak, szakítsunk elegendő időt arra, hogy pihenjünk, és családi, emberi, valamint Istennel való kapcsolatunkat ápoljuk. A szombat másik, szimbolikus üzenete pedig ez: Isten nem érdemeink, munkánk és tetteink miatt, hanem önmagunkért szeret és tart fenn bennünket.


(A szerző teológus. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában elhangzott előadás szerkesztett változata.)
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
Kamilla, sarai11

2012. Május 07. - 11:40:31
Válasz #2

OZsuzsa

  • Vendég
Nem tetszik!

"A „Miatyánk” az imádkozás egyetlen rövid mintája, amit Jézus a hívőknek adott, méltán tekintjük tehát kulcsfontosságúnak és minden szavát különleges súlyúnak. Ennek első kérése – és bizonyára a sorrend sem lényegtelen! – így hangzik: „Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a Te neved!” (Mt 6:9) Tehát nagyon fontos, hogy Isten neve megszentelt legyen beszédünkben és életünkben. Isten – bármelyik – nevének minden olyan használata, amely az Istent segítségül hívó szó szentségét csökkenti, árt Isten és az ember kapcsolatának. Az Istent megszólító bármelyik név üres, tartalmatlan vagy hamis kimondása máris lehetetlenné teszi számunkra Isten teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből való szeretetét. Az a jó, ha bármelyik ilyen szó elhangzása egy beszélgetésben szentként cseng – azonnal valóban Isten jut eszébe mindenkinek –, és felidézi a jelenlévők előtt Őt, akiről szó van."

Ha egy hitetlen ember azt mondja "Úristen" az káromlásnak minősül(het) de nem tudhatjuk, hogy estleg tényleg komolyan gondolja? Mert nincs jogunk megítélni...lehet hogy ez számára egy imádság. mert azt hallja a katolikusoktól hogy mormojunk MiAtyánkot, üdvözlégyet - ehhez nekem semmi kedvem, de valamilyen formában akarom Istent megszólítani - és hátha segít - próbáljuk meg.
Egy Úristen miatt tehán nem szabad ráhúzni senkire a vizes lepedőt.

Ha meglátok egy papot vagy apácát az az első: hogy "dícsétessék a Jézus Krisztust" - mondok, ő "mindörökké amennel" továbbhalad én meg néha elsírom magam, hogy Uram, de jó volt téged megemlíteni...látod, a Te nevedet bárhol bármikor föl lehet emelni.
Ha hirtelen indulattal fel akarom hívni a figyelmet egy dologra keresztényként, és azt mondom: JÉZUSOM,  vagy ÚRISTEN! Az egy hatalmas megerősítés és Isten nevének egyetlen szóval történő segítségül hívása és nemcsak a gondolatomban emlékezem meg róla, hanem ki is mondom.

Az az ember vette Isten nevét hiába, aki tényleg kötőszóként használta hitetlenként az Úristent és 1 perc múlva meg káromkodott. Hárman álltak mögöttem. Hát én jól megmondtam nekik, hogy Isten nevével ne játsszanak - és mi történt? - hát bocsánatot kértek!

2012. Május 07. - 12:44:09
Válasz #3

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
Szembenézni a nehézségekkel

Ha az ember le akarja győzni a nehézségeit szembe kell vele nézni és nem szabad tőle megfutamodnia.Nem tudunk a nehéz szituációk elöl elmenni vagy egyszerűen úgy csinálni mintha nem léteznének.Általában ha úgy döntünk hogy inkább nem veszünk tudomást a nem tetsző dolgokról,biztosak lehetünk benne hogy újra meg újra vissza kell fordulnunk amíg le nem győzzük vagy a problémához nagyon hasonló nehézséggel kell megküzdenünk ha nem is azonnal de valamikor később az életünk során.
Mózes példája. Kirohan Egyiptomból,eltölt negyven évet a sivatagban ahol az Úr előkészíti őt hogy egy nagy veztő legyen. Amikor megjelenik neki az Úr az égő bokorban alapjában véve azt akarja neki mondani hogy azt szeretné hogy térjen vissza Egyiptomba. Igen ,direkt arra a helyre ahonnan el szeretet volna menekülni.( 2 Mózes 3 2-10)
A biblia tele van ehhez hasonló történetekkel ami arra ad elég okot, hogy elhiggyük hogy nem tudunk megfutamodni a problémáink elöl hanem ha tetszik ha nem szembe kell velük nézzünk!
Ha elszaladnánk követne bennünket valamilyen formában.Az Úr tudja hogy ha keresztülmegyünk a nehézségeinken azok a tulajdonságok erősödnek és edződnek meg bennünk amelyekre feltétlen szükségünk lesz a jövőben.
Például ha nem bírod a szomszédodat elviselni elköltözöl mire kiderül hogy jobbról meg balról is olyan tulajdonságai vannak az új szomszédoknak ami miatt elmenekültél.A személyi fejlődéshez hozzájárul ezáltal hogy olyan emberi tulajdonságokkal nézzünk szembe és gondolkozzunk el, változtassuk meg a hozzá állásunkat amik csak akkor jutnak eredményre ha pont ezen tipusú emberekkel állunk szembe.
Sokszor találkozunk olyan ember tipusokkal akiket eleve nem bírunk elviselni ,ezt tudjuk és kerüljük őket persze hiába mert az úr tudja jól hogy így edz és készít fel bennünket a jövőre tehát küld még egy párat amíg abba nem hagyjuk az elszaladást.
Igazából csak annyi a dolgunk hogy azt mondjuk.
"oké Uram megértettem hogy te megszabadítani akarsz engem."
Isten erős érett stabil keresztényeket akar. Sokszor kérünk tőle olyat ami nem helyes. Azt akarjuk hogy megszabadítson minket a vizsgáktól holott azt kellene kérjük hogy szabadítsa meg a szívünket mindazoktól a dolgoktól ami megakadályoz bennünket az ö akaratát a mi életünkben teljesíteni.
Az Úr a nehézségeinket azért adja hogy olyan emberekké válhassunk akikre számíthat, akiket be tud vetni ,használni tud.
Dávidnak le kellett győzni Góliátot mielőtt király lehetett. Mi se probáljunk elfordulni inkább forduljunk szembe a nehéz szituációkkal és mondjuk azt - rendben van Uram ha az az akaratod hogy ezt átéljem és megoldjam ám legyen megtartom a jó hozzáállásomat és mint egy győztes állok a dolgokhoz. Csak arra kérlek segíts amíg keresztül megyek a nehézségeimen azáltal hogy nem engeded hogy az érzelmeim befolyásoljanak,hanem add meg hogy úgy viselkedjek ahogy azt te akarod!
Igazából a célunk ne az legyen hogy ne legyenek nehézségeink hanem az hogy Krisztushoz méltó viselkedésünk legyen és a tulajdonságaink úgy változzanak hogy az övéhez hasonlóak legyenek, kerül amibe kerül.
Az úr arra tanít bennünket (Mattäus5,44) hogy áldjuk az ellenségeinket és nem arra hogy szaladjunk el előlük. Az mondja hogy a rosszat jóval győzzük le ( Róma 12,21)
Teljesen mindegy mi történik körülöttünk.Tegyük azt amit jóként az Úr szava által felismertünk és így vándorluk szabadon győzelemröl győzelemre! Amen


(Részlet Joyce Meyer Soha ne add fel című könyvéből)
Nem hivatalos fordítás,a húgom fordította Német nyelvből.
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:

2012. Május 10. - 20:12:02
Válasz #4

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
Ruff Tibor - Az élet és a család védelme

A második kőtábla parancsai az embernek a másik emberrel való kapcsolatára vonatkoznak. Megtartásuk az emberi életet élhetővé, elviselhetővé vagy akár kellemessé teszi, megszegésük viszont nyomorúságossá, keserűvé és nehézzé.


Mint korábban említettük, a második kőtáblán azok az útmutatások állnak, amelyek az egész Biblia második legfontosabb parancsát magyarázzák, értelmezik és alkalmazzák a gyakorlati életre: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” Mit tegyünk és ne tegyünk tehát konkrétan, ha embertársunkat valóban ugyan-abban a mértékben kívánjuk szeretni, mint saját magunkat?
Először is: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad teneked.” (2Móz 20:12) Meglepő, hogy ez a parancs megelőzi a „Ne ölj!”, „Ne paráználkodj!” parancsot, amelyeket valószínűleg sokkal fontosabbnak, előbbre valónak éreznénk. Azonban – amint ezt a modern kor pszichológusai is állítják, nem csak az ősi szent iratok – az embernek a szüleihez való viszonya meghatározza az egész életmenetét, befolyásolja valamennyi későbbi kapcsolatát. Az ember a szüleivel tapasztalja meg a szeretet különböző kifejezési formáit vagy az abban való hiányosságok fájdalmas voltát; a gyermek szüleiben bízik töretlenül, legalábbis ha ők meg nem törik ezt a bizalmat; és a tekintélyi viszonyokat is a szüleivel való kapcsolatban tanulja meg, például azt is, hogy később a munkahelyén a főnökével vagy bármilyen alá-fölérendeltségi viszonyban hogyan viselkedik.

A szeretet elfogadására és adására, valamint a bizalomra és a tekintélyi viszonyokban való realisztikus tájékozódásra való képesség az egész emberi élet során alapvető, meghatározó tényező. Az egész emberi élet sikere tekintetében tehát a szülők tisztelete alapvető útmutatás, ezért hívja föl a Biblia a gyermekek figyelmét, hogy tiszteljék a szüleiket, és engedelmeskedjenek nekik. Ezáltal összes későbbi emberi kapcsolatuk egészséges voltát biztosítja. A nagykorúvá váló emberek természetesen engedelmességgel már nem tartoznak a szüleiknek, de tisztelettel igen. Jézus arra is felhívja a figyelmet, amikor megerősíti e parancs érvényességét, hogy ez a tisztelet az idős korban anyagi segítségnyújtásban is meg kell hogy nyilvánuljon. A modern nyugati civilizációban ezt a nyugdíjrendszerrel igyekszünk megvalósítani – ez biblikus eredetű, hiszen a kereszténység előtti pogányság állapotában az öregek egyszerűen kimentek a hegyekbe meghalni, hogy senkinek se legyenek terhére, és ezt el is várták tőlük. Ha a nyugdíj nem lenne ehhez elegendő, akkor a már felnőtt gyermekeknek tudniuk kell: tartoznak azzal a szüleiknek, hogy nem hagyják őket nyomorúságban, koldusként élni.
A második kőtábla első három parancsa – vagyis a szülők tisztelete, valamint az ölés és a házasságtörés tilalma – voltaképpen a család és az élet védelmét szolgálja. Mivel a parancsolatok a kőtáblákon fontossági sorrendben szerepelnek, és az első háromból kettő a családot és a családon belüli viszonyokat védi, ez azt mutatja, hogy Isten szemében a család integritásának védelme az emberi élet alapjainak a védelmét is jelenti. Egészséges érzelmi életű, kiegyensúlyozott gondolkodású emberek ép családokban tudnak felnőni. Ahhoz, hogy egy ember személyisége, lelki élete bensőleg egyensúlyban legyen, szükséges, hogy egy elkötelezett kapcsolatban élő férfi és nő nevelje, vagyis hogy mind a két nem eltérő érzelmi, lelki sajátosságai hassanak rá, kiegészítve egymást, miközben a gyermek beléjük és szeretetközösségükbe vetett bizalma nem szenved törést. Ez meghatározó még az Isten iránti bizalom képességének kialakulásában is.

A jövő nemzedékek Isten és az élet iránti bizalma azon is múlik tehát, hogy a család intézményét sikerül-e megőrizni. A pszichológia is tudatában van annak, hogy a családi törések az ember életében egész életen át végighúzódó további töréseket eredményeznek, majd végül akár súlyos bűnökben is tárgyiasulhatnak. Közhely, hogy a börtönök tele vannak gyermekként megsérült emberekkel. A család védelme tehát az egész emberi élet és társadalom védelmének is alapja – ez az oka, hogy Isten a szülők tiszteletével kezdi az ember emberrel való kapcsolatának szabályozását.

A második parancsolat ezen a kőtáblán: „Ne ölj!” – pontosabban fordítva: „Ne kövess el gyilkosságot!” (2Móz 20:13) A héber nyelv megkülönbözteti az ölést és a gyilkosságot. Például ha valaki honvédő háborúban egy megszálló hadsereg katonáját a családja és nemzete védelmében lelövi, vagy egy rendőr, amikor tűzharcba keveredik banditákkal, nem gyilkos. De ezzel nem szükséges most részletesen foglalkoznunk. Jézus ezt a parancsot megszigorította: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy mindaz, aki haragszik az ő testvérére ok nélkül, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja az ő testvérének: Te senki, méltó a főtörvényszékre; aki pedig ezt mondja: Te bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5:21–22)


Eszerint ha a szívünkben elkezdődik embertársunk gyűlölete, az ok nélküli neheztelés, már a gyilkosság folyamata kezdődött el. János, a szeretet apostola így fogalmazta ezt meg: „Aki gyűlöli az ő testvérét, mind embergyilkos az, és egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.” (1Jn 3:15) Jeremiás próféta szerint az Új Szövetség lényege az, hogy Isten a Törvényét belülre, az ember szívébe írja be. Jézus pedig azért jött, hogy ezt az Új Szövetséget megkösse, azaz a Törvény „külső kontrollját” belülre helyezze. Vagyis a Tízparancsolat csupán külsődleges megtartása nem elegendő – aki viszont szívből tartja meg, annak már a szívében sem szabad megölnie embertársát.


A második kőtábla harmadik parancsa szintén a családi életet, annak alapját, a házasságot védelmezi: „Ne paráználkodj!” – pontosabban fordítva: „Ne kövess el házasságtörést!” (2Móz 20:14) Természetesen a Biblia a paráznaságot is ugyanilyen súlyú bűnnek tekinti, de ez a parancs kifejezetten a házasságtörést ítéli el. Jézus az előzőhöz hasonlóan ezt a parancsot is megszigorította a Hegyi Beszédben, illetve megtartását a külső cselekedeten túl a szívben is igényli: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne kövess el házasságtörést! Én pedig azt mondom nektek, hogyha valaki asszonyra tekint kívánság okáért, immár házasságtörést követett el azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt, és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5:27–29) Ezek nagyon szigorú, kemény, szinte ijesztő szavak, de biztosak lehetünk benne, hogy Jézus komolyan gondolta őket: ha a paráznaság, a szexuális bűn – tehát minden, a házassági szövetségen kívüli szexuális kapcsolat – puszta kívánságból fakadó tekintet által a szívben megtörténik, az már életet fenyegető, életet veszélyeztető állapot.


A három ma tanulmányozott erkölcsi parancs közül tehát kettő a családot védi: az egyik a házastársi, a másik pedig a szülő-gyermek kapcsolatot, mert ezek a sikeres emberi élet és az újabb generáció felnevelésének az alapjai; a harmadik pedig magát az emberi életet.

(A szerző teológus. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában elhangzott előadás szerkesztett változata.)


Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:

2012. Május 19. - 17:44:54
Válasz #5

OZsuzsa

  • Vendég
Kedves Masut!

Tiszteletre méltó az építő munkád a fórumon, amint látod, nagy érdeklődéssel figyelem (én is) de szét lehetne válogatni, hogy a zavaros tanítások a zavarosak mellé kerüljenek és az élvezhető könnyen érthető tanítások pedig szintén egy helyen?
(javasolnám hogy Ruff Tibort tedd Kenneth Hagin mellé, Yoice Meier pedig maradhat, az jó helyen van. tiszta, világos és érthető)

köszönöm testvérem
mély tisztelettel: zsuzsa

2012. Május 28. - 22:47:47
Válasz #6

mariann35

  • Vendég



E. W. KENYON


Jézus csodálatos neve




Isten, aki több, mint elegendő
Isten, aki hosszú élettel elégít meg












A könyv Internet-es változata


(HUNGARY / E. W. Kenyon / The Wonderful Name of Jesus
/ Our Rights and Privileges in Prayer / Kenyon’s Gospel Publishingg Society)

© Internet-kiadás, 2001







Tartalomjegyzék         *

Előszó              *

1. fejezet: Miért írtam ezt a könyvet?     *

2. fejezet: Hogyan kapta Jézus a nevét?             *

3. fejezet: Mi áll a név mögött?              *

4. fejezet: A név használata       *

5. fejezet: Az én nevemben ördögöket űztök     *

6. fejezet: Az ember és a csodák           *

7. fejezet: A hit helye az Ő nevének használatában         *

8. fejezet: A név az evangéliumokban    *

9. fejezet: Az Apostolok cselekedetei    *

10. fejezet: A név az apostoli levelekben           *

11. fejezet: A név a mindennapi konfliktusokban      *

12. fejezet: Az érzéki tudásból és a kijelentésből származó hit közötti különbség       *

13. fejezet: A név a keresztségben        *

14. fejezet: A Krisztussal való azonosítás           *

15. fejezet: Az ember hármas természete           *

16. fejezet: Közösség és kapcsolat        *

17. fejezet: Szellemi kezdeményezőkészségünk az imában      *

















Előszó

          Ez az üzenet megpróbálja valóságossá tenni a modern egyház számára Isten Igéjének szinte teljesen ismeretlen rejtett gazdagságát.

          A könyv írója éveken át úgy érezte, hogy a tanítványok olyan erővel rendelkeztek, ami számunkra teljesen ismeretlen, és hogy ezzel az erővel ma is rendelkeznie kellene az egyháznak.

          Hosszú időn keresztül kereste a megoldást erre a problémára, és hiszi, hogy ez a könyv felfedi majd e rejtett forrást.

          Hisszük, hogy mások is építeni fognak erre az alapra, és hogy a mi Urunk visszajövetele előtt a hívőknek legalább egy része a korai egyház erejének frissességében fog élni.

          Ha segít neked ez a könyv, add tovább.

 
1. fejezet

        Miért írtam ezt a könyvet?

                Jónéhány évvel ezelőtt összejöveteleket tartottam Tennessee állam egyik városában. Egy délután, amint éppen Jézus nevéről tanítottam, egy ügyvéd félbeszakított, és azt kérdezte:

          — Ezzel azt akarod mondani, Jézus meghatalmazást, törvényes jogot adott nekünk, hogy használjuk az Ő nevét?

          Én azt válaszoltam:

          — Testvérem, te ügyvéd vagy, én meg laikus. Te mondd meg: Jézus valóban meghatalmazást adott nekünk?

          Ő azt mondta:

          — Ha hiszünk annak, ami le van írva, akkor Jézus meghatalmazást adott az egyháznak.

          Majd azt kérdeztem tőle:

          — Mi az értéke e meghatalmazásnak?

          Ő azt válaszolta:

          — Ez attól függ, hogy mi van mögötte, mekkora hatalmat, mekkora erőt képvisel ez a név.

          Ezt követően elkezdtem kutatni, mekkora ereje és hatalma volt Jézusnak.

          Majd megszületett ez a könyv

                Az Ő nevének értéke az Ő képességével mérhető, és mindaz, amit e név hordoz, hozzánk tartozik, mert Jézus megadta nekünk, hogy korlátok nélkül használjuk az Ő nevét.

          János 16:24   Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.

          Jézus itt nemcsak megadja nekünk nevének használatát, hanem még azt is kijelenti, hogy azt az imát, amit az Ő nevében mondunk el, Ő különleges figyelemmel fogadja.

          „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”

          Jézus azt mondja: Ti az Atyától kértek az én nevemben; én támogatni fogom azt, az Atya pedig meg fogja adni nektek.

          Ez tisztán jogi alapra helyezi az imát, mivel nekünk adta a törvényes jogot, hogy használjuk az Ő nevét.

          Ahogy élünk a kiváltságainkkal és jogainkkal az új szövetségben, és imádkozunk Jézus nevében, az ima átkerül a kezünkből Jézus kezébe; ezt követően Ő felelősséget vállal érte, mi pedig tudjuk, hogy Ő azt mondta: „Atyám, hálát adok Néked, hogy meghallgatsz engem, én tudom is, hogy Te mindenkor meghallgatsz engem.”

          Más szavakkal: tudjuk, hogy az Atya mindig meghallgatja Jézust, így amikor Jézus nevében imádkozunk, az olyan, mintha maga Jézus imádkozna — Ő veszi át a mi helyünket.

          Az ima mint hivatalos eljárás

                Az imát ez nemcsak jogi alapokra helyezi, hanem hivatalos eljárássá teszi.

          Amikor imádkozunk, átvesszük Jézus helyét, hogy beteljesítsük az Ő akaratát; Ő pedig átveszi a mi helyünket az Atya előtt.

          Ő azt mondta, hogy a nevét nemcsak imaéletünkben használhatjuk, hanem a körülöttünk levő láthatatlan erők elleni harcban is.

          „Azokat pedig, akik hisznek [szó szerinti fordításban: „a hívőket” — Isten minden gyermeke hívő] ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólanak, kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.”

          Itt felfedi a saját részét a nagy küldetésben.

          Abban a nagy dokumentumban Jézus azt mondja:     „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.     Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket.

          Imé, én tiveletek vagyok minden napon.”

          Jézus az Ő nevének erejével és hatalmával van velünk.

          Mit jelent a név az Atyának, az egyháznak és a sátánnak?

          Az Atyának többet jelent, mint amit valaha is felfoghat ebből a szívünk vagy értelmünk; mégis, egy keveset megsejthetünk abból a gazdagságból, amit az Atya elrejtett ebben a névben.

          Először, Ő kiválóbb nevet örökölt az angyaloknál, mint elsőszülött Fiú.

          Másodszor, Isten egy olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon mindhárom világban.

          Harmadszor, győzelmével a bűn, a sátán, a betegség, a halál, a pokol és a sír felett olyan nevet szerzett, amely minden név felett való.

          Amikor Jézus törvényes jogot adott nekünk, hogy használjuk ezt a nevet, az Atya tudott mindarról, amit ez a név magában foglal. Amikor az elnyomott lelkek suttogják e nevet imáikban, Ő nagy örömmel ismeri el ezt a nevet.
          Értelmünk számára felfoghatatlan, hogy milyen lehetőségeket foglal magában ez a név, és amikor azt mondja az egyháznak: „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek” — ezzel egy előre aláírt csekket ad át nekünk a menny minden erőforrásával, és arra kér minket, töltsük ki.

          Nagyon megérné az egyháznak, ha elkezdené alaposan tanulmányozni Jézus erőforrásait, hogy felmérhesse azt a gazdagságot, amit e név tartalmaz a számára ma.

2. fejezet

        Hogyan kapta Jézus a nevét?

          Mielőtt folytatnánk Jézus nevének tanulmányozását, jó lenne, ha megtudnánk valamit az Emberfiáról, megértenénk a mennyben elfoglalt helyét, hogy mit vitt véghez a megváltás terve során, és milyen dicsőség és méltóság illeti meg Őt ma, amint ott ül a Felséges jobbján a magasságban.

          Menjünk a Zsidó levél 1:1–4-hez:

          „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az Atyáknak a próféták által [itt-ott egy-egy üzenet], ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinkből megtisztítván üle a Felségesnek jobbjára a magasságban, annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál.”

          Isten hajdan embereken keresztül szólt értelmük megvilágosítása által, míg ezekben az utolsó napokban az Ő Fia személyében szól hozzánk.

          Ez több, mint hogy őrajta keresztül, ez több, mint hogy őáltala; ez azt jelenti, Isten megjelenik testben, hogy véghezvigye az akaratát, hogy kimondja saját rejtett gondolatait a Fiú életén és cselekedetein keresztül.

          Nemcsak szólt Jézuson keresztül, hanem ami sokkal több, Isten kinyilatkoztatta magát a Fiúban — Isten volt jelen Krisztusban, és erről az új trónról, ami az Ő Fiának a teste, szól az emberhez — önmaga egy új kinyilatkoztatásában.

          Ez a Fiú pedig, akit Ő tett mindennek örökösévé, és aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának a képmása, és aki hatalma szavával tartja fenn a mindenséget, miután Ő lett a helyettesítő áldozat a bűnökért, miután az igazságosság minden követelményének eleget tett és betöltötte az ember minden szükségletét, leült a Felségesnek jobbjára a magasságban, az univerzum legmagasabb hatalmi helyére.

          Amikor Isten az emberen keresztül szól, teljesen birtokába kell vennie az embert, hogy az ember ne a saját értelmi képességeit használja.

          Jézus esetében azonban nem volt szó birtokbavételről — mert Ő maga volt az örök Fiú.

          Ő mondhatta: „Te dicsőíts meg engem Atyám, temagadnál azzal a dicsőséggel, mellyel bírtam tenálad a világ létele előtt.”

          Emlékezett a helyére az Atya kebelében.

          Ő mondhatta: „Kijöttem az Atyától, és jöttem e világra.”

          Majd: „Ismét elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához.”

          „Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem? Aki engem látott, látta az Atyát.”

          Ő volt az Atya kinyilatkoztatása.

          Neki nem kellett utánoznia Istent — Ő Isten volt!

          Az Ő háromszoros nagysága

          Vannak, akik beleszületnek egy nagy névbe, mint például egy cár vagy egy király; mások a nagy nevet elért eredményeikkel szerzik maguknak, vagy adományozzák nekik.

          Jézus hatalmas, mert egy hatalmas nevet örökölt; az Ő neve hatalmas elért eredményei miatt; Ő hatalmas, mert egy hatalmas nevet adományoztak neki.

          Ő nagyobb nevet örökölt bármely angyali lénynél, és mint Fiú, Ő az örököse mindennek, és Őáltala jöttek létre a világkorszakok.

          Ő a ragyogás — az Atya dicsőségének kisugárzása.

          Neve örökségként jár neki; és mi hatalmasabbat örökölhetett volna az Ő fennséges Atya Istenétől, mint ezt a nevet!

          A Filippi 2:9–10-ben azt találjuk: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

          A Zsidókhoz írt levél elmondja nekünk, hogy Ő nagyobb nevet örökölt az angyaloknál, itt pedig kijelenti, hogy Isten olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való.

          Ebből arra következtethetünk, hogy volt egy név a mennyben, amit ott ismertek, de mindenütt máshol ismeretlen volt. Ezt a nevet annak tartották fenn, aki kiérdemli: és Jézus, ahogy mi ismerjük Őt; és az Örök Fiú, ahogy Őt az Atya kebelében ismerték, megkapta ezt a nevet. Erre a névre minden térdnek meg kell hajolnia a három világban — a mennyben, a földön és a pokolban —, és minden nyelvnek meg kell vallania, hogy Ő az ura ennek a három világnak, az Atya Isten dicsőségére.

          Ímé, az Ember

          Ő az, aki megadta nekünk a jogot, hogy használjuk az Ő nevét.

          Az Efézus 1:17-ben találjuk Pál egyik imáját — egy igen különleges imát.

          Imádkozik, hogy az Atya nyissa meg értelmünk szemeit, hogy megismerhessünk valamit az Atya bennünk levő örökségének a gazdagságából, hogy nyíljanak meg szemeink és lássuk meg, hogy mi az Ő erejének felséges nagysága irántunk, akik hiszünk.

          Kijelenti, hogy ez az Ő hatalma erejének ama munkája szerint való, amit Isten megmutatott Jézus halott testében, mikor feltámasztotta Őt a halálból és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben, magasan felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világkorszakban, hanem a következőkben is; és tette Őt mindennek felette az Anyaszentegyháznak a fejévé, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.

          Nemcsak hogy kiválóbb nevet örökölt, mint bármely más lény az univerzumban — Isten nem csak egy olyan nevet adott neki, ami előtt minden lénynek a három világban meg kell hajolnia és meg kell vallania, hogy Ő az Úr — hanem Isten egy olyan nevet adott neki, ami minden név felett áll, és az univerzum legmagasabb helyére ültette Jézust, és tette Őt mindennek a fejévé.

          Miért tette Isten?

                Isten ezt a befektetést az egyház javára tette; Isten ezt a betétet az egyház számára helyezte el, amiből az egyháznak joga van meríteni minden szüksége betöltésére.

          Isten adta Jézusnak ezt a nevet, ami magában foglalja az Istenség teljességét, az örökkévalóság gazdagságát, és az Atya Isten szívének szeretetét, és ez a név nekünk adatott.

          Jogunk van használni ezt a nevet ellenségeinkkel szemben.

          Jogunk van használni ezt a nevet kéréseinkben.

          Jogunk van használni ezt a nevet dicséreteinkben és imádásunkban.

          Ez a név nekünk adatott.

          De ez csak a kezdete a csodáknak és e név nagyságában rejlő valódi értékeknek.

          A Kolosse 2:15-ben mélyebb betekintést kaphatunk arról a győzelemről, amit Ő a sátáni erők felett aratott közvetlenül a halálból való feltámadása előtt: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta [nevetségessé tette őket — ang. ford.], diadalt vévén rajtuk abban.”

          Itt Krisztusról az elkárhozottak sötét birodalmában ad képet az Ige, amint szörnyű harcot vív a sötétség erőivel.

          Bepillantást enged abba a félelmetes csatába és a győzelembe, amit Jézus aratott, mielőtt feltámadt a halálból.

          A lábjegyzet szerint „lerázta” magáról a fejedelemségeket és a hatalmasságokat.

          Nyilvánvaló, hogy a pokol démoni seregei, amikor látták, hogy Jézus a hatalmukba került, egyszerűen be akarták kebelezni, le akarták igázni Őt; félelmetes kötelékben tartották, míg a kiáltás ki nem jött Isten trónjától, miszerint Jézus már betöltötte az igazságosság követelményeit, a bűnprobléma orvoslást nyert, és így az ember megváltása befejezett ténnyé lett.

          A hatalmas győztes

                Amikor ez a kiáltás elért a sötétség birodalmába, Jézus feltámadt, lerázta magáról a sötétség seregeit, miután szörnyűséges csatában megmérkőzött a sátánnal, ahogy azt a Zsidó 2:14-ben olvashatjuk:

          „Hogy a halál által megbénítsa őt, akinek hatalma volt a halálon, vagyis, az ördögöt.” (Rotherham-féle fordítás)

          Más szavakkal, miután Jézus lerázta magáról a démoni erőket és megszabadult a bűntudat, a bűn és a betegség szörnyű terhétől, amiket Ő vitt le oda magával; megküzdött a sátánnal, győzelmet aratott felette, és otthagyta megbénítva, megverve és legyőzve.

          Beteljesedtek azok a szavak, amiket Jézus a Lukács 11:21–22-ben mondott:

          „Mikor az erős fegyveres őrzi a palotáját, amije van, békességben van; de amikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyben bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja.”

          Amikor tehát Krisztus feltámadt a halálból, nemcsak a halál és a pokol kulcsai voltak nála, hanem az a fegyverzet is, amiben a sátán bízott.

          Legyőzte az ördögöt, legyőzte az egész poklot, és úgy áll most a három világ — a menny, a föld és a pokol — előtt, mint a minden kétséget kizáró győztes az ember ősi pusztítója felett.

          Legyőzte a sátánt a saját seregei előtt — saját szolgái előtt — az elkárhozottak sötét birodalmában, és ott állt győztesen azon a szörnyűséges helyen, mint abszolút győztes és Mester.

          Nem csoda, hogy egy ilyen óriási győzelem után még frissiben azt mondja a tanítványoknak: „minden hatalom nékem adatott mennyen és földön.”

          Ő áll az univerzum élén, Ő a világmindenség Ura és kormányzója.

          Az Ő neve most minden név felett való, és megérthetjük, hogy az Ő nevére miként kell minden térdnek meghajolnia; hogy mindaz a hatalom és erő, amit Jézus hatalmas győzelmével szerzett, benne van a névben — és Ő nekünk adta ezt a nevet.

          Jézus ránk ruházta — nevének használata által — azt a hatalmat, amit megszerzett.

          Mindaz ami Ő volt, benne van ebben a névben.

          Mindaz ami Ő ma, benne van ebben a névben — és ez a név a miénk.

          Jézus azért kapta ezt a nevet, hogy nekünk adhassa.

          Odaadta nekünk a nevét, hogy mi véghez tudjuk vinni az Atya akaratát ebben az időkorszakban, amiben élünk.

          Tudjuk, hogy a korai egyház használta is ezt a hatalmat. A korai egyház Jézusért cselekedett, Jézus távollétében Jézus helyett cselekedett.

          Csodákat tettek, a csodák pedig ajtót nyitottak a szolgálat és az istentisztelet számára.

          A hatalom

                Ez adott tekintélyt a küldetésüknek, és rangot a közösségekben, ahol prédikáltak.

          Megvolt a belépőjük a láthatatlan királyságba.

          Isten mindenhatósága volt befektetve abba a névbe a korai egyház számára, a tanítványok pedig elképesztő bátorsággal, felszabadultan használták a nevet.

          Ők hittek Istenben!

          A természetfeletti birodalmában éltek és jártak.

          Azokban a napokban amerre csak szolgáltak, Isten nyilvánult meg rajtuk keresztül az emberek felé.

          A név használata

          Hasznos lenne, ha most megvizsgálnánk azokat az ígéreteket, amelyeket Jézus a figyelmünkbe ajánl nevének használatával kapcsolatban.

          „És akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” (Ján. 14:13)

          Döbbenetes ez az ígéret, tudva, hogy Jézus az Atya jobbján ül — hogy az egyház fejeként Jézusé a legmagasabb rang az egész univerzumban.

          Íme az ígéret, ami törvényes meghatalmazást ad nekünk: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Ján. 16:24)

          Jézus azt mondja: Mostanáig — vagyis egészen idáig — ti még sohasem imádkoztatok az én nevemben, mostantól fogva azonban amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, meg fogja adni nektek.
          Ez az ígéret a létező legdöbbenetesebb kijelentés, ami valaha is elhagyta a galileai Ember ajkát — mi használhatjuk az Ő nevét, ezt a mindenható nevet.

          Nem azt mondja: „akkor, ha hisztek” , vagy „majd, ha lesz erre hitetek” .

          Ezt a nevet már nekünk adta. Ez már a miénk!

          Mivel az enyém, nincs szükségem hitre ahhoz, hogy használjam.

          Amikor beleszületünk Isten családjába, a jog és kiváltság, hogy használhatjuk a nevet, együtt jár újjászületésünkkel.

          Mindaz a hatalom, ami be van fektetve a névbe, nekünk adatik, hogy dicsőséget szerezzünk az Atya nevének — hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban.

          Ennek a Fiúnak — aki kivetett volt a földön és megfeszíttetett, meztelenül függött a világ előtt — a nevét visszhangozzák majd az időkorszakok örökkön örökké.

          Ahova csak eljutott a keresztre feszítés szégyene, oda e név méltósága, ereje, hatalma és dicsősége is eljutott.

          Ahol az emberek kigúnyolták Jézust, ez a név oda is eljutott.

          Ahol az emberek átkozták az Embert, ez a név eljut oda is mindenhatóságával, hatalmával és erejével, kiáradó áldásaival, gyógyulást és vigaszt nyújt az emberi fajnak, és tisztességet és dicsőséget ad Istennek, az Atyának.

          Ő most is velünk van e névnek az erejében — ez a név vette át az Ő helyét.

          Mindazt, amit Ő akkor ott meg tudott tenni, ma is megteheti minden hívő.

          Más szavakkal, éppolyan gyorsan, ahogy megsokasítja az egyházat, megsokasítja önmagát is, mert a leggyengébb fiúnak is megvan már a törvényes joga mindarra a kegyelemre, hatalomra, erőre, áldásra, egészségre, gyógyulásra és életre, amit birtokol az a személy, aki ezt a nevet viselte.

          Mindaz, ami Jézus volt, benne van az Ő nevében.

          Mindaz, ami Jézus volt, benne lesz ebben a névben ezen időkorszak alatt.

          Ez a név semmit sem veszített annak az embernek az erejéből, aki viselte e nevet.

          Láttuk ezekben az igeversekben, hogy az Atya az univerzum legmagasabb helyére emelte Őt.

          Ő adományozta neki a világegyetem legmagasságosabb nevét.

          Tisztességet, dicsőséget és erőt adományozott neki, és saját jobbjára ültette Őt a mennyekben, magasan minden létező hatalmasság fölé; és most mindez a tisztesség, mindez a dicsőség, mindez a hatalom, mindez az erő benne foglaltatik Jézus nevében — ez a név pedig nekünk adatott.

          Új föld előttünk

          Bárcsak megnyílnának a szemeink; bárcsak fel merne szállni a lelkünk a Mindenható birodalmába, bárcsak ez a név mindazt jelentené nekünk, amit az Atya belefektetett; bárcsak elkezdenénk cselekedni is a Krisztus Jézusban levő magas kiváltságaink alapján.

          Ez a terület gyakorlatilag még felfedezetlen a keresztény megtapasztalás számára.

          Itt és ott néhányunk már megtapasztalta azt a hatalmat, ami Jézus nevében megadatott.

          Láttuk már, hogy a bénák járnak, a süketek hallanak, a vakok szemei megnyílnak, hogy a halálos betegek azonnal meggyógyulnak és erőre kapnak, de ezideig még egyikünknek sem sikerült tartósan elfoglalnia a helyét kiváltságainkban és megmaradni azokban, hogy élvezni tudnánk ennek a hatalmas erőnek a teljességét.

          Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy mielőtt az Úr Jézus visszatér, a hívőknek lesz egy hatalmas serege, akik megtanulják a névben való élet titkát, az uralkodást az életben, és Isten Fiának győzedelmes, természetfeletti, feltámadott életét fogják élni az emberek között.

          Ha elménk fel tudná fogni azt a tényt, hogy a sátán meg van bénítva, hogy teljes fegyverzetétől megfosztotta őt az Úr Jézus, hogy a betegség és a gyengeség az Ember szolgái; hogy az Ő szavára ezeknek távozniuk kell, akkor könnyű lenne a feltámadás birodalmában élni.

          Emlékszünk, hogy a Máté 8-ban, amikor a százados Jézussal beszélt azt mondta: „...hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; ...”

          A százados más szavakkal ezt mondta: Neked hatalmad van a betegségek felett, ahogy nekem hatalmam van száz ember felett, engem századosnak hívnak, Te viszont Úr vagy a betegségek, a démonok és a természet törvényei felett.

          Neked csak szólnod kell, és a Te szolgáid engedelmeskednek Neked, miként amikor én szólok, az én szolgáim is engedelmeskednek nekem.

          Láthatjuk ebből a csodálatos példából, hogy az a százados a Jézusban való szellemi gyönyörűségnek magasabb síkjára jutott, mint amit ma a legtöbb hívő élvez.

3. fejezet

        Mi áll a név mögött?

                Még sohasem dúlt ilyen éles harc a galileai férfi isteni mivoltával kapcsolatban, mint manapság.

          Az egyház hatalmas teste nincs egységes állásponton — ahogy soha nem is volt — ebben a kérdésben; azzal sincsenek tisztában, hogy hova vezethet ez a harc.

          Sajnos beálltunk azok közé a félértelmiségiek közé, akik tagadják Krisztus Istenségét.

          Az ország különböző részein zajló viták inkább a modern politikai demagógia egymást legázolni kívánó taktikai harcaihoz hasonlíthatók, mint józan okfejtéshez, amelynek során érdemben megvizsgálják e kérdést.

          A galileai férfi Istensége a kereszténység próbaköve.

          Ha sikerül efelől kétséget támasztani, a kereszténység elveszti szívét és hatékonyságát, halott vallássá válik.

          Tagadhatatlan, hogy az Ő Istenségének megkérdőjelezése már elkezdte éreztetni ellenhatását a társadalomra.

          Ha Jézus nem isten, akkor Ő nem is Úr.

          Ha Ő nem Úr, akkor nem avatkozhat erkölcsi életvitelünkbe.

          Ha Ő nem Úr, akkor azok a törvények, amelyek az Ő tanításainak alapját képezték, elvesztették az erejüket.

          Akkor a házasságot övező magasztos erkölcsi eszméknek sincs biztos alapja.

          Ha a názáreti Jézus nem Istentől való kinyilatkoztatás isteni hatalommal, akkor Ő csak egy közönséges ember.

          Ha Ő csak egy közönséges ember, akkor meg kell semmisíteni mindazt, amit felépítettünk köré; mi azonban ezen Ember köré építettük fel modern civilizációnkat.

          Ő ihlette meg a fiatalembereket; akik tisztán és mocsok nélkül meg tudták tartani magukat, mivel az Ő csodálatos életére tekintettek, és arra törekedtek, hogy elnyerjék az Ő tetszését.

          Fiatal nők a szobájuk rejtekében a galileai férfi arcára vetették tekintetüket és ígéretet tettek, hogy megőrzik női mivoltuk tisztaságát, hogy méltók legyenek annak az embernek a szeretetére és bizalmára, aki kétezer évvel ezelőtt meghalt az emberiségért.

          Gyerekeket ösztönzött engedelmességre és tisztaságra ennek az embernek a példája és tanítása.

          Üzletemberek visszariadtak attól, hogy kétes üzletekbe menjenek bele, mert tudatában voltak annak, hogy egy napon találkoznak majd ezzel az Emberrel, és akkor számot kell adniuk a cselekedeteikről.

          A társadalom különböző rétegeihez tartozó emberek érezték úgy, hogy valami különös rokonságban vannak azzal az Emberrel, aki a tömegben is magányosan járt Galilea partvidékein.

          Sértésnek számít, ha azt mondjuk hogy Ő csupán egy jó ember volt.

          Meghazudtoljuk Őt, ha azt mondjuk, hogy Ő volt az emberek között az, akiben legjobban megnyilvánult az Istenség.

          Jézus vagy az, amit Ő mondott magáról, vagy nem.

          A négy evangéliumon kívül nincs más feljegyzésünk az Ő mondásairól, ill. cselekedeteiről; és ha ezeket visszautasítjuk, akkor csupán egy mítikus képünk marad meg az Emberről.

          Ha kétségbe vonunk egyet is ezek közül, akkor jogunk van mindegyiket kétségbe vonni. Ő ezen a négy életrajzi íráson áll, vagy bukik.

          Ha Ő nem az Isten fia, akkor ki Ő?

          Én azt akarom hinni, hogy Ő a megtestesült Isten, hogy Ő megoldotta a bűn problémáját, hogy Ő meghalt az én bűneimért, és feltámadt az én megigazulásomért.

          Én azt akarom hinni, hogy Ő ma ott ül Isten jobbján, mint az emberi faj közbenjárója és szószólója.

          Én azt akarom hinni, hogy amit Ő mondott a mennyről, az az igazság: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

          A kételkedés semmilyen garanciát nem ad a jövőmre nézve.

          A civilizáció nemcsak hogy köréje épült fel, de Ő maga is beépült a civilizációba.

          Ha leromboljuk az Ő személyiségét, az Ő rangját, az Ő helyét, akkor a civilizációnak is szét kell esnie. Az a bűnözési hullám és törvénytelenség, ami ma végigsöpör az egész országon, csupán mellékterméke annak a modernista felfogásnak, ami kétségbe vonja az Ő sérthetetlenségét.
4. fejezet

        A név használata

                Sokat segíthet nekünk, ha tanulmányozzuk a név jelentőségét az üdvösség tervében, és azt, hogy milyen helyet foglal el a név a hívő keresztény életében.

          „Szülsz pedig fiat, és nevezed annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből. Ímé a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mát. 1:21,23)

          Ez a név, Jézus, elválaszthatatlanul összekapcsolódott az üdvösséggel.

          Milyen csodálatos hangzása van ennek a névnek a bűnbánó lélek számára.

          „És nincsen senki másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (ApCsel. 4:12)

          Ez az egyetlen név, amin keresztül a bűnös közelíthet a hatalmas Atya Istenhez. Ez az egyetlen név, ami meghallgatást ad számára, és ez az egyetlen név, ami felfedi számára Jézus közbenjárói szolgálatát.

          „Megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében.”

          „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében, a bűnöknek eltörlésére és veszitek a Szent Szellem ajándékát.”

          Nekünk nemcsak üdvösségünk van a név által, hanem a hívő bele is keresztelkedik a névbe.

          Ugyanabban a versben találjuk azt is, hogy mi nemcsak belekeresztelkedtünk a névbe, hanem a név alapján fogjuk megkapni a Szent Szellem ajándékát.

          Jézus azt is megengedte nekünk, hogy az imában használjuk az Ő nevét.

          „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (Ján. 14:13–15)

          „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Ján. 16:24)

          Az ApCsel. 3:6-ban halljuk, amint Péter azt mondja: „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!”

          Az emberek belekeresztelkednek a névbe, az emberek imádkoznak a névben, és ebben a névben a bénák és magatehetetlenek felkelnek és járnak.

          Az ApCsel. 16:18-ban látjuk, amint Pál apostol démont űz ki egy megszállott lányból; a lány megszabadul, és ez az eset alapjaiban rázza meg Efézus városát.

          Milyen hatalmas erőt jelent ez a név a mai egyház számára is!

          „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mát. 18:20)

          A gyülekezet ezt megtanulta hajdan; amikor összejöttek, mindig ebben a névben jöttek össze.

          Milyen különös ámulat szállhatott a tanítványok szívére, amikor tudatára ébredtek annak, hogy az ő kis összejöveteleik során ez a név a középpont, ami körül forog minden!
          Imáikat ebben a névben mondták el, és ebben a névben gyógyultak meg a betegek, ebben a névben űzték ki a démonokat, és ebben a névben szállt le a Szent Szellem a hívőkre, ebben a névben imádták Istent; ebben a névben — az Ő távollévő Uruk nevében — végezte a korai egyház minden munkáját.

          A Kolosse 3:17-ből megtanulták, hogy mindent ebben névben tegyenek.

          Az Efezus 5:20 alapján megtanulták, hogy mindenkor, mindenért hálát adjanak ebben a névben.

          Az I. Korinthus 6:11-ből megtudták, hogy Isten megmosta, megszentelte és megigazította őket ebben a névben.

          A Zsidó 13:15 alapján megtanulták, hogy vallást tegyenek az Ő nevéről.

          A Jakab 5:14-ből megtanulták, hogy megkenjék a betegeket az Úr nevében.

          Az I. János 3:23-ból megtudták: „Ez pedig az Ő parancsolata, hogy higgyünk az Ő fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.”

          Az volt az új parancsolat, hogy szeressék egymást és higgyenek a névben.

          Láthatjuk ebből, hogy azokban a korai napokban Jézus neve úgy áthatotta az egyház életének minden területét; olyan teret nyert gondolataikban, imáikban és prédikációjukban, ahogy az ma teljesen ismeretlen előttünk.

          Az Úr nyissa meg szívünk szemeit, hogy megismerjük Isten dicsőségének azt a gazdagságát, ami el van rejtve ebben a névben.

5. fejezet

        Az én nevemben ördögöket űztök

                Ennek a könyvnek legtöbb olvasója pontosan tudja, hogy milyen anyagi javai vannak.

          Ha farmer vagy, pontosan tudod, mekkora földterület tartozik hozzád az adásvételi szerződés szerint.

          Ha a városban van valami tulajdonod, vagy ha bérlő vagy, pontosan tudod, hogy hány szoba tartozik hozzád.

          Ebben a mi kapzsi világunkban megpróbáljuk kihasználni minden tulajdonunkat; a szellemi világban azonban milyen kevesen vagyunk tisztában azzal, hogy mi az, ami a miénk; így nem is élvezzük azt, ami jog szerint hozzánk tartozik.

          Közülünk még a legbölcsebbek is csak nagyon keveset értenek meg a szellemi életből.

          Emlékezzünk, mit mondott Jézus a tanítványoknak elmenetele előtt: „Az én nevemben ördögöket űztök” , és azt se feledjük, hogy szolgálatának nagy részében a sötétség láthatatlan seregeivel folytatott harcot.

          A természetesen gondolkodó ember, aki hallgatja az átlag prédikátor szónoklatait és olvassa a mai vallásos írásokat, azt hiheti, hogy a démonok ma már nem is léteznek, vagy arra gondol, hogy ezek már csak a nagyvárosok nyomornegyedeiben sereglenek össze, és egész idejüket az emberiség alacsonyabb társadalmi rétegei között töltik.

          Évekkel ezelőtt késztetést kaptam arra, hogy tanulmányozzam ezt a kérdést.

          Úgy találtam, hogy az Írás nagyon is sokat tanít a démonokról, szokásaikról, hatásaikról és az emberek feletti hatalmukról.
          Amikor Pál az efézusi gyülekezetnek írt, elmondta nekik, hogy az ő harcuk „nem vér és test ellen van, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen.”

          A Kolosséban lakókhoz ezt írja: „Köszönt titeket Epafrás, ki tiközületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván tiérettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában.”

          Figyeljünk fel arra, hogy a tusakodván-nak fordított szó jelentése: birkózni, küzdeni, harcolni.

          Kivel is harcolt ő? Kivel folyt ez a tusakodása?

          Egészen biztos, hogy nem az Atyával! Az Atya örök célja az, hogy megáldja az embert.

          Tudjuk, hogy az ima nem tudja megváltoztatni Isten célját; a szó hétköznapi értelmében semmiképpen sem.

          Az ima felgyorsíthatja vagy ösztönözheti Istent, hogy segítségünkre jöjjön, vagy elérhetjük vele, hogy együttműködjön és együttérezzen velünk, segítsen minket a nehéz időkben, de a kinyilatkoztatások teljes során át érzékelhető az a tény, hogy létezik egy rejtett erő, ami intelligens módon Isten célja ellen hadakozik.

          Saját szolgálatom során hosszú éveken keresztül nagyon sok nehézséggel kellett szembesülnöm; persze lehet, hogy minden prédikátor és evangélista így van ezzel. Bizonyos emberek állandóan csak próbálkoztak, és úgy tűnt, hogy sohasem tudnak Istenben megnyugodni.

          Ők voltak azok, akik mindig imát kértek magukért, de soha nem jutottak előbbre.

          Másoknál úgy tűnt, hogy valóban megkapták a világosságot, de valami láthatatlan erő mégis visszatartotta őket.

          Ezek az emberek természetesen nagyon sok nehézséget okoztak nekem — azon törtem a fejem, miként segíthetnék nekik.

          Történt egy napon, hogy rajtam kívülálló különös vezetésre megparancsoltam a láthatatlan erőnek, hogy törjön meg az illető ember felett, akit fogva tart.

          Jézus nevében imádkoztam.

          Azt kiáltottam: „Jézus nevében megparancsolom, hogy a te erőd törjön meg ezen élet felett.”

          Abban a pillanatban megszabadult az az ember, én pedig döbbenten álltam az eset előtt.

          Különös félelem jött rám attól, hogy képes voltam működésbe hozni ezt a csodálatos erőt, csupán azzal, hogy egyszerűen parancsot adtam Jézus nevében. Attól fogva, ahogy használtam Jézus nevét, számos döbbenetes eredményt tapasztalhattam meg az ébredési összejövetelek során.

          Rájöttem, hogy sok ember azért nem tudta elfogadni Jézust személyes Megváltójának, mert démonikus erők megkötözöttségben tartották.

          Az emberek éhesek; meg akarnak szabadulni a bűntől, vágyakoznak az örök életre, de sokan közülük képtelenek megszabadulni azokból a kötöttségekből, amik fogva tartják őket.

          Sok száz ember mondta már nekem: „Én nem lehetek keresztény. Szeretnék keresztény lenni, de valami visszatart.”

          Ilyenkor egyszerűen csak a vállukra tettem a kezem, és azt mondtam: „A názáreti Jézus nevében megparancsolom a téged fogva tartó erőnek, hogy törjön meg. Most pedig az Ő hatalmas nevében állj lábra.”

          Ők pedig örömkönnyek között engedelmeskedtek.

          Imádkoztam olyan emberekért, akiket szenvedélyek kerítettek hatalmukba — dohányzás, alkohol, kéjvágyak —, és láttam, ahogy ők is megszabadultak ugyanabban a hatalmas névben.

          Láttam olyan keresztényeket is, akik azelőtt képtelenek voltak nyilvános bizonyságtevésre vagy imára, mert úgy érezték, nem tudják a szájukat megnyitni, miközben a szívük szabadságért kiáltott.

          Amikor emberekért imádkoztam ebben a névben és megparancsoltam az erőnek, hogy törjön meg, szinte kivétel nélkül azonnal megszabadultak.

          Láttam az isteni gyógyításnak néhány olyan esetét, ami felrázhatta volna az egész országot, ha az emberek tudomást szereztek volna róla.

          Egy majdnem teljesen vak nőt gyógyított meg Jézus nevének ereje, annyira, hogy ma már szemüveg nélkül olvas.

          Mások súlyos szívbetegségből, és különböző bajokból gyógyultak meg.

          Sokan viszont nagyon nehezen tudták átvenni a gyógyulásukat.

          Több alkalommal imádkoztam értük, és rájöttem, az a baj velük, hogy meg vannak kötözve, démonikus erők tartják őket fogságban. Ők akkor szabadultak meg, amikor azt mondtam: „Jézus nevében, démonok hagyjátok el ezt a testet!”

          Ma csak akkor végezhetünk sikeres munkát, a hívők csak akkor élhetnek állandó győzelemben, ha felismerjük, hogy a veszély forrását a démonikus erők jelentik, és hogy az őket legyőző erő Isten Fiának, a názáreti Jézusnak nevében van.

          Minél hamarabb felismerjük azt, hogy a minket körülvevő légtér tele van ellenséges erőkkel, amik megkísérlik tönkretenni az Atyával való közösségünket és hatástalanítani akarnak minket a mi mesterünk szolgálatában, annál jobb lesz nekünk.

          Három dolog szükséges ahhoz, hogy imádkozni tudjunk, megszabaduljunk és győzelmet arassunk a démonok felett.

          Először, Isten gyermekének kell lennünk.

          Másodszor, nem szabad megvallatlan, vagy meg nem bocsátott bűnnek lennie a szívünkben, mert ha így van, a démonok csak nevetni fognak imáinkon.

          Harmadszor, ismernünk kell Jézus nevének az erejét, és tudnunk kell használni azt.

          Olvasd el figyelmesen az Apostolok cselekedeteit, és figyeld meg, hogyan használták a tanítványok e nevet.         Kedves olvasó, ha az életed eddig csak kudarcokból állt, ha az ellenség ereje körülzárt, kelj fel most Jézus mindenható nevében, és rázd le magadról az ellenséget, szabadítsd meg magad, aztán menj és tegyél szabaddá másokat!

          Az Ő nevében

          Mit jelent az a kifejezés, hogy az Ő nevében?

          Tudjuk, hogy az a kifejezés, Krisztusban, körülbelül százharmincszor található meg az Újszövetségben. Ez megmutatja nekünk a hívő helyzetét, törvényes jogát Isten programjában, illetve céljaiban, valamint családjában elfoglalt helyét.

          Amikor Jézus megadta a korai egyháznak azt a jogot, hogy használja az Ő nevét, ez a jog azt jelentette, hogy ők fogják képviselni Őt. A hívők cselekszenek helyette, és amikor Jézus nevében imádkoznak, az olyan, mintha maga Jézus imádkozna.

          Ez azt jelenti, hogy mi átvesszük Krisztus helyét, és Krisztus képviselőjeként cselekszünk.

          Krisztus jelenleg az Atya jobbján van, mi pedig itt vagyunk, mint az Ő képviselői, nemcsak egyetemesen, hanem egyénileg is.

          Amikor Jézus nevében imádkozunk, átvesszük a távollévő Krisztus helyét; használjuk az Ő nevét, használjuk az Ő hatalmát, hogy véghezvigyük az Ő akaratát a földön.

          Amikor azt mondjuk: „Atyám, mi ezt kérjük Jézus nevében” , akkor mint Jézus képviselői imádkozunk.

          Ilyenkor ezt mondjuk: „Atyám, Jézus ott van fent a Te jobb kezed felől, és Ő meghatalmazást adott nekünk, hogy hajtsuk végre a Te akaratodat a földön. Most itt van ez a nagy szükség. Mi megkérünk Téged az Ő nevében, hogy töltsd be ezt a szükséget.”

          Ez lehet anyagi szükség, lehet szolgálatra való erő, lehet lelkek üdvössége, betegek gyógyulása — mi vesszük át Jézus helyét, és használjuk Jézus nevét éppúgy, mintha maga Jézus lenne itt.

          Az egyedüli különbség: ahelyett, hogy Jézus tenné, most mi tesszük ezt helyette, az Ő parancsolatára.

          Ő ugyanazt a hatalmat adta nekünk, ami neki volt, amikor itt járt a földön, és a hívőnek Krisztusban való helye megadja számára ugyanazt a rangot az Atyánál, ami Krisztusé volt itt a földön.

          Jézus nevének korlátlan használata felfedi előttünk azt a végtelen bizalmat, amit az Atya az egyházba helyezett.

          Ez már önmagában hatalmas kihívás.

          Az az egyszerűség, amivel Péter használta Jézus nevét az Apostolok cselekedeteiben, arra enged következtetni, hogy Péter tisztában volt azzal, hogy Ő Jézus helyett cselekszik, ugyanazzal a hatalommal, ami Jézusnak volt.

          Figyeljük meg, még imádkozni sem kezdett el a betegekért, egyszerűen csak azt mondta: „Jézus nevében kelj fel és járj!”

          Itt még burkolt célzás sincs arra, hogy megpróbált volna valamiféle „hitet” alkalmazni. Ez az egész nagyon egyszerűnek tűnt a korai egyház számára — ők emlékeztek arra, amit a Mester mondott, és amit Ő mondott, azt igazságnak fogadták el.

          Hiszen Ő azt mondta: „Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”

          Nem folytattak efelől vitákat, nem aggodalmaskodtak emiatt, nem kezdték el kielemezni, hogy vajon mit jelenthet ez — egyszerűen csak elfogadták és cselekedtek Jézus szavai alapján.

          Ők még nem tudtak mindarról, amit később Pál kijelentett nekünk a Római, a Galata és az Efézusi levelekben, azt viszont tudták, hogy Jézus megadta nekik azt a jogot, hogy használják az Ő nevét, és ők gyermeki egyszerűséggel éltek is ezzel.

          Azt hiszem, nekünk is ezt kellene ma tennünk.

          Az én nevemben ördögöket űztök, az én nevemben kezeteket a betegekre teszitek, és azok meggyógyulnak.

          Ez a hívőknek szól, és mi hívők vagyunk.

          „Akármit kértek az Atyától, az én nevemben, Ő megadja néktek” — ez egy olyan egyszerű kijelentés, amit bárki megérthet.

          Mi nyilvánosan bele lettünk keresztelve ebbe a névbe. Szellemi értelemben is meg lettünk keresztelve: Krisztusba lettünk helyezve az újjászületés által, így mi most már a szőlőtőben vagyunk, annak egyik szőlővesszeje vagyunk, a szőlőtő pedig maga Krisztus.

          Mi Krisztusban vagyunk, és mivel Krisztusban vagyunk, megvan a jogunk, hogy használjuk az Ő nevét! Így ebben a névben cselekszünk, mint képviselők, teljes törvényességgel.

          Ez dicsőíti meg az Atyát, ez magasztalja fel Jézust, ez ad választ az emberiség szükségeire.

          Ez a természetfeletti erő minden hívő rendelkezésére áll.

          Ez nem képzettség vagy felszenteltség kérdése, ez pusztán annak a megértése, hogy mi a valóságos helyem Krisztusban, és hogy használom-e azt az erőt, ami nekem, és minden más hívőnek törvényesen megadatott.

          Milyen hatalmasak Isten csodái és az Ő kegyelme!

6. fejezet

        Az ember és a csodák

          Jézus! Csodatévő erő van ebben a névben mind a mai napig, bár majdnem kétezer év telt el azóta, hogy Ő itt járt az emberek között.

          Jézus, a Galileai, csodatévő volt.

          Jézus élete csoda volt.

          Az Ő bölcsessége és tanításai csodaszámba mentek.

          Ő a csodák birodalmában élt és járt.

          Ő mindennapossá tette a csodákat.

          Az Ő halála csoda volt.

          Az Ő feltámadása csoda volt.

          Az Ő megjelenései csodaszámba mentek.

          Az Ő felemeltetése megrázó csoda volt.

          Azoknak a csodálatos napoknak a legnagyobb csodája azonban mégis a Pünkösd eseménye lehetett.

          A felsőházból férfiak és nők jöttek elő és bátran tettek bizonyságot Jézus nevéről azok az emberek, akik ötven nappal azelőtt még rettegtek a főpap és társainak nevétől.

          Péter, a félénk és reszkető Péter, most valami olyan erővel és rettenthetetlen bátorsággal van felruházva, ami megmagyarázhatatlan; elmegy és szembenéz a zsidó főtanáccsal, a nagytanáccsal és a főpapokkal; elképeszt bennünket a bátorsága.

          Az apostolok kezeiből kifolyó csodák áradata felforgatja a judaizmust, és alapjaiban rázza meg a római kormányzást.          Felfedezik, hogy annak az Embernek a neve, akit ők szerettek, akit láttak meztelenül keresztre feszítve, most ugyanazzal az erővel bír, mint amivel Ő szolgált, amikor még közöttük volt.

          A betegek meggyógyultak, a halottak feltámadtak, a démonok kiűzettek — egyszerűen csak azáltal, hogy kimondták a nevet a lesújtottak felett.

          Csodálatos szeretet, élet, remény és öröm árad ki ezeknek az alázatos galileai embereknek a szolgálata során.

          Az Apostolok cselekedeteiben leírt első harminchárom évnek példaképként kell állnia az egyház előtt, hogy mi is ugyanazokat cselekedjük, amíg Urunk és Mesterünk vissza nem tér.

          Az ember a csodatevés eredménye.

          A csodatevés utáni vágy mélyen be van ágyazva az ember tudatába.

          A kereszténység alapja egy olyan csodasorozat, ami Pünkösd napján éri el a csúcspontját.

          A csodák természetessége

          A kereszténység csodákkal kezdődött, és csodák által terjed.

          Minden egyes újjászületés csoda; minden imára érkezett válasz csoda; minden kisértés felett aratott győzelem csoda.

          Amikor az észérvek átveszik a csodák helyét, a kereszténység elveszíti férfias erejét, magával ragadó vonzását és hatékonyságát.

          A kereszténység nem vallás.

          A kereszténység Isten élete az emberben.

          A kereszténység úgy jött létre, hogy a hatalmas Atya Isten felfedte az Ő szívét és természetét az ember Jézusban.

          Egy olyan vallás nem elégítette volna meg az embert, ami nem csodákra alapul és nem a csodák útján terjed.

          Az ember ma is sóvárog egy csodatevő Isten után.

          Amikor csak felbukkannak olyan férfiak és nők, akiknek imáira válasz jön, máris emberek sokasága veszi körül őket.

          Az embernek egy élő Istenre van szüksége.

          Az ember sóvárog a csodák után.

          Valamennyi vallás visszavezethető arra a mélységes vágyakozásra és éhségre, ami az emberi szívben él Isten után.

          Ez a természetfeletti utáni éhség vezet oda, hogy az embert könnyen becsapják a hamis csodatevők.

          Amerika egyik vezető pszichológusa, aki több mint harminc éven keresztül gúnyolódott a csodákon az órái alatt egyik tekintélyes egyetemünkön, végül egy spiritiszta papnő lábainál találta magát, és saját maga írta alá azt a vallomását tartalmazó cikket egy népszerű lapban, miszerint végre tud hinni a természetfelettiben.
          Milyen szánalmas ez a kép! Elfordulnak a csodatévő Jézustól a csodatévő sátánhoz.

          Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, és Jézus Krisztuson keresztül lehetővé teszi az embernek, hogy részesedjen az Ő természetéből.

          Ez emeli fel az embert Isten birodalmába, és ebben a birodalomban az Atya Isten ki tudja jelenteni magát az Ő gyermekének.

          A választ az ember természetfeletti után való egyetemes sóvárgására az újjászületés, a Szent Szellem bennünk lakozó jelenléte és Jézus neve adja meg.

          Az ima csodatévő erővé válik a világban.

          A kereszténység csoda

          Isten egy csodatévő Isten.

          Jézus Krisztus csoda volt, és csoda is marad.

          A Biblia a csodák könyve.

          Ha kivesszük a kereszténységből a természetfelettit, csupán egy vallás marad.

          A csodák nem ellentétesek az emberiség vágyaival.

          Egy csodatévő ember — legyen valódi vagy megtévesztő — nagyobb tömeget vonz, mint a világ legnagyobb filozófusa vagy államférfia.

          Ez a csodavárás nem a tudatlanság jele, hanem inkább az ember törekvése arra, hogy kinyúlhasson a láthatatlan Isten felé.

          A műveltség sem oltja ki az emberben a csodák utáni vágyat.

          Ez a vágy inkább felfokozódik, mivel az ismeret felfedi, hogy az ember tehetetlen a természet törvényeivel szemben, és megmutatja, hogy az ember teljes mértékben alá van rendelve a láthatatlannak. Az nem a nagy tudás, bölcsesség vagy éleselméjűség jele, ha valaki tagadja a csodák létezését.

          Az ember hisz a csodákban

          A Biblia a csodák és az isteni közbelépések, beavatkozások egész sorát jegyzi fel.

          Olyan esetekről tudósít minket, amelyekben a természetfeletti betör a természetes világba.

          Ábrahámtól kezdve, az Ószövetség minden meghatározó személyisége csodatévő volt, pontosabban szólva Isten csodákat vitt végbe rajtuk keresztül.

          Józsefet is egy csoda hozta ki a börtönből és tette Egyiptom fejedelmévé.

          Csodák sorozata szabadította ki Izrael népét az egyiptomi szolgaságból és alapjaiban rázta meg egész Egyiptomot.

          A Vörös-tengeren való átkelés és a pusztában töltött negyven év az egész emberi történelem páratlan csodáinak sorozata volt.

          E csodáknak az volt a célja, hogy elválasszák Izraelt Egyiptom halott isteneitől, és hogy Izrael népe Ábrahám élő Istenét imádja.

          A judaizmus addig volt valóban judaizmus, amíg a csodatévő Isten kinyilvánította magát benne.

          Amikor vége szakadt a csodáknak, Izrael visszasüllyedt a pogányságba, és csak azután kerültek vissza az Istenükkel való közösségbe, miután döbbenetes csodák sorozata történt közöttük.

          Ha lenne helyünk rá, érdekes lenne tanulmányozni azokat a csodákat, amik Kánaán földjének elfoglalása során történtek, a királyok korszakának csodáit, vagy azt a négy hatalmas csodát Dániel könyvében, ami visszahozta Izraelt a fogságból a saját földjére és szabaddá tette a bálványimádástól. A rabszolgaságban lévő nép megszabadult és visszaküldetett saját hazájába, engedéllyel, és — ami mégtöbb — a szükséges anyagiakkal, arra, hogy újra fölépítsék városukat, templomukat, lerakva imádatuk alapját. Mindez páratlan az emberi történelemben, igen különleges, a maga nemében egyedülálló csoda.

          Amikor Jézus megkezdte nyilvános szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.

          Amikor az egyház elkezdte szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.

          Minden olyan ébredés Pünkösd óta, ami az alázatos Galileainak szerzett tisztességet, a csodák újraéledését jelentette.

          Az egyházat sohasem a nagy filozófus tanítók mentették ki visszaeséseiből, hanem azok az alázatos laikusok, akiknek új látásuk volt Krisztusról, arról a Krisztusról „Aki tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz.”

          Mi sóvárgunk a Szent Szellem jelenlétének megnyilvánulásaira vallásos összejöveteleinken, hiszen a száraz és halott összejövetelek nem vonzzák az embereket. Azok az összejövetelek azonban, ahol gazdag áldás jön elő az Ige feltárulásából, ahol lelkek nyernek üdvösséget, ahol betegek gyógyulnak meg, ahol az emberek betöltekeznek a Szellemmel, mindig is vonzották az embereket.

          A Szellem kiáradása minden esetben kihívást jelent egy közösség számára.

         
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
ĂĄldottvagyok, kaloo27, keresztényletöltő, teszek

2012. Június 07. - 00:15:57
Válasz #7

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
Győzelem a viszálykodás helyett

E hat dolgot gyűlöli az Úr és hét dolog útálat az Ő lelkének:  A kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek,  Az álnok gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietséggel futó lábak,  A hazugságlehelő hamis tanú, és aki szerez háborúságokat az atyafiak között! Példabeszédek 6:16-19


Az Úr gyűlöli a viszálykodást és azt, amikor valaki háborúságot szerez a saját családján belül - ill. felebarátai között - Krisztus Testében. A viszálykodásnak fordított héber szó további jelentései: versengés, veszekedés, civakodás, vita, perlekedő, viszály. A szótár a következő variációkat adja a viszálykodás szóra: erőteljes vagy keserű konfliktus; viszály, ill. ellentét; veszekedés, küzdelem, összecsapás, versengés, rivalizálás. Minden bűnnek gyökere az önzés. Az önzés és az önközpontúság viszályt és konfliktust szűl, amelyek soha nem végződnek jól. Csak rossz gyümölcsöket hoznak, és termékeny táptalajai a démoni tevékenységeknek.
A "gyűlöl" igen erős szó. Az itt használt "gyűlöl" szó arra, hogy mit gyűlöl az Úr "ellenséget" is jelent. A viszálykodás, többek között a kenet ellensége. Az ördög tudatosan szít viszálykodást, hogy megakadályozza, sőt hogy lerombolja az emberek életében a kenetet és az áldást.


Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.  A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szűlnek. Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.  Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,  És felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára. 2 Timótheus 2:22-26


Amikor az emberek átadják magukat a bűnnek, és az evangélium igazsága ellen mennek, megnyitják életüket démoni befolyásnak, és az ördög tőrbe csalja, majd rabul ejti őket és átveszi az irányítást az életük felett. Egy józanul gondolkodó ember sem adná át élete irányítását az ördögnek, azonban sokan nem ismerik fel, hogy szavaik és cselekedeteik által ajtót nyitottak számára és hatalmat adtak neki.
Ha az Úr áldásaiból szeretnénk részesülni, a legfontosabb dolog, hogy követjük az igazságot, a hitet, a szeretetet és a békességet. Ezeknek kell elsőbbséget élveznie az életünkben - a beszédünkben és a cselekedeteinkben. Ha emberek, ill. kapcsolatok helyett dogmákat helyezünk előtérbe, vagy ha nem hagyunk fel régi, testi gondolkodásmódunkkal, akkor ez megosztáshoz fog vezetni. Számos esetben a viszály úgy születik, hogy az emberek azt akarják, hogy nekik legyen IGAZUK - vitáznak véleményeken, jelentéktelen dolgokon. A vallás és a tradíció szelleme tantételekről és dogmákról szól, a kereszténység viszont egy szerető mennyei Atyával való, valamint a többi emberrel való békességes, gyümölcsöző kapcsolatról.


Tisztesség az embernek elmaradni a versengéstől; valaki pedig bolond, patvarkodik. Példabeszédek 20:3


Ha valaki másképpen tanít és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit
és a kegyesség szerint való tudományt,  Az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,  Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál.
1 Timótheus 6:3-5


A viszályra és veszekedésre legjobban hajlamos emberek egyben a legostobábbak, legönteltebbek, legtudatlanabbak. Bölcseknek akarnak látszani, de kiderül, hogy ostobák. Ezek az emberek kiterjedt vitákba bonyolódnak, nem azért, mert az igazság érdekli őket, hanem mert egyszerűen szeretnek vitatkozni. Mindannyiunknak egyenként alá kell rendelnünk magunkat Isten Igéjének és mindent meg kell tennünk, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Ez mindenki számára hasznos lesz! A tantételekről és a véleményekről való vitatkozás időpocsékolás, és termékeny táptalaja mindenfajta bűnnek és romboló beszédnek és viselkedésnek.


Mert az egész törvény ez egy Igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.  Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek. Galata 5:14-15


Ha a vitával nem nézünk szembe, ha nem számoljuk fel, ha nem térünk meg belőle, és ha szabadon engedjük eluralkodni, akkor annak NEM LESZNEK győztesei. A végén mindenki megsérül; mindenki vesztes lesz!


Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem elázatosan egymást különbeknek tartván timagatoknál. Filippi 2:3


A büszkeség és önteltség elősegíti a viszályt és okozója is annak, az alázat pedig legyőzi azt. Ha valóban megtértek vagyunk és be vagyunk töltekezve Isten Szellemével, akkor alázattal bocsánatot kérünk, megbocsátunk, és ezáltal legyőzzük a viszálykodást, és győzelmet aratunk az ördög felett.


A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések,  Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekszenek, Isten országának örökösei nem lesznek.  De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.  Az ilyenek ellen nincs törvény. Galata 5:19-23


A viszálykodás a gyűlölet, a versengés, a féltékenység, a dühkitörés, az önző becsvágy és a széthúzás terméke. Ezek a test cselekedetei, amelyek embereket, ill. kapcsolatokat tesznek tönkre. Minderre ellenszer a szeretet, az öröm, a békesség, a béketűrés, a kedvesség, a jóság, a hit, a szelídség és a mértékletesség.



Rodney H. Browne


2012. Június 11. - 16:19:15
Válasz #8

Nem elérhető John Summer

  • újonc tag
  • *
  • Hozzászólások: 1
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2013. Május 16. - 17:30:27
  • Testvér
  • Regisztrált: 03/04/2012
Kedves OZsuzsa,

Ha neked Ruff Tibor tanításai zavarosak, akkor vagy autonómos vagy, vagy a készülékedben van valami hiba. Nem sértésként írtam!

2012. Július 31. - 08:17:11
Válasz #9

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
 Rodney H. Browne - Boldog nép az,amelynek  Istene az Úr                                                             

Boldog nép az, amelynek Istene az Úr. Zsoltár 33:12a
 
Az a nemzet, amelyik az ő isteneként tiszteli Istent - annak a nemzetnek az Isteneként -, az áldott és boldog nemzet. Ennek megfelelően, az a nemzet, amelyik nem ismeri Istent és amely nem tiszteli Őt, az olyan nemzet, amelyen, és amelynek népén átok van. Az emberek minden problémáért hajlamosak országuk vezetését hibáztatni -, és valóban, a vezetés felelősséggel tartozik Isten előtt -, azonban a nép választja a vezetőket! Ha az emberek Istennek vannak alárendelve, akkor olyan vezetést fognak választani, amely tiszteli Istent. De ha a nép lázadó Isten ellen és azokat választja meg, akik olyanok, mint ő, akkor az emberek szenvedni fognak.
 
Az ország bűne miatt sok annak a fejedelme; az eszes és tudós ember által pedig hosszabbodik fennállása. Példabeszédek 28:2
 
Amikor az emberek vétkeznek Isten ellen, nemzetük teljesen instabil lesz. Mindezt láthatjuk a világ összes országában. Mindegyik alapjaiban rázkódik. Háborúkról és háborúk híreiről hallunk, gazdasági összeomlásnak vagyunk tanui, az erkölcstelenség átszövi a társadalmat, az emberek nyíltan imádják pogány isteneiket, a család összeomlott, a gyerekeken erőszakosságot követnek el és elhanyagolják őket, a pénzsóvárság és a kapzsiság mindenütt jelen van, sőt biztatják is erre az embereket, a bűnözés nagymértékű, a rabszolgaság növekszik, az emberek biztonsága veszélyeztetve van, és - ami a legrosszabb -, az Egyház langymeleg és megalkuszik, sőt sok esetben jéghideg hőmérsékletet tanusít. De ha az emberek megtérnek és Isten felé fordulnak, nem fogják eltűrni a gonosz uralkodót, hanem bölcs és Isten szerinti vezetőt fognak hivatalba állítani, aki tiszteli Istent - akkor az a vezető békességet és stabilitást fog hozni az egész nemzet számára.
 
Mikor öregbülnek az igazak, örül a nép; mikor pedig uralkodik az istentelen, sóhaj a nép. Példabeszédek 29:2
 
Mikor nevekednek az istentelenek, nevekedik a vétek; az igazak pedig azoknak esetét megérik.  Példabeszédek 29:16
 
Az egyetlen mód, amellyel egy nemzetet meg lehet változtatni az Egyházban való ébredés, amely az országban tömeges megtéréshez vezet. Az 1 Péter 4:17-ben a következőt olvassuk: "Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?" Ha az Egyház nincs teljesen alárendelve Istennek és az Ő Igéjének, akkor hogy várhatják el a hívők, hogy a világ a helyes dolgokat cselekedje?
 
Az Egyház túl sok időt tölt azzal, hogy megmondja a világnak, hogy mit kellene tennie, ahelyett, hogy a hívők maguk azt tennék. Példamutatással kell vezetnünk. Sok keresztény úgy gondolja, hogy ha megalkudnak, azzal megnyerik a bűnösöket, de ez nem így működik. A bűnösök megvetik a megalkuvó keresztényeket. Persze a bűnösök arra buzdítják a keresztényeket, hogy ők is éljenek bűnben, de a szívükben titokban meg fogják vetni őket gyengeségükért. A keresztények két dolog miatt alkudnak meg: vagy azért, hogy elkerüljék az üldöztetést, vagy hogy elnyerjék a világ bizalmát -, azonban egyiket sem fogják elérni. Jobb tűzben égni Istenért és üldöztetést elszenvedni, minthogy megalkudjunk és elveszítsük a hitelességünket.
 
Az Ézsaiás 9:6-ban a következő van megírva: "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatosnak, Tanácsosnak, Erős Istennek, Örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének!" Isten a vezetés felelősségét az Egyházra - Krisztus Testére - helyezte, amelynek teljesen alá kell rendelnie magát az Atya, a Fiú és a Szent Szellem akaratának. Azért nincsenek a keresztények vezető pozícióban, mert elhitték az ördög hazugságát, hogy a világiaknak kell uralkodniuk. Azonban ez ellentétben áll Isten Igéjével. Isten azt mondja, hogy ha az istentelen uralkodik, a nép nyög és sóhajt, de ha a [megalkuvás nélküli] igaz van hatalmon, a nép örül!
 
Figyeljük meg, hogy az áll az Igében, hogy a dolgok jól mennek ha az igaz uralkodik. Nem azt olvassuk, hogy a megalkuvó, néha igaz emberből lesz jó vezető; azt mondja az Ige, hogy az országnak olyan emberre van szüksége, aki nem alkuszik meg. A világon az egyik legnehezebb feladat Isten szerinti vezetőnek lenni. Úgy tűnik, mintha az összes negatív erő ellened menne, de mégsem dobhatod be a törölközőt és nem adhatod fel. Ha erősen állsz Isten szerinti alapelveiden, és ha helyesen cselekszel, akkor számíthatsz Isten támogatására és arra, hogy előmenetelt fog adni számodra.
 
A király igazsággal erősíti meg az országot; aki pedig ajándékot vesz, elrontja azt. Példabeszédek 29:4
 
A pénzimádat minden egyént, családot, üzleti vállalkozást, gyülekezetet és nemzetet tönkre tesz! Ha valaki a pénz alapján hozza meg döntéseit, ha valaki megvesztegethető, akkor máris az ellenség területén van, és innen már csak idő kérdése, hogy az egész összeomoljon és tönkremenjen. Az 1 Timótheus 6:10-ben azt olvassuk, hogy "minden rossznak gyökere a pénz szerelme."
 

Mint az ordító oroszlán és éhező medve, olyan a szegény népen uralkodó istentelen.  Az értelemben szűkölködő fejedelem nagy elnyomó is; de aki gyűlöli a hamis nyereséget, meghosszabbítja napjait.  Az ember, akit embervér terhel, a sírig fut; senki ne támogassa őt.  Aki jár tökéletesen, megtartatik; aki pedig álnokul két úton jár, egyszerre elesik. Példabeszédek 28:15-18
 
Az olyan vezető, aki gyűlöli a pénzsóvárságot és nem megvásárolható, az manapság igen ritka árucikknek számít. Napjainkban túl sok az olyan vezető, akit a legtöbbet kínáló könnyen megvásárolhat. Egy vezetőnek az a feladata, hogy MINDEN emberrel szemben igazságos legyen, nem pedig az, hogy kivételes bánásmódban részesítse azokat, akik megtömik a zsebüket. Abban a pillanatban, ahogy elfogadod a vesztegetési pénzt, elveszíted a szabadságodat és a függetlenségedet; nincs többé önrendelkezésed. Már nem tudsz igazságosan, ill. elfogulatlanul ítélni, és mindennek a levét az emberek fogják meginni. Isten meg fogja ítélni mindazokat, akik vesztegetési pénzt fogadnak el, és akik megengedik, hogy a gonoszok legyenek sikeresek, és akik nyomorgatják a szegényt és a gyengét -, azokat, akik nem tudják megvédeni magukat.
 
Itt az ideje, hogy az Egyház alárendelje magát Istennek és ellenálljon az ördögnek. Itt az ideje, hogy az Egyház vállalja a felelősséget az országban! Csak így hozhatjuk vissza Isten áldását a nemzetre!
 
Amely király hűségesen ítéli a szegényeket, annak széke mindörökké megáll. Példabeszédek 29:14


1.rész
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
mariann72

2012. Augusztus 01. - 15:54:42
Válasz #10

Nem elérhető masut

  • Törzstag
  • ****
  • Téma indító
  • Hozzászólások: 387
  • Ország: hu
  • Nem: Férfi
  • Utoljára itt járt:2017. Május 17. - 20:39:53
  • Testvér
  • Regisztrált: 18/01/2012
 Rodney H. Browne - Boldog nép az,amelynek Istene az Úr

Boldog nép az, amelynek Istene az Úr. Zsoltár 33:12a
 
Az a nemzet, amelyik az ő isteneként tiszteli Istent - annak a nemzetnek az Isteneként -, az áldott és boldog nemzet. Ennek megfelelően, az a nemzet, amelyik nem ismeri Istent és amely nem tiszteli Őt, az olyan nemzet, amelyen, és amelynek népén átok van. Isten alkotott bennünket - Ő teremtette a világmindenséget, és mindent, ami abban van. Jóakaratú szeretetéből formált meg bennünket, és szeretetéből fakadóan tart meg minket. Alapelveket állított fel, amelyeket ha követünk, bővölködni fogunk.
 
Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret. Dicsérjétek az Urat citerával; tízhúrú hárfával zengjetek Néki.  Énekeljetek Néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. Zsoltár 33:1-3
 
Ez a zsoltár az igazaknak adott parancsolattal kezdődik - azoknak, akik igazlelkűek Isten előtt -, hogy örvendjenek az Úrban, dicsérjék Őt, adjanak Neki hálát, hangosan és örömtelien zenéljenek, énekeljenek! Ezt követően Isten kifejti, hogy miért is kell dicsérnünk Őt. A dicséret és az imádás a hatalom elismerése. A dicséret és az imádás lehet éneklés, de lehet beszéd is. Ha valakiről vagy valamiről jókat mondunk, akkor dicsérjük azt a személyt, ill. dolgot. Aziránt szoktuk kifejezni imádatunkat, akit szeretünk, nagyra becsülünk és akinek alárendeljük magunkat. Amikor Istent dicsérjük, akkor elismerjük az Ő uralmát és azt a tényt, hogy Ő a mi Gazdánk, hogy Ő tartja kézben  a dolgainkat, valamint hogy MINDENBEN és MINDENÉRT Őrá támaszkodunk.
 
Mert az Úr szava igaz és minden cselekedete hűséges.  Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld. Zsoltár 33:4-5
 
Dicsérhetjük, és kell is dicsérnünk Istent az Ő méltányosságáért, hűségéért, szeretetéért, jóságáért, valamint az Ő Igéjében és cselekedeteiben levő igazságért. Amikor dicsérjük Istent mindezekért, egyúttal az említett dolgok elfogadóivá is válunk. Minél jobban dicsérjük Őt, annál jobban megnyitjuk magunkat a Tőle jövő áldások számára, és annál több ilyen áldásban lesz részünk.
 
Az Úr szava igaz, ezért ha eltérünk attól, máris a susnyásban találjuk magunkat. Ha az Igével egyetértünk, a jó úton haladunk. Az Atya minden embert szemmel tart. Ő teremtett és ismer bennünket, semmi sincs rejtve a szemei elől. Nem rejthetünk el semmit az Úr elől, nem is takarhatjuk el gyapjúval a szemét, ezért a legjobb, ha igazat mondunk Neki - és másoknak.
 
Isten Igéje igaz és megbízható. Isten minden szava helyes és igaz. Minden, amit tesz igazságban cselekszi. Szereti az igazságot és - az emberrel ellentétben - soha nem hazudik. Ezért bízhatunk meg az Ő Igéjében és támaszkodhatunk rá. Isten soha nem mozdítja el a kapufákat - nem változtatja meg a Szavait -, Ő változatlan és következetes. Nem felejti el, ill. nem hagyja betöltetlenül ígéreteit. Megbízhatunk a Szentírásban, mert az egy szent, megbízható és változhatatlan Isten szavait tartalmazza.
 
Ha Isten Igéje igaz és helyes, és ha azt akarjuk, hogy miénk legyen az igazság, és ha igazságban akarunk élni, akkor az Ő Igéjéhez kell szabnunk magunkat. Az a baj, hogy az emberek bűnben akarnak élni és a saját fejük után akarnak menni. Ha tudod, hogy bűnt fogsz elkövetni, de tényleg az igazságot akarod és azt, hogy Isten kedvét lelje benned, akkor meg kell bánnod a bűnödet, és azt a dolgot, amit csinálsz összehangba kell hoznod Isten Igéjével. Vagy ha nem akarod abbahagyni a bűnt, ha nem akarod megbánni azt, megváltozni és helyrehozni a dolgaidat Istennel, akkor ahhoz, hogy jóváhagyhasd magad előtt és elfogadhatóvá tedd azt a bűnt, elmédből ki kell iktatnod Isten Igéjét, lényegtelennek, ill. hamisnak kell tartanod azt. Tehát amit valamikor bűnnek neveztél, azt mostmár csupán "életvitelnek", ill. egy "választásnak" hívod. Sokan teljesen elutasítják Isten Igéjét csak azért, mert nem hajlandók feladni bűneiket és megváltoztatni istentelen életvitelüket.
 
Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük.  Összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe; tárházakba rakja a hullámokat.  Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen Tőle minden földi lakó  Mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt, és előállott.Zsoltár 33:6-9
 
Istent lehet és kell is áldani az Ő teremtő erejéért; azért a tényért, hogy megalkotott bennünket és mindazt, amit magunk körül látunk - a világegyetemet; a mennyet és a földet! Ő szólt és meglett. Ő parancsolt, és előállott. Micsoda nagyszerű Isten! Megérdemli, hogy a föld MINDEN lakója tisztelje és imádja! Csak a bolond nem ismeri fel Isten kezemunkáját, ill. azt, hogy Ő Mindenható Isten.
 
Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait.  Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre. Zsoltár 33:10-11
 
Nincs olyan emberalkotta kormány, amely a legfőbb isteni hatalom tisztelete és annak elismerése nélkül sikeres lehetne, annak elismerése nélkül, hogy Ő egyedül szerzője áldásaiknak és forrása ellátásuknak. Isten terve mindig jó és a legjobb terv. Az Ézsaiás 9:6-ban azt olvassuk, hogy az uralom Jézus vállán nyugszik. Az emberi mércék, értékek és célok időlegesek és következetlenek, de Isten tanácsa és szándékai egymást követő nemzedékeken át erősen és szilárdan állnak. Az ember és az ő tervei feltűnnek és eltűnnek, elfakulnak és elmúlnak, de Isten és az Ő Igéje mindent túlél és túlszárnyal. Ha egy nemzet sikeres akar lenni - ezt csak egy módon teheti: Istent az első helyre kell tennie és el kell ismernie, hogy a nemzet és a kormány, valamint a nép teljesen és mindent átfogóan az Úrra van utalva!
 
Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott Magának. Zsoltár 33:12
 
Isten különleges kedvessége az Ő népén van. Az Úr népe nem egy kislétszámú, zártkörű emberi csoport, akiket önkényesen kiválasztott - mert Ő nem személyválogató. Nem. Isten népe - azok, akiket kiválasztott és megáldott -, azok az emberek, akik minden nemzetből, népből lettek egybegyűjtve, akik válaszoltak az Ő szeretetére. Jézus miatt és által minden nemzet részesülhet az Atya jóakaratában és áldásában egyszerűen úgy, hogy fejet hajt az Ő uralma előtt!

2.rész
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:
mariann72

2012. Augusztus 01. - 19:09:08
Válasz #11

mariann72

  • Vendég

 

 
 
 

   Rick Joyner :

A varázslás és legyőzése

Ezekben az években drámaian megnőtt a varázslás gyakorlata szerte a világon. E mozgalom egyik kifejezett célja a bibliai kereszténység elpusztítása. Jelenleg számos keresztény szenvedi el e támadás különböző formáit azoktól, akik a varázslást gyakorolják. Minden hívő számára döntő fontosságú lesz e támadások természetének a felismerése, és annak az ismerete; hogyan győzze le ezeket.
Arra biztatnak minket, hogy ne legyünk tudatlanok az ellenség terveit illetően (2Kor. 2,11). Péter így int: Legyetek józanok, éberek. Mert ellenségetek, az ördög ordító oroszlánként kószál mindenütt, és keresi azokat, akiket elnyelhet. De álljatok ellent neki, és maradjatok szilárdak a hitetekben (1Pét. 5,8-9). A Sátán terveinek az ismerete jelentősen megnöveli esélyünket a harcban. Az egész egyházi korszak egy nagy szellemi harc, amely növekedni fog e korszak végének a közeledtével. Gyorsan legyőzetnek azok, akik elutasítják e harc valóságának az elismerését, sőt szembefordulnak vele.
A Sátán ki lesz dobva a mennyei helyekről és lekerül a földre, ahol nagy haraggal fog járni-kelni. De még így sem kell félnünk, mert nagyobb az, aki bennünk van, mint aki a világban van (1Ján. 4,4). Isten királyságában a legkisebbnek is több lesz az ereje, mint az Antikrisztusnak. De ahogy a legerősebb katonai haderő is sebezhető napjainkban, ha nem ismeri fel az ellenség támadását, úgy mi is sebezhetőek vagyunk, ha nem ismerjük fel a Sátán terveit. Tudatlanságunk és önelégültségünk az egyetlen út, ahogy legyőzhet minket. Ha megőrizzük helyzetünket Krisztusban, magunkra öltjük Isten teljes fegyverzetét és éberek maradunk, akkor nemcsak megállunk, hanem ellene is megyünk a pokol kapuinak.

 
Micsoda a varázslás?
A varázslás hamis szellemi tekintély, a Szent Szellemtől eltérő szellemeket használ arra, hogy leuraljon, manipuláljon, vagy ellenőrizzen másokat.
A Gal. 5,20-ban Pál apostol a test egyik cselekedetének nevezi a varázslást, vagy más szóval „boszorkányságot”. Bár a varázslás eredete az ember testi természete, gyorsan korcsosul démoni erővé. Amikor érzelmi nyomást akarunk használni mások manipulálására, ez a varázslás alapvető formája. Amikor hamis hírverést vagy lelki erőt használunk arra, hogy támogatást szerezzünk, akkor a szolgálat, még az Istenért végzett munka is – varázslás. Amikor az üzletemberek terveket szőnek arra, hogy nyomást gyakoroljanak céljuk elérése érdekében, ez is lehet varázslás. Az eladási technikák által javasolt manipulációs taktikák többsége tulajdonképpen a varázslás alapvető formái. A hamis szellemi tekintély elleni elsőrendű védelem az igazi szellemi tekintélyben való járás.
Lényeges kulcsok a varázslás nyomásától és befolyásától való szabadulásunkhoz az, hogy megalapozódunk az igazságban és bízunk az Úrban, hogy elvégzi mindazt, ami ránk vonatkozik.
Meg van írva, hogy Jézus a Dávid trónjára ült. Ez természetesen egy hasonlat, mert Jézus nem ül szó szerint azon a trónon, amelyen Dávid ült. Dávid viszont létrehozta az igazi szellemi tekintély helyzetét, amely végül meg fog nyilvánulni Isten királyságában. A szellemi tekintély érdekében Dávid megtette ugyanazt, amit Ábrahám a hit érdekében. Hogyan alapozta meg Dávid az igazi tekintély székét? Alapvetően úgy, hogy elutasította azt, hogy magához ragadjon tekintélyt vagy keressen befolyást. Ehelyett teljesen bízott Istenben, hogy megalapozza őt abban a helyzetben, amire elrendelte. Dávid nem emelte fel a kezét, hogy elismerést vagy befolyást keressen, és nekünk sem szabad ezt tenni, ha valódi szellemi tekintélyben akarunk járni a puszta emberi politikai erő helyett.
Bármely manipulációval vagy magunk ajánlásával szerzett tekintély vagy befolyás akadállyá válik számunkra abban, hogy megkapjuk Istentől a valódi szellemi tekintélyt. Ha Dávidhoz hasonlóan valódi szellemi tekintélyben szeretnénk járni, akkor végtelenül bízni fogunk az Úrban, hogy Ő alapoz meg minket a maga idejében. Ahogy Péter is bátorít: „Ezért alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy Ő magasztalhasson fel titeket a megfelelő időben” (1Pét 5,6).
Einstein tett egyszer egy megjegyzést, amely azonban sokkal fontosabb, mint a relativitásról szóló elmélete, bár csak egy rövid mondat az egész. Azt mondta: „az idő előtti felelősség felszínességet szül”. Valószínűleg semmi nem hat nagyobb pusztító erővel elhívásunkra és az igazi szolgálatban való járásunk esélyére, mint a tekintély vagy befolyás idő előtti keresése.
Amikor az Úr ajánl, akkor ő gondoskodik a kegyelemről és a bölcsességről a tekintély gyakorlásához. Nincsen nagyobb, elérhető biztonság annál, mint tudni azt, hogy Isten az, aki megalapozta szolgálatunkat. Kevés dolog van, ami gyorsabban szül bizonytalanságot, mint az, hogy megpróbálunk megtartani egy olyan pozíciót, amit manipulációval vagy magunk ajánlásával szereztünk meg. Ez a területi megőrzésre és a szakadásra irányuló legtöbb törekvés gyökere, amely ma létezik Krisztus testében.
Az igazi szellemi tekintélyben való megalapozódás olyan erősség, amit egyszerűen nem tud átjárni az ellenség. Pál ezt így magyarázza: „A békességnek Istene pedig hamar meg fogja rontani a Sátánt a ti lábaitok alatt” (Róma 16,20). Ha tudjuk, hogy Isten alapozott meg minket, akkor olyan a békességünk, amely tökéletesen összetöri az ellenséget.
Ezzel szemben, ha magunk erősítjük meg magunkat a tekintély pozíciójában, akkor csekély a békességünk, és minél jobban növekszik a törvénytelenül megszerzett befolyásunk, annál jobban törekszünk manipulálni, hogy egyben tartsuk az egészet. Végső bukásra van ítélve bármi, amit manipulációval, erőltetéssel vagy lelki erővel végzünk, a látszólag nemes célokra való tekintet nélkül.

 
Éppen ezért az első alapelv a varázslás befolyásától való szabaduláshoz az, hogy megtérünk minden ilyen dolgokból, amiket mi használtunk életünkben vagy szolgálatunkban. A Sátán nem tud kiűzni Sátánt. A varázslásnak, még a leggonoszabb és legdiabolikusabb formájának is, mint a fekete mágia, szabad útja lesz az életünkbe, ha mi magunk manipulációt használunk mások ellenőrzésére vagy pozíció megszerzésére. Talán megpróbáljuk igazolni magunkat az ilyen megtévesztések használatával mondván, hogy építjük a gyülekezetet, Istent azonban nem lehet bolonddá tenni, és az ellenséget sem. Amit Isten épít, azt nem emeli fel hatalom vagy erős, hanem az Ő Szelleme. Ha bármi olyan eszközzel építkezünk, ami beleütközik a keresztbe, akkor az végső soron ellenkezik mindazzal, amit a Szellem cselekszik. A test hadakozik a Szellem ellen, bárhogyan is megpróbáljuk jó színben feltüntetni a testet.

 
Használjuk a megkülönböztetés ajándékát !
A szellemek megkülönböztetése a Szent Szellem elsőrendű ajándéka, amely képesít minket arra, hogy megkülönböztessük a befolyások szellemi forrását a gyülekezetben. A manapság „megkülönböztetésnek” mondott dolgok többsége azonban puszta „gyanakvás” , amelynek gyökere inkább a félelem és az önvédelem, mint a Szentlélek. Ez azért van, mert az egyházban ma alkalmazott tekintély jelentős része hamis, és akik ezt gyakorolják, azok versengenek, félnek és gyanakodnak mindenkire, akit nem tudnak leuralni.

 
Az igazi szellemi megkülönböztetés szeretetben gyökerezik, amely
„…türelmes.. kedves… nem féltékeny… nem henceg és nem arrogáns, nem tapintatlan, nem keresi a maga hasznát, nem provokál, nem tartja számon az elszenvedett gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; minden eltűr, mindent hisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13.4-7)
Bár azt gondolhatjuk, hogy az elhordozás, hit, remény és mindent elviselés készsége naivitáshoz vezet inkább, mint megkülönböztetéshez, pont az ellenkezője az igaz. Amíg nem látunk Isten szeretetének a szemével, addig nem látunk tisztán, és nem fogjuk pontosan interpretálni azt, amit látunk.
Csak Isten szeretete által működhet az igazi megkülönböztetés. Ez a szeretet nem keverendő össze a szentségtelen sajnálattal, amely jóváhagyja azokat a dolgokat, amelyeket Isten helytelenít. Jó oka van annak, hogy Isten szeretete teljesen tiszta és könnyen segít megkülönböztetni a tisztát a tisztátalantól. A bizonytalanság, az önvédelem, a magunk ajánlása, be nem gyógyult sebek - meg nem bocsátás, keserűség, stb.- ugyanis mindent összekevernek és semlegesítik az igazi szellemi megkülönböztetést.

 
A szellemi érettség
Majdnem mindenkinek el kell szenvednie a szolgálatban egy bizonyos mennyiségű elutasítást és félreértést. Lényeges és fontos: ha Szellemben akarunk járni, és gyakorolni a valódi szellemi hatalmat, akkor tanuljuk meg legyőzni az elutasítást megbocsátással és azzal, hogy imádkozunk az üldözőinkért, ahogy az Úr is tette. Ha végre akarjuk hajtani Isten szándékait, el kell jutnunk az érettségnek arra a szintjére, ahol „Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor 5,14). A szeretet nem tartja számon az elszenvedett rosszat, és nem motiválja az elutasítás, amely a visszavágásra űz, vagy önmagunk igazolásának a kísérletére. Az ilyen reakciók az első lépések ahhoz, hogy kiessünk az igazi tekintélyből. Ahogy Jézus is megállapította: „aki önmagától szól, saját dicsőségét keresi ( szó szerint „elismerését”), de aki azt a dicsőséget („elismerést”) keresi, aki elküldte őt, az igaz, és nincsen hamisság őbenne” (Ján. 7,18).
Kevés olyan dolog van, ami gyorsabban elpusztítja az igazi szellemi tekintélyben való járásunkat, mint a magunk keresése, a magunk ajánlása és a magunk védelme. Kötelező legyőzni az elutasítást, ha igazi szolgálatban alkarunk járni. Az elutasítás lehetőséget ad nekünk arra, hogy növekedjünk a kegyelemben, és egy kicsit jobban meghaljunk a személyes ambícióknak, a büszkeségnek és más motívumoknak, amelyek olyan könnyen színezik a kijelentésünket. Ha magunkhoz öleljük az elutasítást, mint az Úr fegyelmező eszközét, akkor növekedni fogunk a kegyelemben és a szeretetben. Ha fellázadunk e fegyelmezés ellen, beleléphetünk, belecsúszhatunk a varázslásba.

 
Az emberektől való félelem varázsláshoz vezet
Saul király jó példa arra, hogyan eshet egy Istentől igaz megbízást kapó ember ebbe a hamis szellemi tekintélybe. Amikor azt a parancsot kapta, hogy várja meg Sámuelt az áldozat bemutatásával, engedett a nyomásnak és idő előtt bemutatta az áldozatot, mondván: „láttam, hogy az emberek elszélednek mellőlem… és hogy a filiszteusok már összegyűltek” (1Sám 13,11). Ez az a pont, ahol a legtöbben ugyanazt teszik, akik kiesnek az igazi tekintélyből – elkezdenek jobban félni az emberektől vagy a körülményektől, mintsem hogy félnék Istent. Kiesünk az igazi tekintélyben való járásból, amikor jobban félünk attól, hogy emberek elhagynak, mintsem attól, hogy Isten elhagy, és ilyenkor eltávolodunk az igazi hittől.
A varázslás alapvetően az emberektől való félelemben gyökerezik, „az emberektől való félelem pedig tőrt vet” (Péld 29,25), tehát a varázslásban működni kezdő emberek azért esnek csapdába, mert tőrbe ejtette őket a félelem. Minél nagyobb a munka vagy a szolgálat, amit hamis hírveréssel, manipulációval vagy kontrollszellemekkel építettünk fel, annál jobban fogunk félni bárkitől vagy bármitől, akit nem tudunk manipulálni vagy ellenőrizni. Akik ebben a halálos csapdában vergődnek, félni fognak azoktól, akik igazi kenetben és tekintélyben járnak. Mindez azért van, mert a legkevésbé befolyásolja a manipuláció és a kontrollszellem azokat, akik valódi szellemi tekintélyben járnak.
Saul megharagudott Dávidra, és emésztette őt az elpusztításának gondolata, jóllehet ebben az időben Dávid csak olyan volt, mint „egy bolha” (1Sám 24,15). Ahogy a manipuláció és a kontroll megnöveli befolyási területüket, úgy ragadja meg őket egyre jobban a félelem. Az ilyen emberek érthetetlen módon megpróbálnak kiűzni és elemészteni bárkit, aki fenyegeti a kontrolljukat.
Akik elfogadják tekintélyüket, az emberektől származó elismerést és biztonságot, azok Saulhoz hasonlóan a varázsló házában végzik; ezért intette Sámuel Sault, hogy a „lázadás olyan, mint a varázslás bűne” (1Sám 15,23 NKJV ford.). Amikor egy szellemi tekintélyben álló valaki fellázad a Szentlélek ellen, akkor az ürességet be fogja tölteni a varázslás hamis szellemi tekintélye. Ez kezdődhet egyszerűen a lelki erőre és képmutatásra való támaszkodással, ami bűnbánat nélkül végződhet az önelégültségnek és a lázadásnak a legördögibb formájában, ahogy ezt láthattuk Saul király esetében. Az Úrhoz hűséges emberek üldözése során Saul megölte az igaz papokat, s végül utolsó éjszakáinak egyikét a varázslónő házában töltötte, ami természetes következménye annak az iránynak, ami felé élete fordult.
A szellemi tekintély veszélyes foglalkozás. Ha bölcsek vagyunk, Dávidhoz hasonlóan nem keressük a tekintély pozícióját, sőt, még ha felkínálják, sem ragadjuk magunkhoz, amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy azt az Úr kínálja fel nekünk. A Sátán minden Istentől elhívottat megkísért ugyanazzal a kísértéssel, amit felkínált Jézusnak is – ha leborulunk előtte és útjai előtt, odaadja nekünk a királyságok feletti tekintélyt. Isten a királyságok feletti uralomra hívott el minket, de az ő útja a kereszthez vezet. Az általa nekünk kínált tekintélyt csak úgy érhetjük el, ha mindenkinek a szolgái leszünk. A Sátán kísértése az, hogy gyors és könnyű úton kínálja fel ugyanazt a helyet, amelyre Isten valóban elhívott minket.

 
Az önelégültség öl
A Dávid életére legjellemzőbb visszatérő mondatok egyike ez volt: „Dávid pedig megkérdezte az Urat”(1Sám 30,8). A kevés esetek egyikében, amikor Dávid az Úr megkérdezése nélkül hozott nagyobb döntést, katasztrofálisak lettek a következmények. Minél magasabb a tekintély, annál veszélyesebb, mert több embert érintenek a látszólag jelentéktelenebb döntések is. Az igazi szellemi tekintély nem keresendő tisztelet, hanem elhordozandó teher. Sok tekintélyt és befolyást kereső ember nem tudja, hogy mit kér. Az éretlenség végzetünkké válhat, ha a tekintély idő előtt adatik nekünk.
Bár Dávid a kegyelem korszaka előtt évezredekkel élt, jól ismerte az Úr kegyelmét, és megélte azt. És mégis, ő is követett el hibákat, amelyek sok ezer ember életébe kerültek. Valószínűleg ezért volt az, hogy amikor Salamon figyelte apja életét, az egyetlen dolog, amit kívánt, a bölcsesség volt Isten népe kormányzásához. Hasonló odaszánása legyen bárkinek, aki a vezetés pozíciójába hivatott az egyházban. Még ha nem is vagyunk a szellemi tekintély helyzetében, az önelégültség akkor is megölhet minket. Ha pedig a tekintély helyzetében vagyunk, az önelégültség majdnem bizonyosan a bukásunkhoz vezet, és nagyon sok más embert is beleránthat.
Az ismeret beszédének ajándéka az erő félelmetes megnyilvánulása lehet, akik viszont a szellemi tekintélyben való járásra hivatottak, jól teszik, ha a bölcsesség beszédét jobban keresik, mint az ismeret beszédét. Szükségünk van az erő és az ismeret beszédének a megnyilvánulására ahhoz, hogy elvégezzük az Úr munkáját, de nagyon lényeges az is, hogy legyen bölcsességünk a megfelelő használathoz.

 
Az alázat a védőháló
Az alázat előtt kapott előremenetel majdnem mindig bukáshoz vezet. Ezért az alázatot fogjuk keresni a pozíció előtt, ha van bölcsességünk. Az igazi tekintély ugyanis Isten kegyelméből működik, tehát minél nagyobb tekintélyben járunk, annál nagyobb kegyelemre van szükségünk. Olyan mértékben van szellemi tekintélyünk, amilyen mértékben bennünk él a Király. Az igazi szellemi tekintély nem pozíció, hanem kegyelem. A hamis szellemi tekintély a maga pozíciójára hivatkozik a kegyelem helyett. Jézusé a legnagyobb szellemi tekintély, és ő ezt a helyzetét arra használta, hogy letegye az életét. Ő pedig azt parancsolta követőinek, hogy vegyék föl a keresztjüket, és ugyanezt tegyék.
Van egy nagyon egyszerű különbséget adó tényező a hamis és az igaz próféták között. A hamis próféták a maguk javára használják ajándékaikat és az embereket. Az igaz próféták viszont ajándékaikat és önmagukat adják oda az embereknek. Az önmaga keresése, az önmaga ajánlása és az önvédelem a legpusztítóbb erők egy igaz szolgálat számára. Saulhoz hasonlóan, jóllehet fel lehetünk kenve Istentől, mi is beleeshetünk a varázslásba, ha ezek az erők uralomra jutnak fölöttünk.

 
Oltalom a karizmatikus varázslás ellen
A vezetésben lévőknek nemcsak arra kell ügyelniük, hogy ők ne használjanak varázslást, de annak is legyenek a tudatában, hogy ők az első számú célpontjai azoknak, akik ilyen dolgokat cselekszenek. A varázslás tehát egy olyan ellenség, amire ügyelni kell belülről és kívülről egyaránt. Éppoly kimódolt, amikor kívülről támad, vagy amikor belülről akarja megvetni a lábát. A boszorkányság fekete mágiának mondott változata ritka, általában a fehér mágia formájában jelenik meg. Az ilyet gyakorlók gyakran jóindulatú emberek, akikben azonban nincsen kellő bizalom, hogy egyenes úton járjanak, ezért esnek bele a manipuláció kimódolt formáiba, hogy befolyáshoz jussanak.
A fehér mágia egyházban alkalmazott legismertebb formáját karizmatikus varázslásnak lehet nevezni. Ez egy hamis spiritualitás, amit azért vetnek be, hogy befolyáshoz vagy kontrollhoz jussanak, és ehhez felvesznek egy szuperszellemi maszkot. Ez a hamis próféciák, álmok és látomások forrása, ami végül elpusztítja, illetve semlegesíti az egyházat, vagy elviszi az egyház vezetőségét addig a pontig, ahol túlreagálják a dolgokat és elvetnek minden próféciát. Akik a varázslásnak ebben a formájában működnek, majdnem mindig azt hiszik, hogy bennük az Úr értelme van, és arra a következtetésre jutnak, hogy a vezetőség leledzik a lázadás állapotában.

 
Jézábel
Jézábel, a Szentírásban a varázslás őstípusainak egyike, arra használta erejét, hogy ellenőrizze a férjét, akinek akkor hatalma volt Izrael felett. Olyan depressziót tudott Illésre hozni, hogy ő a halált kereste az élet helyett, éppen a legnagyobb szellemi győzelem után. Nagy erő van ebben a gonoszban. Azokat, akik tudatlanok felőle vagy önelégülten figyelmen kívül hagyják az őket befolyásoló hatását, nagyon gyakran pusztulásba viszi, általában anélkül, hogy tudnák, mi is történt velük.
Áháb könnyen felülmúlható figura, Illés azonban nem volt egy nyámnyila alak. Egymaga szembeszállt és elpusztított több mint nyolcszáz hamis prófétát. Ez volt Isten ereje legnagyobb bemutatásának egyike a gonosz felett az egész történelemben, mégis, ezek után, egy, a varázslás erejében működő asszony képes volt arra, hogy a kétségbeesésbe kergesse a legnagyobb prófétát.
Hogyan történhetett meg ez? Vesd össze Isten erejét a gonosz minden erejével, s láthatod, hogy nincsenek egy súlycsoportban! A Krisztusban csecsemőnek is több az ereje, mint minden Antikrisztusnak együttvéve. Hogy van tehát az, hogy az ördög mégis legyőz minket? Ez azért van, mert a Sátán nem erővel száll szembe Isten népével, hanem megtévesztéssel vezeti félre őket.
A nyolcszáz hamis prófétához képest ki volt ez az egy asszony, aki kihívást intézett Illéshez? Bizonyosan könnyebben legyőzhette volna erejét, mint ahogy elpusztította a hamis próféták erejét. Nem ésszerű az, hogy Illés annyira elbátortalanodott Jézábel fenyegetése miatt, de éppen ez a döntő ebben; ez a támadás nem az érvelésen keresztül érkezett; ez egy szellemi támadás volt. Az érvelésnek általában nem sok köze van a varázsláshoz.
Jézábel azonnal lecsapott Illésre a nagy győzelme után, és erőt vett rajta. Gyakran a nagy győzelmek után vagyunk a legsebezhetőbbek erre a támadásra, mert hajlunk az óvatlanságra, és ilyenkor vagyunk a legnyitottabbak a gőgre. Tehát az ellenség varázslás okozta támadása vagy bármilyen más taktikája elleni első számú védelmünk az, ha megmaradunk az alázatban, tudva, hogy csak Isten kegyelméből állunk. A büszkeség rést nyit a fegyverzetünkön, ahol az ellenség könnyedén behatolhat.

A varázslás szúrásai
A varázslás támadása egy sor szúrás révén ér el minket. Az egymást követő szúrásoknak az a célja, hogy eltalálja azt a helyet, amit a megelőző szúrások már meggyengítettek. Ily módon építkeznek egymásra, amíg a halmozódó hatás el nem borítja a célpontot.
A varázslás szúrásai általában a következő sorrendben érkeznek:
1. Elbátortalanítás
2. Zavar
3. Depresszió
4. Látás elveszítése
5. Szétszórtság
6. Visszavonultság
7. Reménytelenség
8. Vereség
A folyamat gyorsan is megeshet, mint Illés esetében is történt, de többnyire lassan hat, ami nehézzé teszi még a felismerését is. Ha viszont ismerjük az ellenség trükkjeit, akkor többé nem leszünk kitéve annak, hogy alatta maradjunk. Amikor ezek a tünetek kezdenek felbukkanni az életünkben, álljunk ellene az ellenségnek, amíg el nem kotródik. Ha viszont nem állunk neki ellent, akkor mi leszünk azok, akik Illés módjára elmenekülünk.
Nem biztos, hogy nyilvánvaló sátáni, vagy New Age-es kultuszban működők az ellenünk alkalmazott varázslás forrása. Ez érkezhet jóindulatú, de megtévesztett kereszténytől is, aki valójában nem értünk, hanem ellenünk imádkozik. E megtévesztett imáknak ugyanis van ereje, mert ami felszabadítanak a földön, az fel van szabadítva a mennyben, és amit megkötnek a földön, kötve van a mennyben. Ha a közbenjárást a kontroll vagy a manipuláció szelleme igazgatja, az bizony varázslás, és ereje éppoly valóságos, mint a fekete mágia ereje.
A karizmatikus varázslás más forrásai lehetnek az olyan dolgok, mint a pletyka, politikai ügyeskedés, féltékenység, és ezek hatást gyakorolhatnak ránk, akár megengedjük, hogy manipuláljanak minket, akár nem. Például, gondoljunk arra, hogy mi a végeredménye annak, ha ugyan elutasítjuk egy kontroll szellemben mozgó valakinek, hogy manipuláljon minket, de megengedjük magunknak azt a luxust, hogy nehezteljünk, vagy megkeseredjünk erre a személyre. Ebben az esetben az ellenség mégis csak elkapott minket és bátortalanság, szétszórtság és depresszió jöhet ránk pontosan olyan módon, mintha alárendeltük volna magunkat a kontroll szellemének.
Az ellenség legyőz minket, ha rávesz arra, hogy más szellemben válaszoljunk, mint a Szent Szellem, akinek a gyümölcse szeretet, öröm, békesség, stb (Gal. 5,22-23). Az ellenség stratégiája az, hogy eltávolítson minket a Szent Szellem gyümölcsétől, és rávegyen arra, hogy az ő fegyvereivel harcoljunk. A Sátán nem űzhet ki Sátánt; a neheztelés soha nem hajítja ki Jézábelt – csak növelni fogja az erejét.
Éppen ezért a varázslás erejétől való szabadulásunk megkezdéséhez azt az alapvető stratégiát kell használnunk, hogy áldjuk azokat, akik átkoznak minket. Ez nem azt jelenti, hogy áldjuk a cselekedeteiket, hanem azt, hogy értük és nem ellenük imádkozunk. Ha az ellenség rávesz minket a bosszúállásra, akkor rászedett minket, hogy ugyanabban a szellemben mozogjunk, és valójában megsokszoroztuk azt a gonoszt, amit kivetni próbáltunk.

Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:

2012. Augusztus 01. - 20:00:34
Válasz #12

Kamilla

  • Vendég

Rick Joyner állítólag a Máltai Lovagrend tagja.. az nem éppen az Úrtól való társaság, amennyire én tudom :(

Tudtok erről valamit?   s46

2012. Augusztus 01. - 20:14:16
Válasz #13

mariann72

  • Vendég
Nem. És te honnan hallottál erről?  s46

2012. Augusztus 01. - 20:25:54
Válasz #14

Kamilla

  • Vendég
Nem. És te honnan hallottál erről?  s46

például innen:
Idézet
A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségének (KMFAP) tagjai:
(...)
 A Legfelsőbb Tanács taghelyettesei
 
Tag    HE Chev. Ronald Duncan Gr.Cdr.OSJ(J) (United Kingdom)
Tag    Chev. Rick Joyner GCSJ (USA)
Tag    HE Chev. Pat Pedula, GCSJ (G) (Australia)
Tag    Chev. Lonnie R. Rex Gr.Cdr.OSJ, (USA)
Tag    Chev. Leif Syrstad, GCSJ (Sweden)

forrás: http://kiralyiudvar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=932679

és egyéb videókban is van róla szó és kép is a lovagrendi palástban, jelvénnyel, vagy mik azok   vf11

 



SimplePortal 2.3.3 © 2008-2010, SimplePortal | Fordítás: SMF-Portal.hu